Egy hektikus év
A budapesti Színművészeti Egyetem elmúlt évadáról |
| 2006. 09. 28. 00:00 | |
| Sőregi Melinda
Forrongások, rektor-váltás, szervezeti változások, honlapindítás, és sok-sok előadás: rengeteg történés sűrűsödött egyetlen évbe, de az átmeneti időszaknak még korántsincs vége. Székely Gábor rektor a tavasz folyamán lemondott megbízatásáról, és az egyetem vezetését Babarczy László vette át, Ascher Tamást pedig rektor-helyettessé választották. A több hónapos késéssel kiírt rektori pályázatra egyedül Ascher Tamás jelentkezett, akit a szenátus meg is választott négy évre rektornak. A hallgatói önkormányzat az egyetem halódó honlapja mellé kreatív oldalt indított komplexus.hu néven, ahol a vizsgaelőadások összes adatát és fotóit is meg lehet találni. (Valami végre elkezdődött.)
Az évad folyamán kiéleződött a konfliktus a színházi és a filmes oktatók között, hiszen a mai napig nincs megfelelő, oktatásra alkalmas stúdiója a filmfőtanszaknak, valamint a technikai berendezések is az őskort idézik. Megkezdődött az intézmény „bolognásítása" is: a filmesek számára megfelelő az osztott képzés, míg a színházi főtanszak az osztatlan képzés híve. Egyelőre nem látni világosan, mennyiben változik majd az intézmény összképe, ha lezárul az átalakulási folyamat. Nagy veszteség is érte az egyetemet, hiszen hosszas, súlyos betegség után elhunyt az elméleti tanszék egykori vezetője, a másodéves színháztudományi osztály osztályfőnöke, Osztovits Levente, aki egyetemi munkája mellett évekig sikerrel irányította az Európa Kiadót, mely szinte egyedüliként jelentetett meg rendszeresen kortárs külföldi drámákat is. (Az elméleti tanszéket jelenleg Földényi F. László vezeti.)
Ennyi az objektív gyorsmérleg az egyetemről, mint szervezetről, hiszen a sérelmek, gondok több újságnyi terjedelmet igényelnének. Ebbe a kissé hektikus évadba rengeteg előadás is fért (és itt kizárólag a színházi produkciókról lesz szó, a vizsgafilmek elemzése külön cikket érdemelne!), főként azért is, mert Székely Gábor negyedéves rendező-osztálya is bemutatkozott két alkalommal, valamint idén volt végzős Jordán Tamás és Lukáts Andor nagy létszámú színészosztálya, továbbá a Ascher Tamás és Novák Eszter harmadéves zenés színész osztálya is figyelemre méltó vizsgaelőadásokat hozott létre.
Ritkán látni operát az Ódry Színpadon, hiszen ilyen típusú képzés nincs az egyetemen, mégis Monteverdi Poppea megkoronázása című művével indult az évad. Fischer Iván jegyzi karmesterként és Lukáts Andorral közösen rendezőként is a produkciót, ami csúfos bukás lett - nem véletlenül. A hallgatók képtelenek élvezhető színvonalon megszólaltatni a művet, így szinte minden energia a hangi megfelelésre pazarlódik el, a színészi játék pedig inkább az operajátszás paródiájának felel meg. A rendezői koncepció szerint két narrátor is segíti a megértést, akik jelenetről jelenetre elmesélik a történetet, így hidalva át azt a problémát, hogy magából a játékból nem sok minden derülhet ki. Nagy kérdés, hogy a Fischer Ivánnal folytatott (valószínűleg tanulságos) munka, miért nem maradhatott „osztály szinten", miért volt értelme egy műhelymunkát előadássá duzzasztani, és lehetetlen helyzetbe hozni a végzősöket.
Az osztály másik zenés produkciója sem ért el kiemelkedő művészi színvonalat: a Lüzisztráté Jordán Tamás rendezésében a saját korábbi, a Merlin Színházban létrehozott előadásának „remake"-je, tökéletes megismétlése. A darab szövegét Hamvai Kornél modernizálta, a dalszövegeket Nádasdy Ádám írta, míg a diszkós-technós bum-bum zenét Horgas Ádám szerezte. A hallgatók lelkesen végrehajtanak, és friss színészi energiájuk menti meg a sekélyes mókázást. Különösen a vénemberek karának álszakállas totyogása, komikus megjelenése emlékezetes (Barnák László, Hajdú László, Mózes Balázs, Kádas József, Andrássy Máté, Tompa Ádám).
Az őszi félévben Halász Péter egyszerre dolgozott az Önbizalom bemutatóján, valamint irányította, támogatta a rendezőhallgatók Baal-előadásait. Életének utolsó rendezése így a Színművészeti Egyetemhez kötődik. (Az élet furcsa fintora , hogy az Önbizalom látogatottsága a rendező halála után ugrott meg, előtte alig volt iránta érdeklődés.) A darabot Halász írta André Morois Hotel Thanatos című novellájából, melyben az élet végső állomása egy „öngyilkolásra" szakosodott hotel. A színpadkép és a játék a filmszerűen tiszta. A színészeket vékony, átlátszó anyag választja el a nézőktől: nem látnak ki a dobozból, nem lehetnek közvetlen kapcsolatban a közönséggel, így egymásba kell kapaszkodniuk, maximális koncentrációval kell jelen lenniük a térben, hogy a figyelmet, az eltávolítás ellenére, fenntartsák. A cselekmény sok, gyorsan váltakozó, rövid epizódon át, töredékesen zajlik a nagyvárosi pörgéstől a halál-szállóig. A játékmód visszafogott, nem az erős gesztusokra, inkább a határozott hangi és mozdulati jelekre épül. Az Önbizalom valóban a filmszerűség érzetét kelti, egy olyan filmét, ami épp a szemünk előtt készül, és amibe akár bármikor beavatkozhatnánk. Fontos és különleges előadás, mely sokkal több, mint pusztán egy vizsga-bemutató.
Ezen a ponton lehetne egy külön tanulmányt szentelni annak, hogy a vizsga-előadás funkcióját, értelmét jól körüljárjuk. A végzős vizsgák elsődlegesen promóciós célúak: lehetőleg sokszínűen, a legjobb formájukban kellene bemutatniuk a hallgatókat. Másrészt a sorozat-játszás nagy rutint is biztosít, ami a későbbi színházi munkához elengedhetetlen. Harmadrészt az Ódry Színpad önálló színháznak is tekintendő, ahol lehetőség szerint jó előadásokat kellene a nézőknek nyújtani. Az előadásszám egyébként magasabb annál, mintsem szakmai érdeklődőkkel estéről-estére fel lehessen tölteni a nézőteret, továbbá fontos oktatási szempont az is, hogy a hallgatók „naiv" nézőkkel találkozzanak, ne csak a pulóveres szakmával, és a drukker iskolatársakkal. (Közbevetés: eddig csak a színészekről esett szó, de mellettük az Ódry Színpadnak a többi hallgató, a dramaturgok, a koreográfusok stb. számára is munka-, és bemutatkozási alkalmat kellene biztosítania, ami egyelőre nem feltétlenül gyakorlat az egyetemen.) Az Önbizalom ideális vizsga, hiszen magas színvonalú, kísérletező jellegű, és komoly szakmai feladatot jelent a hallgatóknak.
Hasonlóképp ideálisra sikerült a Királyasszony lovagja is Keszég László rendezésében. Szöveg-központú előadás született, mely szintén nem enged a magyar színjátszás túlzó tendenciáinak: a színészek inkább visszafogott eszközökkel, „belülről" dolgoznak. A szöveg-megjelenítést a test apró játékai egészítik ki, valamint Márkos Albert találó songjai. Szöveg, zene és mozdulat ritmizált játéka az előadás, a szereplőkön átáramló indulatok leképezése. A zenét maguk a hallgatók „állítják elő": a szín közepén börtönszerű rácsok (díszlet: Árvay György) mögül zenélnek, avagy bukkannak elő játszani. Koncentráltan, pontosan dolgoznak, érzik a brechtiánus ritmust. Jó iskola volt Zsótér Sándor Brecht-rendezése, A városok dzsungelében is (ami furcsa módon megint férfi-darab: alig akadt komoly női szerep-lehetőség a vizsgák során). Zsótér az utóbbi időben szinte kizárólag Brechtet rendez az egyetemen: a tavalyi végzősökkel az Arturo Uit, idén a harmad évesekkel pedig a Kurázsi mamát.
Kemény színész-tréning egy-egy Zsótér-rendezés, hiszen előadásaiban a brechti elidegenítés az abszurditásig komolyan vétetik: majdnem teljes az eltávolodás a figurától, mintha kívülről, a tudat segítségével volna lehetséges a szerepformálás. Kívülről akár képzőművészeti alkotásnak, festménynek is tűnhet egy-egy színpadképe, hiszen annyira kimerevített, alaposan megformált, és esztétikailag kiérlelt. A díszlettervező Ambrus Mária egyenrangú alkotótárs: terei funkcionális műalkotások. Fontos, hogy ezzel a tudatos tér-használattal, tér-tervezéssel is találkoznak a végzősök, hiszen színházi gyakorlatukban majd valószínűleg ennek az ellenkezőjét tapasztalják.
Hagyományosabb produkció lett Babarczy László rendezésében Szép Ernő Patikája, mely kultikus színházi szöveg, kötelező feladat. Profin végrehajtanak a hallgatók, és próbálnak túlélni, valami egyedit mutatni magukból. Ahány szerep, annyiféle stílus. Villámtréfa keveredik itt a hóttreállal. Ötlet ötlet hátán: mindenki önálló életet él a színpadon, mintha nem is egy előadásban játszanának. Persze ez is egy életre nevelő erőpróba, bár művészileg talán kevesebbet lehet belőle profitálni. A vegyes felvágott ellenére kiemelkedett a kavalkádból Földeáki Nóra finom, érzékeny Patikusné-alakítása. Földeáki a Brecht-előadás Marie Gargájaként is emlékezetes lehet: ő már tud zsótérul elidegenített lenni, ahogyan gyomorba markolóan erős Sipos Vera is Jane Larry-ként, és Simkó Katalin Maë Garga, az anya szerepében.
Összesen hat előadást hozott létre a végzős Jordán-Lukáts-osztály, melyek közül három kiemelkedően magas színvonalú produkció. De. Vajon mi marad meg róluk a gyorsan rostáló színházi emlékezetben? A mögöttük loholó harmadéves zenés színészek máris „előbbre" tartanak (nem elsősorban szakmai tudásban!), hiszen két vizsgájuk, a Kurázsi mama és a Korcsula is beszédtéma, szerepeltek a Sziget műsorában is - egyszóval: tudnak róluk. Zsótér Sándor különleges helyszínen, az egyetem Rákóczi úti épületének aprócska belső udvarán és lépcsőházában rendezte meg a Kurázsi mamát. Nézők, színészek folyamatos mozgásban vannak, de a hely szűkössége miatt ez a mozgás valójában a helyben állás szinonimája. A háborút sűríti egy metaforába Zsótér, miközben visszanyúl pályafutásának kísérletezőbb, a térrel szabadabban bánó korszakához (Rettegés és ínség, Periklész, Bakkhánsnők). A szerepeket váltva alakítják a hallgatók, miközben Zsótér porond-, és játékmesterként irányítja a történéseket, tereli a nézőket, beindítja az újabb jeleneteket. Hatalmas a feladat, hiszen röpke idő alatt kell szerepet és helyet változtatni, egyrészt folyamatosan benne is kell lenni az előadásban, de kívül is. Figyelni kell az orrnyi távolságból kíváncsiskodó nézőkre, a játszótársakra, a szövegre-zenére, Zsótérra: mindenre. Varázslatos módon végig sikerül fenntartani az érdeklődést, és a háborús tragédia okozta döbbenetet is, noha a nézők szinte mindegyike jól ismerheti a darabot. Mégsem egy sokadik verziót látunk, hanem a játszók saját meggyőződését, hiteles indulatait és kérdéseit Brechttel, a színházzal és a háborúval kapcsolatban.
A Korcsula (alcíme szerint nyers változat) a Pintér Bélával töltött kurzus eredménye. Egy horvátországi nyaralás töredékekből, önnarrációból, énekbeszédből kibomló, zenés (zene: Darvas Ferenc) története. Visszaemlékezés egy rég elmúlt nyárra - nosztalgia nélkül, Pintér Béla kegyetlen valóságábrázolásában. A játszók fürdőruhában, talpig fehérre festve, akár a múlt ködképei. A figurák teátrálisan eltúlzott karikatúrák, abszurd lények, akik időnként idegen nyelven beszélnek, avagy énekelve, mégis erősebben utalnak a valóságos referenciájukra, mintha realista eszközökkel volnának megformálva. Ideális zenés-színész gyakorlat, hiszen muzikális és színészi kihívást egyszerre jelent az előadás, és az osztály tagjai alkatuknak, képességeiknek megfelelő szerepekben mutathatják meg magukat. Különösen élvezetes volt Szabó Tamás törökje, Takács Nóra Diána agresszív feleség-figurája, Friedenthal Zoltán rákbeteg, rejtetten homoszexuális férje, és Szilágyi Kata kiábrándult panziós nője.
Székely Gábor rendező-osztálya az év első felében Halász Péter segítségével Baal-előadásokkal foglalkozott Előző évi témáik a commedia dell'arte és Szép Ernő egyfelvonásosok voltak. A Szép Ernő tematika pedig egyenletesen izgalmas előadásokat szült, többek között Molnár-Keresztyén Gabriella Tűzoltóját, melyet később Kaposváron is megrendezett, és előadása a POSZT 2006-os versenyprogramjában szerepelhetett. Ezúttal „csak" szimpatikus Baal-ujjgyakorlatok születtek. A téma láthatóan nem hozta a legnagyobb izgalomba a hallgatókat. Göttinger Pál egyszemélyes, one man show-ja bizonyult a téma legeredetibb feldolgozásának, valamint Hollós Gábor piás, művész-Baal-ja Szőcs Arthúr megformálásában. A második félévben a fiatal rendezők maguk választhattak darabot, melyet az Ódry Színpadon kellett megvalósítaniuk. Kivétel volt Dömötör András, aki egyben az Örkény Színház színésze is, ezért élhetett a színháza által felkínált lehetőséggel, és a Gyulai Várszínházzal közösen Shakespeare Vízkeresztjét rendezhette nyári bemutatóként. Persze felmerül a kérdés, hogy nem kellett volna-e neki is ugyanúgy megküzdenie az egyetemi elemekkel az Ódry-n, mint osztálytársainak, hiszen így lényegesen jobb körülmények között dolgozhatott, mint a többiek. (Molnár-Keresztyén Gabriella betegség és a kaposvári munka miatt a most következő tanévben teljesíti a feladatot.)
A megszületett produkciók színvonala sajnos messze elmaradt a korábbi vizsgákétól, amiért bizonyosan a mostoha munkakörülmények (éjszakai próbák, inkompetens műszaki személyzet, botrányosan alacsony költségvetés) is okolhatóak, de talán nem kizárólagosan. A legügyesebben Funk Iván választott: Brecht Kispolgári nászát rendezte Násztánc címen: őrületbe és pusztulásba forduló kisvárosi lakodalom Csehov nyomdokain. Funk pontos partitúra szerint bonyolítja az előadást, fokozza a feszültséget, és töreti össze a díszlet-bútorokat. Profi munka sok-sok ordító színésszel, és fergeteges közönségsikerrel.
A most következő, utolsó évben mindegyiküknek nagyszínpadon kellene valamelyik magyarországi színházban rendezniük. Csak remélni lehet, hogy a színházak hívják, várják őket, és kellő feltételek mellett bizonyíthatnak. Érdekes lesz figyelni, miként alakul majd a vásárhelyi és pesti rendező-hallgatók sorsa. Rövid időn belül viszonylag sok fiatal rendező kerül a „piacra", aminek szerencsés esetben látszania kellene a megszülető előadásokon.
A hektikus, vegyes, kiugrásokkal és mélypontokkal teli évad után egy még izgalmasabb következhet: harmadévbe lép a bábszínész osztály, és a Zsámbéki-Zsótér-osztály is, valamint egyszerre végez az Ascher-Novák zenés színész osztály, és Máté Gábor prózai osztálya. Az ideihez hasonló előadás-dömping várható, és remélhetőleg, ezzel párhuzamosan a munkakörülmények anyagi javulása is.
|