Pokol - kritika - Magyar Narancs

Hamvai Kornél Pokol című színdarabja az angol kamaradrámák vérrokona - talán ez indokolja, miért játszódik valahol Londonban, angol szereplőkkel. Hamvai, ha nem is kiválóra, de jelesre vizsgázik dramaturgiából: fogott egy viszonylag egyszerű alaphelyzetet (egy szétment pár jó idő után újra találkozik, hogy végleg lezárják, egyúttal megbeszéljék a szituációt); az egyik szereplőnek remek jellemet teremtett (a főszereplő Ötvös András karakteréről lehetetlen eldönteni, mennyire flúgos, az-e egyáltalán, s ezt a színész nagyszerű alakítása csak megerősíti), és alaposan megbolondította a környezetet is (a felső, úgy tűnik, tényleg flúgos szomszéd minden lépése lehallatszik). Mindehhez persze csak cseppenként adagolja az információkat, hogy egyre nehezebb legyen eldönteni, ki volt kegyetlen kivel a férfi és a nő közül, kinek lehet igazat adni (persze: nyilván egyiküknek sem); s nem rest minden szereplő jellemét - még a fenti szomszédét is - más megvilágításból is megvizsgálni. A kérdéses párkapcsolati helyzetet, melyben ugyebár lehetetlen egyértelműen állást foglalni, s ezáltal gyakorlatilag feloldhatatlanná válik, Hamvai még jól le is tudja zárni egy fél- vagy negyedabszurd momentummal. Egyszóval: a zsáner minden eleme legalábbis a helyén van, ha hatalmas katarzis nincs is.

Mindez különösen örömteli, mert a kellően alázatos, mégis egyáltalán nem szürke darabbal Hamvai leiskolázza nem egy kor- és pályatársát; azáltal, hogy nem próbál mindenáron forradalmian újat nyújtani, sikerül sokkal hihetőbbre, életszerűbbre és így hatásosabbra írnia a poénjait (melyek tálalásában megint csak Ötvös viszi a prímet - szemrebbenés nélkül vált át nagymonológból kisstílű küzdelembe a fenti lakóval, a szintén emlékezeteset alakító Zrinyi Gál Vincével) és dialógusait, ötletesebbé szereplőit (a pizzafutár Tóth Simon Ferenc kis szerepben is feltalálja magát). Csak még egy hangyányit kéne feledhetetlenebbnek lenni, hogy meglegyen mind az öt csillag.

Kovács Bálint

Merlin Színház, április 20.

****