A Nézőpont Színház rendezője, Göttinger Pál nagyszerű érzékkel nyúlt egy olyan drámához, melyből a nyolcvanas-kilencvenes években felcseperedett generáció életérzése lüktet. RÁDAI ANDREA KRITIKÁJA.
A Love and Money szereplői számára a mindenre választ adó internet, a társadalom fogyasztóisága és a hitelért vásárolt kényelem olyan természetesek, mint a lélegzetvétel.
Dennis Kelly, a Magyarországon kevéssé ismert szerző drámája hét jeleneten keresztül mutatja be David és Jess, a fiatal londoni házaspár tragédiáját. A jelenetek egy része kíméletlen vallomásokat helyez olyan – mindannyiunk számára ismerős – élethelyzetekbe, melyektől az őszinteségnek ez a foka teljesen idegen.
 Jelenet az előadásból. Fotó: port.hu |
David e-mailekben vallja be újdonsült francia szeretőjének, hogy egy évvel azelőtt – egy Audi tesztelése után – hogyan nem sietett adóságokat felhalmozó, az öngyilkosságot altatókkal megkísérlő felesége segítségére, s hogyan küldte őt a halálba a torkán leerőltetett vodkával. Jess szülei mintha a házassági tanácsadó előtt számolnának be arról, hogy tettek tönkre a temetőben egy, a lányuk sírkövét beárnyékoló, nagyzoló mauzóleumot. David egy állásinterjún jól fizető munkáért kuncsorog a sales-t vezető ex-barátnőjének. Egy team meeting kávét kortyolgató résztvevői a szót egymás szájából kikapkodva mesélnek Jessről, aki közben a színpad szélén ül és monologizál. Egy lepukkant kocsmában két idegen, Duncan és Debbie osztja meg egymással szánalmas titkait. Az egyetlen jelenet, melyben Jess és David együtt szerepelnek, egy kórházban játszódik: Jess egy utcán leszúrt férfi életét akarta megmenteni, de Davidnek torkára forrnak a szerető, féltő szavak, mert kiderül, hogy felesége megint vásárolni volt. A legutolsó jelenetben egyedül Jess beszél, ismerős élethelyzet-körítés nélkül. Hangjában szorongás és kitörő öröm: David megkérte a kezét. Az időben nagyjából visszafelé haladó, mozaikos szerkezetnek köszönhetően a néző Davidhez és Jesshez képest „szerencsés” helyzetben van: a vég ismeretében a szavak nem utólag kapnak jelentőséget, hanem kimondásuk pillanatában válnak baljós előjellé vagy humoros utalássá.
 Jelenet az előadásból. Fotó: port.hu |
Várady Zsuzsa fordításában a szereplők stílusparódiától mentesen társalognak, sőt a félbehagyott, megszakított, újrakezdett, kellő mennyiségű káromkodással fűszerezett mondatok kifejezetten természetes élőbeszédként hatnak. A párbeszédek gyakran nem a kérdés-felelet szerkezetet, hanem az akár a szó közepén félbehagyott, monomániás monológok szaggatott mintáját követik.
A székelyudvarhelyiek előadása – akárcsak a dráma címe – példázatszerűen visszafogott és mesterkéletlen. A díszlet (Bagoly Zsuzsa) jelzésszerű; csak a színpadot uraló fehér szín sterilsége, egy stilizált kávéautomata és a hátsó traktust lezáró függönycsíkok utalnak a korszerű élet vívmányaira. A szereplők kezéhez lezárható tetejű, színes papírpohár tapad. A kisebb kellékeket, asztalokat, székeket a színészek hozzák a színpadra egy-egy jelenet között, míg a közönség a trendi cipők és a hitelkonstrukciók világától idegen klasszikus zenei részletek hallgatása közben bogozza a történet szálait. Bagoly Zsuzsa jelmezeit bármelyik sales manager vagy állásinterjúra igyekvő fiatal nő felvehetné; egyedül Jess anyjának kosztümje és kalapkája parodisztikus kissé.
 Jelenet az előadásból. Fotó: port.hu |
A színészi játék hasonlóan sallangmentes. Kroó Ádám David szerepében érzékenyen váltogatja a társalgási fordulatok szenvtelen regiszterét a mély titkok hangjaival; az első jelenetben a sötétbe vonul – arcát még a laptop fénye sem világítja meg –, amikor felesége haláláról és a maga „aktív eutanáziában” vállalt szerepéről vall francia szeretőjének. Jess szüleinek (Magyari Tekla és Viola Gábor) jelenetén üt át leginkább az író fekete humora, az előadás és a minduntalan félbeszakított mondatzuhatagok itt a legpergőbb ritmusúak. Tamás Kinga hamisabb a Davidet porig alázó, fölényes ex-barátnő szerepében, mint a vadidegen Duncannel szemben megértően viselkedő, naiv kislányként. Elek Ányos öregedő, szánalmas Duncanje pontosan tudja, hol a helye az általa cinikusan, kiábrándultan szemlélt világban. Bartsch Kata Jessén eleinte a „valami nem stimmel” állandósult zavartsága uralkodik, míg az utolsó jelenetben fel nem villan az az ártatlan és bizakodó lény, aki korábban – vagyis később – a mániákusan vásárló és a hiteligénylőkkel szemben piszkos trükköket alkalmazó Jess volt.
 Jelenet az előadásból. Fotó: port.hu |
