Nézőpont kérdése - terasz.hu
Nézőpont kérdése
Dennis Kelly – Love & Money – Göttinger Pál rendezése, Nézőpont Színház, Székelyudvarhel
A Kroó Ádám vezetésével működő Nézőpont Színház a Love & Money-t magyar nyelven elsőként mutatta be, és az előadás egyben Dennis Kelly, egy kortárs angol szerző debütálása is magyar közönség előtt. A darab Jess és David életének egy nehéz szakaszát a parametrikus történetmesélés módszereit alkalmazva, hét epizódra bontva, keverve-kavarva mondja el.
A hófehér díszlet előtt mozgó színes alakok és az epizodikus szerkesztés erősen emlékeztet Ascher Tamás néhány évvel ezelőtti filmszerű rendezésére, A Nő a múltból címűre. Markáns különbség a Love & Money javára, hogy Kelly darabjának epizódjai finoman kapcsolódnak, nincs a nézőbe sulykolva, hogy kerek történet vagyok, gurulok, sőt. Elbizonytalanít, de valahogy úgy teszi mindezt, hogy a bizonytalanság nem kellemetlen, mert az egyes epizódok atmoszférája és ’üzenete’ annyira hasonló és egységes, hogy minden további nélkül élvezhetőek önmagukban, cselekménybeli kapcsolódások görcsös keresgélése nélkül is. Vagyis nyilvánvaló, hogy Göttinger Pál rendezésének alapanyaga jobb, mint Schimmelpfennig drámája. Az Nézőpont Színház előadásán pozitív értelemben vonul végig egy kérdőjel, hogy akkor itt most egy összefüggő történetről van-e szó, vagy sem. És ez a kérdőjel itt elsősorban azért nem negatívum, mert a kohéziót egyéb elemek szintjén sikerült nagyon erősen megteremteni. Itt van például a nyelvezet, a darab egyik kiválósága. Váradi Zsuzsa érzékeny fordításának köszönhetően a cselekmény összefüggésein kívül verbálisan, szavak, frázisok szintjén is vannak kapcsolódási pontok az epizódok közt – gyémántként fénylő kavicsok a holdvilágban, amiket a kisfiú szórt el a Jancsi és Juliskában, hogy megtalálják a hazafelé vezető utat.
Ahogy a darab egyes epizódjaira – bár egymásra épülnek – akár finom variációkként is tekinthetünk, a színpadkép is apró változásokon megy csak keresztül. Bagoly Zsuzsa, az előadás díszlettervezője meglehetősen steril térbe helyezi a darabot, ami leginkább egy építészeti maketthez hasonlítható. Hófehér, tiszta, szép, funkcionális. Fontos megemlíteni az epizódok közti színpadkép átalakításait. Míg Bocsárdi Yvonne-jában a felvonások közti takarítást, át/visszarendezést legfeljebb egy hiperérzékeny néző látja beleszervesülni az előadásba, addig a színpadkép-átalakítást Göttinger Pál definitíve belekomponálta Love & Moneyba. A „műszak”, mely amúgy a darab színészeiből áll, általában kettesével, árnyalakokként, barokk zenére rendezi át a teret, egyszerre, a zene ritmusához illeszkedve húzzák lejjebb, tolják feljebb a lámpákat, az irodai szalagfüggönyt konzekvensen az opera szöveges részének kezdeténél húzzák széjjel. Feszesség, hűvös racionalitás, teljes fegyelmezettség: üresjáratok kizárva. Éles ez az előadás, mint a fény és az árnyék kontrasztja. Ha sötét, akkor nagyon az, például az előadás kezdetén, mikor David egy sötét szobában emaileket váltogat szeretőjével, egyetlen fényforrás az arcát alulról megvilágító laptop; ha világos, akkor szinte hasít, hiszen a fehér színpadkép visszaveri a fényt: az előadás záróepizódjában Jess a világ keletkezését, a verbális kommunikáció korlátait és szerelmi életét veti egybe egy lírai önvallomásban. „Alig várom a jövőt, alig…”, és hatalmas vakuvillanás-szerű fény húzza össze fájdalmasan a néző összes pupilláját. Ezen felül a világításnak köszönhető, hogy itt még az is megszépül, ami ocsmány. Kevés rondább dolog van például a hófehér irodai szalagfüggönynél, de a Love & Money-ban a színfalak mögül megvilágítva árnyéka finoman imbolygó csíkokat fest a falra.
A háromfős társulat három vendégszínésszel, a kaposvári Bartsch Katával, a marosvásárhelyi, de Magyarországon dolgozó Viola Gáborral, és a Kaposváron frissen végzett Elek Ányossal egészült ki az alkalomra. Kiemelkedő alakítást nyújt Jess szerepében Bartsch Kata. Tehetsége leginkább abban az epizódban tűnik fel, mikor a színpad egyik oldalán ő ül egyedül, a másik oldalán pedig minden más szereplő. A többiek minden lehetséges közhelyet felsorolnak az élet értelmével kapcsolatban, miközben zavarba ejtően farkasszemet néznek a közönség kiszemelt tagjaival, szinte szuggerálják a nézőt, Bartsch Kata, azaz Jess, egy érzékeny, bohó kis nő meg csak gubbaszt ott egymagában, mikor hallgat, finoman fintorog, ha megszólal, kusza kis történeteit meséli a döntések meghozatalának nehézségeiről, legyen szó táskáról, villakészletről, vagy épp a buddhizmusról. Szép, ahogy Jess gondolkodik a világ dolgai felől, fecseg, csak fecseg, bájos kis történetei egyáltalán nem kapcsolódnak egymáshoz, de csak látszólag − lényegében viszont minden mindennel összefügg, ahogy a mozaikdarabokra tördelt cselekmény/epizódvariációk a finom módosításokkal a térrendezésben.
[ Szabó Nóra ] 2008-06-10 01:09:00
Dennis Kelly – Love & Money – Göttinger Pál rendezése, Nézőpont Színház, Székelyudvarhel
A Kroó Ádám vezetésével működő Nézőpont Színház a Love & Money-t magyar nyelven elsőként mutatta be, és az előadás egyben Dennis Kelly, egy kortárs angol szerző debütálása is magyar közönség előtt. A darab Jess és David életének egy nehéz szakaszát a parametrikus történetmesélés módszereit alkalmazva, hét epizódra bontva, keverve-kavarva mondja el.
A hófehér díszlet előtt mozgó színes alakok és az epizodikus szerkesztés erősen emlékeztet Ascher Tamás néhány évvel ezelőtti filmszerű rendezésére, A Nő a múltból címűre. Markáns különbség a Love & Money javára, hogy Kelly darabjának epizódjai finoman kapcsolódnak, nincs a nézőbe sulykolva, hogy kerek történet vagyok, gurulok, sőt. Elbizonytalanít, de valahogy úgy teszi mindezt, hogy a bizonytalanság nem kellemetlen, mert az egyes epizódok atmoszférája és ’üzenete’ annyira hasonló és egységes, hogy minden további nélkül élvezhetőek önmagukban, cselekménybeli kapcsolódások görcsös keresgélése nélkül is. Vagyis nyilvánvaló, hogy Göttinger Pál rendezésének alapanyaga jobb, mint Schimmelpfennig drámája. Az Nézőpont Színház előadásán pozitív értelemben vonul végig egy kérdőjel, hogy akkor itt most egy összefüggő történetről van-e szó, vagy sem. És ez a kérdőjel itt elsősorban azért nem negatívum, mert a kohéziót egyéb elemek szintjén sikerült nagyon erősen megteremteni. Itt van például a nyelvezet, a darab egyik kiválósága. Váradi Zsuzsa érzékeny fordításának köszönhetően a cselekmény összefüggésein kívül verbálisan, szavak, frázisok szintjén is vannak kapcsolódási pontok az epizódok közt – gyémántként fénylő kavicsok a holdvilágban, amiket a kisfiú szórt el a Jancsi és Juliskában, hogy megtalálják a hazafelé vezető utat.
Ahogy a darab egyes epizódjaira – bár egymásra épülnek – akár finom variációkként is tekinthetünk, a színpadkép is apró változásokon megy csak keresztül. Bagoly Zsuzsa, az előadás díszlettervezője meglehetősen steril térbe helyezi a darabot, ami leginkább egy építészeti maketthez hasonlítható. Hófehér, tiszta, szép, funkcionális. Fontos megemlíteni az epizódok közti színpadkép átalakításait. Míg Bocsárdi Yvonne-jában a felvonások közti takarítást, át/visszarendezést legfeljebb egy hiperérzékeny néző látja beleszervesülni az előadásba, addig a színpadkép-átalakítást Göttinger Pál definitíve belekomponálta Love & Moneyba. A „műszak”, mely amúgy a darab színészeiből áll, általában kettesével, árnyalakokként, barokk zenére rendezi át a teret, egyszerre, a zene ritmusához illeszkedve húzzák lejjebb, tolják feljebb a lámpákat, az irodai szalagfüggönyt konzekvensen az opera szöveges részének kezdeténél húzzák széjjel. Feszesség, hűvös racionalitás, teljes fegyelmezettség: üresjáratok kizárva. Éles ez az előadás, mint a fény és az árnyék kontrasztja. Ha sötét, akkor nagyon az, például az előadás kezdetén, mikor David egy sötét szobában emaileket váltogat szeretőjével, egyetlen fényforrás az arcát alulról megvilágító laptop; ha világos, akkor szinte hasít, hiszen a fehér színpadkép visszaveri a fényt: az előadás záróepizódjában Jess a világ keletkezését, a verbális kommunikáció korlátait és szerelmi életét veti egybe egy lírai önvallomásban. „Alig várom a jövőt, alig…”, és hatalmas vakuvillanás-szerű fény húzza össze fájdalmasan a néző összes pupilláját. Ezen felül a világításnak köszönhető, hogy itt még az is megszépül, ami ocsmány. Kevés rondább dolog van például a hófehér irodai szalagfüggönynél, de a Love & Money-ban a színfalak mögül megvilágítva árnyéka finoman imbolygó csíkokat fest a falra.
A háromfős társulat három vendégszínésszel, a kaposvári Bartsch Katával, a marosvásárhelyi, de Magyarországon dolgozó Viola Gáborral, és a Kaposváron frissen végzett Elek Ányossal egészült ki az alkalomra. Kiemelkedő alakítást nyújt Jess szerepében Bartsch Kata. Tehetsége leginkább abban az epizódban tűnik fel, mikor a színpad egyik oldalán ő ül egyedül, a másik oldalán pedig minden más szereplő. A többiek minden lehetséges közhelyet felsorolnak az élet értelmével kapcsolatban, miközben zavarba ejtően farkasszemet néznek a közönség kiszemelt tagjaival, szinte szuggerálják a nézőt, Bartsch Kata, azaz Jess, egy érzékeny, bohó kis nő meg csak gubbaszt ott egymagában, mikor hallgat, finoman fintorog, ha megszólal, kusza kis történeteit meséli a döntések meghozatalának nehézségeiről, legyen szó táskáról, villakészletről, vagy épp a buddhizmusról. Szép, ahogy Jess gondolkodik a világ dolgai felől, fecseg, csak fecseg, bájos kis történetei egyáltalán nem kapcsolódnak egymáshoz, de csak látszólag − lényegében viszont minden mindennel összefügg, ahogy a mozaikdarabokra tördelt cselekmény/epizódvariációk a finom módosításokkal a térrendezésben.
[ Szabó Nóra ] 2008-06-10 01:09:00