Sorozatunk következő alanya:
Göttinger Pál
rendező
Eddigi szakmai életében van olyan produkció, vagy időszak, amire úgy gondol, mint ‘aranykorra’, vagy legkedvesebb élményre?
Tavaly végeztem, mit mondhatnék… most van. Mondjuk nem volt eddig valami hosszú a szakmai életem. De az egyetemről kikerülve egyfolytában dolgozom, ez jó dolog. Nem lelem persze mindenben egyformán nagy örömöm, rengeteg a nehézség, de az efféle, pályakezdőket mostanában sújtó nehézségek természetét más máshol jobban megírta már, mint én tudnám itt most. Biztonságról nincs szó, a szabadság pedig hatalmas teher, minden döntés hosszútávú. De sok feladatom van, mindegyikről tudom, miért csinálom - ez is jó dolog. Most úgy tűnik, tartalmaznak olyan dolgokat, ami miatt örömmel emlékezhetem majd rájuk, ha később aranykorról támad kedvem mélázni. A székelyudvarhelyi munkát (Love & Money a Nézőpont Színházzal) mégis kiemelném. Eddig mindenképpen ott volt a legjobb dolgozni és időzni.
Hogyan látja Magyarországon ma a színház helyzetét, milyen irányba tart és milyen szerepet szeretne ebben Ön betölteni?
A kötöttségek biztonsága helyett nagyobb szabadság jön minden bizonnyal, bár nem vagyok túl felkészült, pláne nem hogy jósoljak. Az előadások inkább események akarnak majd lenni, gondolom, specializálódik majd minden. Nagy összeforralást/megkevergetést lehet érzékelni, amiben át fog rendeződni az underground és a mainstream, a képzőművészet és a színház, a mozgás-, a zenés-, és a prózai színház határa, a színház maga is új defíníciót igényel majd nagyon hamarosan. Közben persze hígabb is lesz sokminden, a mai színháznak már sokkal nehezebb a dolga, ha fontos akar lenni. Még érdekesnek is nagyritkán bizonyul, igazán fontosnak meg még ritkábban. A sokat hangoztatott gondok abból adódnak, gondolom, hogy a ránk szakadt szabadságot nem tudjuk működtetni, pláne nem intézményesíteni, miközben jobb esetben lelkiismeretesek szeretnénk lenni, és közben mégiscsak ebből szeretnénk megélni. Kezdőként, noha nem erre van a kijárat ebből a helyzetből, igyekszem a “hagyományosabb” színházcsinálásból is kivenni a részem, amíg van. Kőszínház, társulat, miegymás. Muszáj muníciót szereznem valahogy, rengeteg emberrel találkozni, hogy tudjak kivel szövetségre lépni, ha majd kívül rekedünk a struktúrán - vagy a struktúra maga tűnik el. Addig igyekszem a fontosra tenni a hagsúlyt, úgy intézni a dolgokat, hogy mindenben, amibe belevágok, akár a végeredményben, azaz az előadásban, akár a munkában, akár a személyes találkozásban legyen valami, amire mondhatom, hogy fontos.
Mondott vissza már felkérést? Mik azok a tényezők, amik kizárnák, hogy elvállaljon valamit?
Volt ilyen már. Az első szempont persze önző kicsit: ha nem érdekel, akkor minek. Utána jön a többi, a színészek, a helyzet, az idő.
Melyik szereppel vagy darabbal foglalkozna most legszívesebben?
Nagyon szeretnék operát csinálni, az egyetemre kerülés óta ez lebeg előttem, ezt tartom a műfaj csúcsának. Ha Isten segél, idén már kipróbálhatom magam benne egy nyári, kötetlen, pénztelen helyzetben: a Cupidó és a Halálra készülök Halas Dóriékkal. Vannak más operák is, amiket már dédelgetek. A másik mániám az írek, de nem a slágerszerzők, hanem az újak, például Conor McPherson. Talán ebből is lesz valami.
Színházi berkekben számtalan anekdota, vicces történet terjed színházi bakikról, kolléga megtréfálásáról, nagy bemondásokról. Tudna ilyet, vagy ilyeneket mondani, ami akár Önnel, akár valamely kollégájával, vagy valamelyik klasszikus nagy öreggel történt meg?
“Hagyja a dagadt a ruhát másra!” - kiáltotta felhevülten egy felvételiző, kész.
