MÁGNÁS MISKA Göttinger Pál Debreceni Csokonai Színház
Magyar táj pointilista ecsettel: nem kifejezetten operetti háttérrel indul az előadás, de Daróczi Sándor díszlete később Henri Rousseau dzsungelét is idézi, színpadon elnyúló méretes vadállatokkal súlyosbítva. Végre nem egy illusztratív környezet, reménykedő fények gyúlnak bennünk, lehet, hogy korszerű színházat látunk, nem áramvonalasított monarchia-idillt...?!? Aztán jelenetről jelenetre igazolódik: Göttinger Pál nem operettet modernizál, hanem up to date eszközökkel színre visz egy történetet, megtartva a gyermeki lelkünket zsongító bájos dalbetéteket. Nem operai szintekről lecsúszott szopranettek, tenorettek áriáznak: egy erőteljes együttes példás összjátékát látjuk, kitűnő színészek vérbő alakítá saival. Nincs hiba a /poloska-mentes/ énekléssel sem, a zenei teljesítményt felülírja az előadásmód szuggesztív hitelessége. Zombola Péter mesteri hangszerelése 6, azaz Hat!!! muzsikussal feledteti az ároknyi nagyzenekart, amely még a cintányéros tuttikban sem hiányzott. Szokatlan a szerelmespár is: Rolla grófnő belevaló modern leányzó, akinek már abban az időben is inkább a bölcsészkaron lett volna a helye, az előnytelen származású mérnök egy éleseszű nagy gyerek. A végtelen eleganciájú Újhelyi Kinga és az alkatidegen szerepét fényesen abszolváló Krisztik Csaba első duettjében, amelyet a végig sziporkázóan invenciózus Katona Gábor koreográfiája ruház fel merészen elidegenítő vonásokkal, nem tipusokat állít elénk, hanem sajátságosan egyénített, izgalmas figurákat. Nem is kell hát szurkolnunk nekik, sőt, derülhetünk, amikor végül mégiscsak korrumpálódnak a a három nővéresen áhított "munkás" életben. A régi operettvilágból gurult át kerekes-székében a kitűnően komédiázó Egri Márta és a Latabárokat megszégyenítő Andrássy Máté és Mészáros Tibor Pixi-Mixi-je. A két vérbeli clown, Szilágyi Kata Marcsájával hármasban, káprázatos vehemenciával mutatja be a zenés színház teljes arzenálját: botzsonglőri akrobatika, mimikai groteszkség, bábszerű mozgás, szaggatott mozgás-bravúrok és végül a hektikusan gyorsuló refrének emelik a csúcsra feledhetetlen triójukat. Hol vagyunk már a gábor miklósi snájdig álparasztságtól: Kristán Attila totális átlényegüléssel formálja meg az igazi lovászlegényt, büdös ugyan, de a nyers élet izzó illata lengi körül. Nem kisMiska énekben, táncban sem, jól bírja az urizálást is. A reichstadti herceg után édesebb terhet vesz vállaira, a tüneményes Szilágyi Katá-t, aki fehér szobalányként, fekete csokiként egyformán ellenállhatatlan. Érett rutinnal játszik, minden pillanatát átsugározza szédületes mosolya, de felsír a hangja, ha arról a szeretett "kis szennyes ember"-ről beszél, színpadi létezése eleven varázslat. A lehetetlen alakok panoptikumába , az utolsó pillanatban jelenik meg Vranyecz Artúr, aki egyetlen gentlemanként menti meg az arisztokrácia becsületét. /Persze, afrikai szépséggel a karján, könnyű.../ Göttinger Pál rendezése amúgy sem nélkülözi az eredeti megoldásokat. A bál díszletei toronydaru-elemek, a "Nő szívét ki ismeri" filozofikus mélységeit párálló sugárnyalábok mélyítik el, a nagymama erotikus elbeszélését dobpergés tagolja. A börleszk-ízű üldözéses futkározás éppoly meggyőző, mint a befejező
pánik-jelenet kavargása. Az operett-hagyomány áthághatatlan elemeit megtartva, sikerült olyan színjátékot produkálni, amely egyaránt lelkesíti a közönséget és a vájtszemű ítészt. Eddig Kaposvárra jártunk operetkát nézni, de a Csokonai Színház egyre közelebb jön...
Magyar táj pointilista ecsettel: nem kifejezetten operetti háttérrel indul az előadás, de Daróczi Sándor díszlete később Henri Rousseau dzsungelét is idézi, színpadon elnyúló méretes vadállatokkal súlyosbítva. Végre nem egy illusztratív környezet, reménykedő fények gyúlnak bennünk, lehet, hogy korszerű színházat látunk, nem áramvonalasított monarchia-idillt...?!? Aztán jelenetről jelenetre igazolódik: Göttinger Pál nem operettet modernizál, hanem up to date eszközökkel színre visz egy történetet, megtartva a gyermeki lelkünket zsongító bájos dalbetéteket. Nem operai szintekről lecsúszott szopranettek, tenorettek áriáznak: egy erőteljes együttes példás összjátékát látjuk, kitűnő színészek vérbő alakítá saival. Nincs hiba a /poloska-mentes/ énekléssel sem, a zenei teljesítményt felülírja az előadásmód szuggesztív hitelessége. Zombola Péter mesteri hangszerelése 6, azaz Hat!!! muzsikussal feledteti az ároknyi nagyzenekart, amely még a cintányéros tuttikban sem hiányzott. Szokatlan a szerelmespár is: Rolla grófnő belevaló modern leányzó, akinek már abban az időben is inkább a bölcsészkaron lett volna a helye, az előnytelen származású mérnök egy éleseszű nagy gyerek. A végtelen eleganciájú Újhelyi Kinga és az alkatidegen szerepét fényesen abszolváló Krisztik Csaba első duettjében, amelyet a végig sziporkázóan invenciózus Katona Gábor koreográfiája ruház fel merészen elidegenítő vonásokkal, nem tipusokat állít elénk, hanem sajátságosan egyénített, izgalmas figurákat. Nem is kell hát szurkolnunk nekik, sőt, derülhetünk, amikor végül mégiscsak korrumpálódnak a a három nővéresen áhított "munkás" életben. A régi operettvilágból gurult át kerekes-székében a kitűnően komédiázó Egri Márta és a Latabárokat megszégyenítő Andrássy Máté és Mészáros Tibor Pixi-Mixi-je. A két vérbeli clown, Szilágyi Kata Marcsájával hármasban, káprázatos vehemenciával mutatja be a zenés színház teljes arzenálját: botzsonglőri akrobatika, mimikai groteszkség, bábszerű mozgás, szaggatott mozgás-bravúrok és végül a hektikusan gyorsuló refrének emelik a csúcsra feledhetetlen triójukat. Hol vagyunk már a gábor miklósi snájdig álparasztságtól: Kristán Attila totális átlényegüléssel formálja meg az igazi lovászlegényt, büdös ugyan, de a nyers élet izzó illata lengi körül. Nem kisMiska énekben, táncban sem, jól bírja az urizálást is. A reichstadti herceg után édesebb terhet vesz vállaira, a tüneményes Szilágyi Katá-t, aki fehér szobalányként, fekete csokiként egyformán ellenállhatatlan. Érett rutinnal játszik, minden pillanatát átsugározza szédületes mosolya, de felsír a hangja, ha arról a szeretett "kis szennyes ember"-ről beszél, színpadi létezése eleven varázslat. A lehetetlen alakok panoptikumába , az utolsó pillanatban jelenik meg Vranyecz Artúr, aki egyetlen gentlemanként menti meg az arisztokrácia becsületét. /Persze, afrikai szépséggel a karján, könnyű.../ Göttinger Pál rendezése amúgy sem nélkülözi az eredeti megoldásokat. A bál díszletei toronydaru-elemek, a "Nő szívét ki ismeri" filozofikus mélységeit párálló sugárnyalábok mélyítik el, a nagymama erotikus elbeszélését dobpergés tagolja. A börleszk-ízű üldözéses futkározás éppoly meggyőző, mint a befejező
pánik-jelenet kavargása. Az operett-hagyomány áthághatatlan elemeit megtartva, sikerült olyan színjátékot produkálni, amely egyaránt lelkesíti a közönséget és a vájtszemű ítészt. Eddig Kaposvárra jártunk operetkát nézni, de a Csokonai Színház egyre közelebb jön...
