.:. Interjú Seress Zoltánnal, a Bárka Színház új igazgatójával .:.
Tavaszóta, Alföldi Róbert távozásával Seress Zoltán igazgatja a Bárkát. Anegyvenhat éves színész olyan izgalmas szerepeken van már túl, mintCsehov Ivanovja, a West Side Story Riffje, vagy Akutagava: A viharkapujában című művének kulcsfontosságú férj-megformálása. Most azonbanegy rövid időre félretette mesterségét, hogy kezébe vegye a kormányt,és kapitány legyen. (*** interjú ***)
Az immáron igazgatóvá avanzsálódott színész gazdag múltra tekinthetvissza, és talán nem véletlen az sem, hogy Alföldi Róbert őt kérte fela Bárka irányítására, miután elnyerte a Nemzeti Színház igazgatóiposztját. Alföldi ment, Seress Zoltán jött, és átvette az irányítást aszínház felett. Nézetei a Színházzal kapcsolatban már tavasszalfeltűnően racionálisak voltak, és a sajtótájékoztatón az akkoritervekről úgy nyilatkozott, mintha nem is egy színész ülne velünkszemben, hanem egy sokoldalúan gondolkodó színházigazgató, akithatározottan nem csak úgy beleültettek a Bárka direktorának székébe.Most, hogy a következő évad képe már hozzávetőleg megformálódott, az újtervekről, és a színház arculatáról, beszélgettem vele.
Az első és talán legkézenfekvőbb kérdésem az volna, hogy hogyan lett Ön a Bárka igazgatója? Miért Önre esett a választás?
Seress Zoltán: Amikor Alföldi Róbert elhatározta, és be is adtaa pályázatot a Nemzeti Színház igazgatói posztjára, ezt követően egynégyszemközti beszélgetés során megkérdezte, hogy amennyiben ő ezt apályázatot megnyeri, átvenném-e a Bárkát. Én igent mondtam, és ez egyolyan megoldásnak látszott, ami a Színháznak is optimális volt, és azönkormányzatnak is, hiszen a pályázati kiírással csak komplikáció lettvolna, így viszont tulajdonképpen az én kinevezésemmel ennek alegegyszerűbb formai részét lehetett választani. És hogy miért pont én?Alföldi Róbert próbált megfelelő személyt találni, olyat, aki képesarra, hogy a Színházat irányítsa. És úgy gondolta, hogy én vagyok az azember.
Ha már Alföldiről esett szó, ő ugye, mint direktor aktívan résztvett a Színház életében, játszott és rendezett. Ön mennyire fogja ezt amintát követni?
Seress Zoltán:Most, a szezon első felében kevésbé. Ami átmenő darab, és részem voltbenne, abban természetesen továbbra is részt veszek, de újba nem kezdekbele. A színészi munka pedig majd csak jövő januárban kezdődik. Énabban bízom, hogy majd amikor augusztusban elkezdjük ezt újra csinálni,akkor a szezon elején mindenki beleszokik a munkába, átlátja adolgokat. Én most első sorban itt vagyok az irodában, aztán mikorminden a helyére kerül, akkor kezdek majd el foglalkozni a színészettel.Mikor átvette a Bárkát, már volt egy meglévő tervezet az elkövetkező évadra?
Seress Zoltán: Nem, semmi ilyesmi nem volt. Miután sem az nemvolt biztos, hogy a Robi megy-e, vagy marad, sem az, hogy azönkormányzat rábólint-e az én kinevezésemre, ebből következőensemmilyen komoly tárgyalást nem folytathattam. Hiszen mit mondtam volnaés kinek? A levegőbe beszélni nem túl szerencsés. Voltak olyanbeszélgetések, ahol felmerült ennek vagy annak a lehetősége, de igazságszerint amikor én ezt bátran elkezdhettem szervezni, és bátran aztmondhattam bárkinek, akit fölkértem, akivel elkezdtünk egy beszélgetéstarról, hogy dolgozzon itt a következő évadban, az január közepe volt.Tehát mikor kineveztek január 16-án, onnantól kezdve azt lehetettmondani, hogy megvan a jogosítványom arra, hogy bárkivel komolyanleüljek tárgyalni. Persze január közepén elkezdeni szervezni egy évadotaz én ízlésem szerint nagyon nehéz volt. De tulajdonképpen most, hogylezárultak az ügyek, kisebb-nagyobb buktatókkal, azt mondom, hogy meglehet csinálni.
A tavaszi sajtótájékoztatón volt szó egy programról, ami afiatalokat és a színházat igyekszik közelebb hozni egymáshoz, egyfajtakapcsolatot akar kiépíteni. Akkor azt mondta, hogy a Bárka szeretneennek a kezdeményezésnek aktív részese lenni. Mi a helyzet most?
Seress Zoltán: Tulajdonképpen ez két részből áll, az egyik, amita Vidovszky György csinálna, egy pedagógiai program, ezt szeretnénkmeghonosítani ősztől, bár az időpont még nem alakult ki pontosan. Egyolyan drámapedagógiai programról van szó, aminek keretében havikettő-négy alkalommal az általa szervezett csoportok ismerkednek aszínházzal, színdarabokkal. Ez nem azt jelenti, hogy megnézik azelőadást és ezzel letudta a Színház a saját dolgát, hanem egyfajtabeavatásról van szó. Azokon az adott napokon beszélgetéseken vesznekrészt egy-egy színdarab kapcsán. Azt hiszem, hogy ezt nem sok színházcsinálja, ezért lehet nagyszerű dolog. A másik része, amit említettem asajtótájékoztatón is, hogy kialakult a Színművészetivel egyegyüttműködés, amelyben mindenki megtalálja a maga hasznát, a szó nemesértelmében. Ennek egy első kísérlete lesz majd a szezon második felébena Színház- és Filmművészeti Egyetem akkor negyedéves, végzőshallgatóinak produkciója. Minekután ez volt a legutolsó, ami bekerült aprogramba, a lehetséges alkotókkal a jövő héten kell tárgyalni, hogyezt pontosan körülhatároljuk, de ez fix programja a Színháznak, azbiztos. Aztán hogy hova tesszük, hogy kommunikáljuk, és mi ez pontosan,arra még nem mondanék semmit, mert már mondtam ilyeneket, és aztán nemúgy lett. (nevet)
Fölmerült korábban két név is a 2008/2009-es évadra, két fiatalrendezőé, Dömötör Andrásé és Göttinger Pálé. Lehet már tudni, hogy mitfognak rendezni?
Seress Zoltán: Dömötör András végül is áprilisban visszamondtaezt a munkát, tehát vele most nem dolgozunk. Göttinger Pál egy kortársír színdarabot fog csinálni, ennek a szerző által megjelölt címe jelenpillanatban az, hogy A tengerész, de majd megpróbálunk valamitváltoztatni. A színház harmadik bemutatója lesz a darab, ami aztjelenti, hogy október 27-én kezdik próbálni, és december 19-én van abemutatója. Ez egy ötszereplős, öt férfi által játszott színdarab, énszemély szerint nagyon jónak tartom, úgyhogy bízom benne, hogy egy jólsikerült vállalkozás lesz.
Mennyire fog változni a Bárka arculata azzal, hogy Ön lett a direktor? Egyáltalán akar változtatni rajta?Seress Zoltán: Szerintem ez magától értetődő, sőt túl van azakaraton is. Mert hiszen akárhogy is van, mindenféle diskurzus után,bízva abban, hogy az én ízlésem nem romlott el az eltelt két évtizedalatt nagyon, meg bízva abba, hogy elég nyitott vagyok a világra, úgygondolom, ez automatikusan át fog állni, és a Bárka változni fog. Hogyez akaraton túl van, vagy innen, lehet így is, úgy is fogalmazni, énnagyon szeretném, - és remélem, hogy ez pénzügyileg is tartható - haminden évben legalább két külföldi rendező is megjelenne a Bárkában.Ezt nagyon fontosnak tartom, mert leszámítva egy-két társulatot megegy-két alkotót, akik Európában is tudnak mozogni a produkcióikkal, amagyar színházi élet kicsit zárt, én legalábbis így érzem. És aszínházcsinálásnak vannak olyan izgalmas alkotói itt-ott Európában,akiket szerintem érdemes megcélozni - ez csak idő kérdése.
Az Edit Piaf-ról szóló darab is ilyen kezdeményezés.
Seress Zoltán: Igen, igen, az Edit Piaf éppen ilyen. JormaUotinen rendezi, akit én régóta ismerek, és egy nagyszerű fickónaktartom, és nagyon nagy dolog, hogy éppen ebben az időben ő el tudjönni. Egy nagyon különleges dolgot tud a színházról, amit énrettentően szeretek, csupa költészet, finomság. Nem zenés színdarabamit csinál a Piaf kapcsán, hanem egy egészen sajátos ízű mű, soktánccal, magas színvonalon. Ez egy olyan fajta színházi stílus, amit énnagyon szeretnék, ha a Bárkában megjelenne, és úgy tűnik, hogy most márminden akadály elhárult ez elől. A másik dolog - nem tudom, hogy miértvan ilyen erős kötődésem az oroszokhoz - de én nagyon szeretném aSzínházunkba hozni az orosz színházat, hiszen a keletről jövő, másfajtagondolkodás egészen különböző dramaturgiát eredményez, mivel más avizualitásuk.
Tehát várható lesz egy ilyen vonulat a Bárkában?
Seress Zoltán: Én ezt nagyon-nagyon szeretném, erre törekszem,és mindent megteszek, hogy ez megtörténjen. Most, ebben az évadban istervben volt, de egyszerűen nem lehetett megvalósítani. De a2009/2010-es évben szeretném, ha ez létrejönne, mert nagyon fontosnaktartom. Egyrészt a közönség felé ez egy izgalmas dolog, másfelőlszerintem a társulatnak is hasznos lehet egy ilyen találkozás.
Itt kortárs darabokról beszélünk, vagy klasszikusokról?
Seress Zoltán: Ha a következő évadot nézem, akkor ez színtisztakortárs. A Piafot bátran nevezhetjük kortársnak, a miliő miatt, amilétrejön benne, az ír színdarab, a Sade márkiról szóló színdarab, aSzínművészetivel való együttműködés, és hát az utolsó bemutató, ami aDogvill… Lehet, hogy túl nagy a kockázata ennek a dolognak, de én aztmondom, hogy enélkül nem mozdul a világ sehova. Mindig azt szoktammondani, bár közhely, és már magam is unom ezt a hasonlatot, de a nagyklasszikusok, a görögök, Shakespeare, Moliére, ha csak ezt a háromalapvetően az európai színháztörténet meghatározó színházi eseményttekintem, ha innen bontom ki, ők a saját idejükben kortársak voltak, éspéldául Shakespeare nagyon komoly üzleti alapon működtette a maga profiszínházát. Szóval mi születne, ha ez nem működne? Nem nyúlhatunkállandóan vissza a klasszikusokhoz, miközben persze az értékteremtésbenelengedhetetlenül szükségesek. Ami a világról alkotott gondolatainkatide-oda tudja billenteni, vagy tud szembesíteni, az nem csak mindig aklasszikus, hanem valóban a kortárs irodalom, vagy bármi olyan, ami azitt és mostban történik. És ebben persze én is benne vagyok. Negyvenhatéves vagyok, az én színházi ízlésemet természetesen lehet befolyásolni,de ha átülök a másik oldalra, akkor egy negyvenhat éves nézőt azért nemegyszerű rászoktatni, kinyitni a szemét, fülét, lelkét arra, hogy akortárs lehet jó. Egy húszévest egyszerűbb rávenni arra, hogy megnézzenegy generációs történetet. Én hiszek benne, hogy ebből születhet valamierő, és bízom abban, hogy olyat adhatunk a nézőknek, amitől kialakulhategyfajta jól kezelt színházi ízlés.
Ezek szerint a Bárka épp fordítva akar működni, mint egy átlagosszínház, ami a klasszikusok közé becsempész egy-egy kortárs darabot;itt inkább a kortárs művek között lesz olykor egy klasszikus.
Seress Zoltán: Igen, ha így próbáljuk ezt feltérképezni, akkorvalóban mondhatom, hogy ez a szándék. Ennek pedig nagyon praktikus okavan: a mi Stúdiónk 90-110 embert tud befogadni. A Vívóterembenoptimális esetben 180-220 néző fér el. Szerintem ez az a méret, amivelmég lehet kockáztatni. Kicsit nagyobb férőhellyel, mondjuk 300-400-zalmár meggondolandó lenne, ma Magyarországon. Aztán majd szembesülünk avalósággal, hogy mi lesz ennek az eredménye, de én úgy érzem, hogyegyfajta minimális bátorság nélkül egy színház nem tud a sajátminőségével szembesülni. Kockázat nélkül rendkívül unalmas az egész, ésnincs benne semmi életszerű. Nekem mindig ilyen nagyon ócska hasonlatokjutnak eszembe, de azzal próbálom megnyugtatni magam, hogy mikorHillary fölment a Mount Everestre ezzel a sherpával, közel sem álltrendelkezésére annyi technika, de az az ember fogta és fölment 8 kmmagasra, és azt mondta, hogy vagy-vagy. Az ilyenek nélkül hová lennénk?Mindamellett megtartva az emberséget, vagy megtartva az alázatot, amásik tiszteletét, de ettől még van vállalkozás, és persze biztosmegmosolyogtató, hogy én Hillary-vel példálózom, de lehetne máspéldákat is mondani természetesen, hiszen a színház kicsit máskockázatot vállal. Mi nem az élet és a halál kockázatát próbáljuk megvalahogy fölvázolni az embereknek, itt az életminőség és a gondolkodás,amiről szó van. És ebben legalább akkora kockázat van, mert ezt ellehet utasítani, míg az élet meg a halál kérdését nem lehet, mert máskezében vagyunk abban az ügyben. És az elutasításnak, ha gondolatrólbeszélek, akkor vannak kockázatai, de ezt érdemes bevállalni szerintem.
Kristóf Zoltán
(2008. 06. 30.)
