A London-Székelyudvarhely-Budapest háromszögben - Interjú Bartsch Katával - Fidelió Súgó

A London-Székelyudvarhely-Budapest háromszögben - Interjú Bartsch Katával


Bartsch Kata röpköd, ezt kár tagadni. Ő kapta meg a POSzT-on a legjobb 30 év alatti színésznőnek járó Fidelio Súgó-díjat a székelyudvarhelyi Nézőpont Színház Love and Money című előadásában nyújtott alakításáért. Se túl keveset, se túl sokat nem tudok róla. Láttam egyetemi vizsgáiban, tudtam, hogy Kaposvárra szerződött, olvastam, hogy egy évre kiment Londonba, ahonnan tavaly jött vissza.

Bartsch Kata: Színházba járó, kaposvári családban nőttem fel, valószínűleg ezért lettem színésznő. Valahogy evidens volt, hogy az egyetem után visszamegyek Kaposvárra. Az első évben sokat dolgoztam. Aztán valamit elronthattam...? Kaposvár nem olyan, hogy megmondják, nagyot buktál, és mostantól a kispadon ülsz, hanem egyszerűen nem vagy kiírva semmiben. Úgy döntöttem, ha itt nincs rám szükség, akkor körülnézek, és elmentem Londonba. A színházban rendesek voltak, elengedtek szabadságra. Azt éreztem, nem maradok le semmiről, ha egy évet kihagyok. Abszolút színházmentes környezetbe kerültem, biciklis futárkodtam, dolgoztam egy arisztokrata klubban...
Fidelio Súgó: Hogy hol?
BK: Egy klubban, pincérként. Szuper volt! Egy 175 éves klub, olyan igazi, amit a regényekben olvasunk, filmekben látunk. Véletlenül keveredtem oda, nulla tapasztalattal. Eljátszottam, hogy én ezt tudom. Ma már tizenkét tányért leszedek... Egyszer csak jött egy e-mail Kroó Ádámtól, a Nézőpont alapítójától, hogy Göttinger Pál rendezne nála egy darabot, amiben számítana rám. Először úgy volt, hogy ingázom London és Székelyudvarhely között, mert tömbösítve tudtunk volna játszani. De Pelsőczy Réka hívott az Öldöklő angyalba, meg beugrottam az Én egy szemüveges kisfiú vagyok című előadásba, amit szintén Réka rendezett, és ezzel el is ment az évad.
FS: Mi volt az, amit itthon biztosan nem tapasztalhattál volna meg?
BK: Soha nem volt még olyan munkám, hogy minden nap reggel hétkor kell kelnem. Egészen más érzés úgy pénzt keresni, hogy keservesen megdolgozol érte. Zuhéban, hóban, mert Londonban is van hó!, dombokon tekerni... Azt hiszem, felnőttem. Életem egyik legjobb döntése volt, ezt senki nem veheti el tőlem. Sok kollégám bolondnak tartott, azt mondták, szakmai öngyilkosság, azt gondolták, itt akarom hagyni a pályát. Mondjuk, könnyű úgy ugrani, ha az ember tudja, van kötél a hátán, és visszamehet bármikor! Az más dolog, hogy nem mentem vissza. Most meg már a kialakult helyzet miatt nem megyek vissza. Úgyhogy szabadúszom. Vagy, ahogy Sopsits Árpád fogalmazott múltkor, amikor összefutottam vele: szabadon fuldoklom. De most úgy tűnik, lesz dolgom, a Nézőpontosokkal biztosan, aztán meglátjuk. És itt vagyok Pesten, ami nem hátrány.
FS: A Love and Money-t játszottátok Udvarhelyen, Kecskeméten, Nyíregyházán, Pesten, Csíkszeredában és most Pécsett. Az utolsó nagy monológodat mindenhol ugyanolyan meleg szeretettel fogadják? Mert most a POSzT-on nagyon így éreztem.
BK: Általában szeretik. Van olyan, hogy tapsos, az nagyon jó érzés! Pécsett a Dante Café előtt elkapott Koltai Lajos és a felesége, hogy mennyire tetszett nekik. Pesten is megállítottak vadidegen, ismeretlen emberek, hogy köszönik az élményt. Nagyon fura ez nekem! Az olvasópróbán azért leblokkoltam: biztos, hogy az előadás végén el kell mondanom egy nyolcoldalas monológot a gravitációról? Voltak húzási javaslataim, de Várady Zsuzsi, a dramaturg nem engedte. Most már örülök neki. Göttinger Pali pedig egy csoda, remek humora van, kinyitja az embert. Élmény volt vele dolgozni.
FS: Hogyan tudtad meg, hogy díjat kaptál?
BK: Békésen aludtam otthon, amikor megszületett a döntés. Reggel a lakótársamat ébresztette Várady Zsuzsi, hogy keltsen már fel, mert Palinak van egy híre. Felhívtam, csak ennyit kérdezett: „Drága Katám, kell-e neked szállás a díjkiosztó estéjére?” Életem legjobb napja volt. Rám fért. Visszaigazolást kaptam, hogy van értelme az egésznek.
FS: És amikor megtudtátok, hogy bekerültetek a versenyprogramba?
BK: Kukorelly Endre azt az előadást látta a Merlinben, ami elszállt, mondta is utána, hogy nagyon szerette. Április elsején egész nap lógtunk a neten, semmi... Öt órakor tették fel a POSzT honlapjára, sikítva hívtam fel mindenkit. Annyira szerettem volna, hogy eljussunk a POSzT-ra! Nem a díj miatt, hanem, hogy lássák az emberek. Ez tényleg magánszínház, Ádám szponzori pénzekből és bizony sokszor a saját zsebéből finanszírozza, de állami támogatást még sehonnan nem kapott. Talán most nagyobb esélyekkel indul. A díj már csak hab a tortán!

Forrás: Fidelio Súgó
2008. június 30.


Rick Zsófi