Leonardo beszámoló
Göttinger Pál vagyok, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves színházrendező-hallgatója. 2006. szeptember 10. és december 18. között, a Leonardo-ösztöndíj segítségével végezhettem szakmai gyakorlatot két helyszínen, a poznani Lengyel Színházban (Teatr Polski w Poznaniu) és a londoni Young Vic színházban (The Young Vic Theatre Company, London).
A program elsődleges szakmai célkitűzése a két említett színház működésének megfigyelése volt, az ott zajló színházi munkában való elmélyülés, próbák és bemutatók megtekintése, és a színházak vezetőivel, alkotóival folytatott szakmai diskurzus. Ezen felül, néhány szerencsés körülmény folytán lehetőségem volt a valóságos alkotómunkában való aktív részvételre is, mind a két helyszínen végig tudtam kísérni egy-egy próbafolyamatot az olvasópróbától a bemutatóig, a rendező munkatársaként.
A program elsődleges szakmai célkitűzése a két említett színház működésének megfigyelése volt, az ott zajló színházi munkában való elmélyülés, próbák és bemutatók megtekintése, és a színházak vezetőivel, alkotóival folytatott szakmai diskurzus. Ezen felül, néhány szerencsés körülmény folytán lehetőségem volt a valóságos alkotómunkában való aktív részvételre is, mind a két helyszínen végig tudtam kísérni egy-egy próbafolyamatot az olvasópróbától a bemutatóig, a rendező munkatársaként.
POZNAN
A félmilliós Poznanban egy hasonló méretű és jelentőségű magyar városhoz képest meglepően színes színházi élet zajlik. 13 társulat működik itt, többségüknek saját játszóhelye van - a nagy kőszínházak, a Polski, a Nowy, és a Muzyczny mellett egy tekintélyes operaház (Wielki), és a városközpontot uraló impozáns várban (Zamek) egy bábszínház is működik. Alternatív társulatok kínálnak többé-kevésbé állandó programot, a kőszínházak pedig a magyar gyakorlathoz hasonlóan szeptembertől júniusig egyfolytában játszanak, saját társulataik a hazainál nagyobb repertoárt tartanak műsoron. A Lengyel Színházban ottartózkodásomkor, azaz az évad első néhány hetében 9 saját (ebből kettő új bemutató) előadás ment, több ezek közül sokadik éve, volt három vendégjáték, mellettük két próbafolyamat zajlott. A teljes repertoár ennél azonban nagyobb, jelenleg 19(!) produkcióból áll.
A Wielki színházban Verdi-sorozat volt - egy hónap alatt minden este(!) másik Verdi-operát játszottak. Noha az előadások színvonala változó volt, mindegyiket pazarul állították ki, és teltház előtt játszottak minden este.
Befogadó-színházam, a Lengyel Színház a legrégebbi színházépület Lengyelországban, a város központjában áll. Forgója, zsinórpadja, egészen apró oldal- és hátsószínpada van. Noha patkó alakú nézőtere zsöllyéből és három sor páholyból áll, összesen mindössze nagyjából 180 nézőt fogad be (belsőépítészetét tekintve is: egy miniatűr Operaház), másik játszóhelyén, a Malarnia nevű, teljesen mobil berendezésű stúdiószínpadon 60-100 néző fér el. A meglepően kicsi befogadóképességhez képest társulatának 16 állandó tagja és számos vendége van, minden szerepkörre legalább két színész jut, a társulat tagjai ottlétemkor - a nagy repertoárnak köszönhetően - valamennyien játszottak, sokféle feladatban.
A repertoáron nagyrészt kortárs szerzők darabjai szerepeltek, a kötelező klasszikusok mellett. Ez utóbbi, (a lengyel Moliére, ahogy ők fogalmaztak), Fredro egy vígjátékkal képviselteti magát, mellette Gombrowicz, Schimmelpfennig, Shuty, Nowakowski egy-egy darabját játszották, valamint Joseph Conrad "Nyugati szemmel" c. regényének új adaptációját. Feltűnő a magyar szerzők iránti érdeklődés: több sikeres Háy-bemutató után most már évek óta megy Egressy Portugálja, az első stúdióbemutató idén pedig a Kvartett volt Spiró Györgytől. Emellett próbálták Mrozek Krawiec c. darabját.
A Spiró-bemutatót az olvasástól a bemutatóig kísérhettem figyelemmel, a rendező és a színészek közül is páran elég jól beszéltek angolul, így a próbafolyamatban tevékenyen is részt vehettem. Aránylag nagy szabadságot adtak, a felmerülő problémák megoldásában gyakran kértek véleményt vagy segítséget - a rendezőnő és a színészek is tartottak ettől a nagyon nehéz darabtól.
A színház épületében laktam, valóban 24 órán át együtt voltam velük.
Pawerl Szkotak rendező elvitt magával a Krakkóhoz közeli Gliwicébe, ahol saját rendezésében Bizet: Carmen c. operáját mutatták be, egy, a második világháborúban kiégett német színház romos épületében. A speciális hangulatú térbe kitelepült hatalmas operaprodukció főpróbáin való részvétel egészen különleges élmény volt.
Az egyhónapi poznani tartózkodás legfontosabb tapasztalata azonban nem is a próbafolyamat volt, hanem a par excellence társulatos repertoárszínház működése. A Magyarországon mitizált és százszor felemlegetett alkotóközösség, egy utcaszínházzal, alternatív formákkal országos (és nemzetközi - London!) hírnévre szert tett rendező-igazgató berendezkedése ebben a rendkívüli épületben, az elhivatott társulat összeállítása, kezelése, foglalkoztatása, a reménytelenül kevés pénzből kiállított hatalmas repertoár (180 néző előtt!), és közben a sikermendzsment, a színházépület lehetőségeinek kihasználása, vállalkozókkal való együttműködés - elsősorban színházvezetésből lehetett leckét venni a feltűnően nyugodt és kiegyensúlyozott Pawel Szkotaktól.
Az alábbi előadásokat láttam, illetve váltottam szót róluk alkotóikkal:
A félmilliós Poznanban egy hasonló méretű és jelentőségű magyar városhoz képest meglepően színes színházi élet zajlik. 13 társulat működik itt, többségüknek saját játszóhelye van - a nagy kőszínházak, a Polski, a Nowy, és a Muzyczny mellett egy tekintélyes operaház (Wielki), és a városközpontot uraló impozáns várban (Zamek) egy bábszínház is működik. Alternatív társulatok kínálnak többé-kevésbé állandó programot, a kőszínházak pedig a magyar gyakorlathoz hasonlóan szeptembertől júniusig egyfolytában játszanak, saját társulataik a hazainál nagyobb repertoárt tartanak műsoron. A Lengyel Színházban ottartózkodásomkor, azaz az évad első néhány hetében 9 saját (ebből kettő új bemutató) előadás ment, több ezek közül sokadik éve, volt három vendégjáték, mellettük két próbafolyamat zajlott. A teljes repertoár ennél azonban nagyobb, jelenleg 19(!) produkcióból áll.
A Wielki színházban Verdi-sorozat volt - egy hónap alatt minden este(!) másik Verdi-operát játszottak. Noha az előadások színvonala változó volt, mindegyiket pazarul állították ki, és teltház előtt játszottak minden este.
Befogadó-színházam, a Lengyel Színház a legrégebbi színházépület Lengyelországban, a város központjában áll. Forgója, zsinórpadja, egészen apró oldal- és hátsószínpada van. Noha patkó alakú nézőtere zsöllyéből és három sor páholyból áll, összesen mindössze nagyjából 180 nézőt fogad be (belsőépítészetét tekintve is: egy miniatűr Operaház), másik játszóhelyén, a Malarnia nevű, teljesen mobil berendezésű stúdiószínpadon 60-100 néző fér el. A meglepően kicsi befogadóképességhez képest társulatának 16 állandó tagja és számos vendége van, minden szerepkörre legalább két színész jut, a társulat tagjai ottlétemkor - a nagy repertoárnak köszönhetően - valamennyien játszottak, sokféle feladatban.
A repertoáron nagyrészt kortárs szerzők darabjai szerepeltek, a kötelező klasszikusok mellett. Ez utóbbi, (a lengyel Moliére, ahogy ők fogalmaztak), Fredro egy vígjátékkal képviselteti magát, mellette Gombrowicz, Schimmelpfennig, Shuty, Nowakowski egy-egy darabját játszották, valamint Joseph Conrad "Nyugati szemmel" c. regényének új adaptációját. Feltűnő a magyar szerzők iránti érdeklődés: több sikeres Háy-bemutató után most már évek óta megy Egressy Portugálja, az első stúdióbemutató idén pedig a Kvartett volt Spiró Györgytől. Emellett próbálták Mrozek Krawiec c. darabját.
A Spiró-bemutatót az olvasástól a bemutatóig kísérhettem figyelemmel, a rendező és a színészek közül is páran elég jól beszéltek angolul, így a próbafolyamatban tevékenyen is részt vehettem. Aránylag nagy szabadságot adtak, a felmerülő problémák megoldásában gyakran kértek véleményt vagy segítséget - a rendezőnő és a színészek is tartottak ettől a nagyon nehéz darabtól.
A színház épületében laktam, valóban 24 órán át együtt voltam velük.
Pawerl Szkotak rendező elvitt magával a Krakkóhoz közeli Gliwicébe, ahol saját rendezésében Bizet: Carmen c. operáját mutatták be, egy, a második világháborúban kiégett német színház romos épületében. A speciális hangulatú térbe kitelepült hatalmas operaprodukció főpróbáin való részvétel egészen különleges élmény volt.
Az egyhónapi poznani tartózkodás legfontosabb tapasztalata azonban nem is a próbafolyamat volt, hanem a par excellence társulatos repertoárszínház működése. A Magyarországon mitizált és százszor felemlegetett alkotóközösség, egy utcaszínházzal, alternatív formákkal országos (és nemzetközi - London!) hírnévre szert tett rendező-igazgató berendezkedése ebben a rendkívüli épületben, az elhivatott társulat összeállítása, kezelése, foglalkoztatása, a reménytelenül kevés pénzből kiállított hatalmas repertoár (180 néző előtt!), és közben a sikermendzsment, a színházépület lehetőségeinek kihasználása, vállalkozókkal való együttműködés - elsősorban színházvezetésből lehetett leckét venni a feltűnően nyugodt és kiegyensúlyozott Pawel Szkotaktól.
Az alábbi előadásokat láttam, illetve váltottam szót róluk alkotóikkal:
Egressy: Portugál
Bizet: Carmen
Schimmelpfennig: Nő a műltból
Mozart: Cosí fan tutte
Joseph Conrad: Nyugati szemmel
Nowakowski: Twój, Twoja, Twoje
Zelenka: Hétköznapi őrületek
Shuty: Zwal
Puccini: Pillangókisasszony
Fredro: Zemsta
Verdi: Álarcosbál
Townsend: Adrian Mole titkos naplója
Bardijewska: Zielony Wędrowiec
Verdi: Aida
Gombrowicz: Opowieści Argentyńskie
Spiró György: Kvartett
LONDON
Londonban két hónapot töltöttem, vagyis egy operaprodukció teljes próbafolyamatát követhettem végig, az első összeénekléstől a hivatalos bemutatóig. Nagyon jóleső és tanulságos volt a kontraszt a két helyszín között (a lengyel vidéki kisszínházból a West Endre) - és Magyarországhoz képest különösen is az. Londonban a Young Vic színház a brit színházi életben (amely nem kimondottan rendező-központú - értsd: a rendező inkább lebonyolító-mozgósító szereplője egy produkciónak az általános felfogás szerint, semmint művészi feltöltője annak) a rendezői színházat képviseli. Ráadásul náluk nincsen professzionális rendezőképzés, a magukat rendezőnek tekintő lelkesedők sokévi asszisztálással, néhány workshoppal és ügyes szervezőkészséggel juthatnak csak színház közelébe. A Young Vic ez ellen igyekszik dolgozni - egyre kiterjedtebb hálózatba szervezi maga körül a fiatal rendezőket, támogatásokat, workshopokat szerez illetve szervez nekik, próbahelyet biztosít, fontos találkozókat szervez meg és gondoskodik a szárnyai alatt zajló műhelymunkák széles körű hírveréséről.
Elsősorban találkozóhely a fiatal rendezőknek, és nem mellesleg nagyon sikeres színház, több évtizednyi legendával a háta mögött, kétévnyi szünet (teljes rekonstrukció) után nyílva meg újra a közönségnek London legközepén, a Waterloo-tól egy percre.
A színház új épületének minden négyzetmétere (a wc-k is!) használhatóak előadás tereként, hangosítás, világítás csapdái vannak a plafonon mindenütt. Minden mobil, minden állítható, az alaphelyzetben nyolcszögletű nézőtér is tetszőlegesen átrendezhető. A nagyszínpad mellett két kisebb stúdió is van a házban, egyrészt kockázatosabb bemutatókra, másrészt intimebb terek létrehozására, harmadrészt az ott nyüzsgő ambiciózus rendezők minél színházszerűbb kiszolgálására.
A színház ottlétemkor nyílt meg újra, a megnyitó előadás az angol nyelvű színjátszás hatalmas seregszemléje volt, Peter Brook, Jude Law, Caryl Churchill, Stephen Daldry cserélet eszmét az előtérben.
Az első új bemutató egy community opera volt, vagyis Southwark városrész közösségének bevonásával készült, ők adták a kórust és a táncosokat. A művet Jonathan Dove írta és John Fulljames rendezte, csakúgy mint azt az operát, amiben később asszisztálhattam, és aminek a címe The Enchanted Pig. Ez utóbbi egy meseopera volt, a legnagyobb költségvetésű produkció az évadban, úgynevezett Christmas Family Show, vagyis apai-anyai benne volt az új színház bizonyítási és megmutatkozni-akarási vágyából.
Ennek a próbafolyamatát a tervelfogadástól a bemutatóig kísérhettem, minden fázisát a munkának együtt kommentálta a színház creative teamje, azaz David Lan igazgató, Ruth Little dramaturg, művészeti munkatárs, Sue Emmas művészeti vezető és a színház szerződéses rendezői, Indhu Rubasingham, Sacha Wares, Joe Hill-Gibbins és maga az opera rendezője, John Fulljames.
Miután kiderült, hogy jól tudok partitúrát olvasni, a zeneszerzővel való kapcsolattartásban is részt vehettem, követhettem az anyag változásait a próbafolyamat alatt, jó kapcsolatot építhettem ki a színészekkel, az énekesekkel és a zenészekkel is, és aktívan részt vehettem a megbeszéléseken, ahol javaslatokat tehettem tisztázatlan jelenetekkel vagy megoldásokkal kapcsolatban.
Mindemellett a kinti fogadóim kiváló kapcsolatainak hála sok fontos előadást láthattam.
Bizet: Carmen
Schimmelpfennig: Nő a műltból
Mozart: Cosí fan tutte
Joseph Conrad: Nyugati szemmel
Nowakowski: Twój, Twoja, Twoje
Zelenka: Hétköznapi őrületek
Shuty: Zwal
Puccini: Pillangókisasszony
Fredro: Zemsta
Verdi: Álarcosbál
Townsend: Adrian Mole titkos naplója
Bardijewska: Zielony Wędrowiec
Verdi: Aida
Gombrowicz: Opowieści Argentyńskie
Spiró György: Kvartett
LONDON
Londonban két hónapot töltöttem, vagyis egy operaprodukció teljes próbafolyamatát követhettem végig, az első összeénekléstől a hivatalos bemutatóig. Nagyon jóleső és tanulságos volt a kontraszt a két helyszín között (a lengyel vidéki kisszínházból a West Endre) - és Magyarországhoz képest különösen is az. Londonban a Young Vic színház a brit színházi életben (amely nem kimondottan rendező-központú - értsd: a rendező inkább lebonyolító-mozgósító szereplője egy produkciónak az általános felfogás szerint, semmint művészi feltöltője annak) a rendezői színházat képviseli. Ráadásul náluk nincsen professzionális rendezőképzés, a magukat rendezőnek tekintő lelkesedők sokévi asszisztálással, néhány workshoppal és ügyes szervezőkészséggel juthatnak csak színház közelébe. A Young Vic ez ellen igyekszik dolgozni - egyre kiterjedtebb hálózatba szervezi maga körül a fiatal rendezőket, támogatásokat, workshopokat szerez illetve szervez nekik, próbahelyet biztosít, fontos találkozókat szervez meg és gondoskodik a szárnyai alatt zajló műhelymunkák széles körű hírveréséről.
Elsősorban találkozóhely a fiatal rendezőknek, és nem mellesleg nagyon sikeres színház, több évtizednyi legendával a háta mögött, kétévnyi szünet (teljes rekonstrukció) után nyílva meg újra a közönségnek London legközepén, a Waterloo-tól egy percre.
A színház új épületének minden négyzetmétere (a wc-k is!) használhatóak előadás tereként, hangosítás, világítás csapdái vannak a plafonon mindenütt. Minden mobil, minden állítható, az alaphelyzetben nyolcszögletű nézőtér is tetszőlegesen átrendezhető. A nagyszínpad mellett két kisebb stúdió is van a házban, egyrészt kockázatosabb bemutatókra, másrészt intimebb terek létrehozására, harmadrészt az ott nyüzsgő ambiciózus rendezők minél színházszerűbb kiszolgálására.
A színház ottlétemkor nyílt meg újra, a megnyitó előadás az angol nyelvű színjátszás hatalmas seregszemléje volt, Peter Brook, Jude Law, Caryl Churchill, Stephen Daldry cserélet eszmét az előtérben.
Az első új bemutató egy community opera volt, vagyis Southwark városrész közösségének bevonásával készült, ők adták a kórust és a táncosokat. A művet Jonathan Dove írta és John Fulljames rendezte, csakúgy mint azt az operát, amiben később asszisztálhattam, és aminek a címe The Enchanted Pig. Ez utóbbi egy meseopera volt, a legnagyobb költségvetésű produkció az évadban, úgynevezett Christmas Family Show, vagyis apai-anyai benne volt az új színház bizonyítási és megmutatkozni-akarási vágyából.
Ennek a próbafolyamatát a tervelfogadástól a bemutatóig kísérhettem, minden fázisát a munkának együtt kommentálta a színház creative teamje, azaz David Lan igazgató, Ruth Little dramaturg, művészeti munkatárs, Sue Emmas művészeti vezető és a színház szerződéses rendezői, Indhu Rubasingham, Sacha Wares, Joe Hill-Gibbins és maga az opera rendezője, John Fulljames.
Miután kiderült, hogy jól tudok partitúrát olvasni, a zeneszerzővel való kapcsolattartásban is részt vehettem, követhettem az anyag változásait a próbafolyamat alatt, jó kapcsolatot építhettem ki a színészekkel, az énekesekkel és a zenészekkel is, és aktívan részt vehettem a megbeszéléseken, ahol javaslatokat tehettem tisztázatlan jelenetekkel vagy megoldásokkal kapcsolatban.
Mindemellett a kinti fogadóim kiváló kapcsolatainak hála sok fontos előadást láthattam.
A látott előadások:
Tom Stoppard: Rock'n'Roll
Roy Williams: Joe Guy
Jonathan Dove: Tobias and the Angel
Lynn Nottage: Fabulation
Darfur Project
Tony Kushner: Caroline, or Change
Conor McPherson: The Seafarer
Project E: An Explosion
Kander-Ebb: Cabaret
O'Neill: Boldogtalan hold
Blue Man Group
Caryl Churchill: Drunk Enough to Say I Love You
Elfriede Jelinek: Jackie
Duncan Macmillan: My Little Heart Dropped in Coffee
Mike Bartlett: Service
Bethan Marlow: Tea for Two
Katie Douglas: Babies
Lee Hall: Billy Elliot
Monty Python's Spamalot
Virginia Woolf: Waves
Jonathan Dove: The Enchanted Pig
Tom Stoppard: Rock'n'Roll
Roy Williams: Joe Guy
Jonathan Dove: Tobias and the Angel
Lynn Nottage: Fabulation
Darfur Project
Tony Kushner: Caroline, or Change
Conor McPherson: The Seafarer
Project E: An Explosion
Kander-Ebb: Cabaret
O'Neill: Boldogtalan hold
Blue Man Group
Caryl Churchill: Drunk Enough to Say I Love You
Elfriede Jelinek: Jackie
Duncan Macmillan: My Little Heart Dropped in Coffee
Mike Bartlett: Service
Bethan Marlow: Tea for Two
Katie Douglas: Babies
Lee Hall: Billy Elliot
Monty Python's Spamalot
Virginia Woolf: Waves
Jonathan Dove: The Enchanted Pig
Londoni tartózkodásom alatt kiderült, hogy a nyelvvel anyanyelvi, színházi közegben sincs problémám, a mindennapos gyakorlat pedig pontosabb fogalmazásra és összeszedettebb érvelésre tanított - miközben a színház terminus technicusait örömmel ismertem fel és alkalmaztam.
Próbán voltam minden nap, a színház körül zajló workshopokba is bevontak (Vernon God Little, Kés a tyúkban, fiatal rendezők és írók közös workshopjai...), a fiatal rendezőkkel zajló párbeszédben is számítottak rám - szinte kínosan ügyeltek arra, hogy egyetlen szabad percem se legyen.
Próbán voltam minden nap, a színház körül zajló workshopokba is bevontak (Vernon God Little, Kés a tyúkban, fiatal rendezők és írók közös workshopjai...), a fiatal rendezőkkel zajló párbeszédben is számítottak rám - szinte kínosan ügyeltek arra, hogy egyetlen szabad percem se legyen.