POSZT-napló - fidelio.hu

POSzT - 5. NAPló
2008.06.10.
Fidelio



Ha kémiai elem lennék, a felezési időm öt nap lenne. Ma azt éreztem, végem van. Úgyhogy rövid leszek. Miután ezt megírom, feltöltöm a laptopot, a telefonom, a fényképezőgépem és a két ceruzaelemem. És magam. Magamat a legkönnyebb, mert csak befekszem. Az összes többire egy darab konnektor áll rendelkezésemre a szobában. Majd éjjel időnként fölkelek és cserélek… - BESZÁMOLÓ A PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓRÓL


Az olvasólámpa nagyon dizájnos, csak nincs neki zsinórja, valahogy a falban megy az egész, még azt sem tudom kihúzni, hogy legyen egy plusz konnektor. A fürdőben csak elemeket tudok tölteni, a laptopot mégsem teszem be a kagylóba. Ha kiviszem a telefonom, soha nem hallom meg az ébresztőt. Gondolkoztam, vegyek-e egy elosztót. De akkor már hosszabbítósat kellene, ugyanis a kis útivasalómat is csak a tévé mellé a sarokba tudom bedugni, melynek következtében egy furcsa szállodai széken vasalok reggelente, a földön térdelve. Ma reggel láttam, hogy a szobámmal szemben van a szoba, ahol az ágyneműket vasalják. De azt hiszem, nem fogok bekéredzkedni. Maradok a széknél.








Most megint már mindjárt éjjel egy óra van, viszont ma nem volt időm nappal írni, szóval most kezdek hozzá. Azt hittem, lesz időm, de máshogy alakult. Mindenesetre hurcibáltam a laptopot. Tiszta konditerem!

A szakmai beszélgetés reggel egy picit parttalanná vált, pedig Galamb mindent megpróbált. Két előadásról volt szó, a Love and money-ről (amit én egy nappal hamarabb néztem, mint a zsűri), és a Plazmáról. Mindkét beszélgetés elment egy általánosabb irányba: lehet-e sekélyes szövegből jó előadást csinálni, mitől sekélyes egy szöveg, kinek mi az új forma, érdemes-e bizonyos problematikájú darabokat elővenni (itt Göttinger Pál, a Love and money rendezője mondott zseniálisat Nánay István - akit egyébként nagyon bírok - megjegyzésére, mely szerint ilyet már láttunk sokat: "igen, de mi 25 évesek vagyunk, nekünk ez új volt" – így Göttinger Pál, igen, ez is egy szempont), mi számít kortársnak stb.





Mivel két előadásról volt szó, kétszer olyan hosszú lett a beszélgetés, fél kettőre lett vége. Muszáj volt utána azonnal ebédelni. Hagymalevest nyomtam cipóban. Jó volt. Most már lobogtatás nélkül is automatikusan levonják a 20%-ot. (Mondjuk, én kaphatnék többet is; rengeteg embert cipeltem a Murphy’s-be, mert jól főznek és sokféle a csapolt sör. Ja, és van ingyenes wifi, ami nekem nagy segítség. Most mondjam azt: kösz, Murphy’s??)

Háromkor kezdődött egy beszélgetés a színházi törvényről. Vagy törvénytervezetről. Vagy a törvény előkészítéséről. Szerintem még ők sem tudják. Mindenesetre most már a sokadik verziónál tartanak, és ebből a beszélgetésből azt vettem ki, túl sok jóra nem számíthatunk. (Egyébként nem színházi, hanem előadóművészi törtvénynek fogják hívni.) A leghevesebb szóváltást az igazgatóválasztások körülményeiről szóló leendő passzus említése váltotta ki. Lesz egy miniszteri tanácsadói testület, aki kiválasztja az önkormányzati tanácsadói testületet. Utóbbi most is van, az ő véleményüket szokták teljes mértékben negligálni. Kérdés, a miniszteri tanácsadói testületet ki választja meg? A miniszteri tanácsadói testület tanácsadói testülete? És őket?? Na, mindegy. Kiderült az is, hogy továbbra is az önkormányzat jelöli ki az igazgatót a legvégén. Nem a szakmai testület. Szóval, ott vagyunk, ahol a part szakad, mert a politikát mégsem lehet kizárni. Beszüremkedik az, akárhogy is nézzük. Tehát, ha így marad, a törvény ezen része a mostani "szokásjog" szerint alakul, csak be lesz csomagolva. Pedig mindenki épp a politikát szeretné kizárni. Legalábbis azok, akik nem politikusok, hanem színházi dolgozók.








Hatkor néztük a nagyszínházban Márton László A nagyratörő című darabját Egerből. Csizmadia Tibor egy háztetőre rendezte az eseményeket, nyilván a felfelé törekvés miatt. Meg azért, mert humorosan lehetett használni a tetőtéri ablakokat, ki lehetett bukkanni rajtuk. Nyeregtető, ami az jelenti, hogy 2 óra 50 percet izgult végig a közönség, hogy ki fog a legnagyobbat zakózni. Senki, csak egyszer, madjnem. A darab egyébként Báthory Zsigmond felemelkedéséről szól, sok árulással, csellel, egyházzal, törökkel, erdélyi főurakkal, mindennel, ami a 16. századi Magyarországhoz és Erdélyhez hozzá tartozik. Az elején kicsit nehezen zökkentem bele, annyi, gyökeresen más stílusú előadást láttam az utóbbi napokban, nem is hittem el, hogy itt nem lesz kivetítő, mikrofon, szájdob, flashback, pucérság és vér (jó, egy kicsi volt a végén). Az elején nagyon "történelmi-tablósnak" tűnt, de aztán elvitt a sztori. Tetszettek a jelmezek (Nagy Fruzsinára tippeltem és nyertem, Báthory Zsigmond ruhájához jó előtanulmány volt a PestiEstiben Tóth Attila villamos jelmeze), meg a hogy a mai állapotokra, illetve erkölcsi és morális kérdésekre utaló mondatok mennyire relevánsak egy négyszáz évvel ezelőtti fejedelem szájába adva is. Vagy fordítva. (Ja, és Görög Laci még mindig szép!)






Este nem néztem meg Pintér Béláéktól A Démon Gyermekeit, mert már láttam Pesten kétszer is. Bár, talán érdekes lett volna egy másik térben megnézni ugyanazt, de amikor a jegyigényeket le kellett adni, még nem tudtam, hogy hol lesz. De látatlanban (csak pécsi vonatkozásban!) is azt kell mondjam, jók voltak. Látatlanban tényleg csak ennyit. Holnap a szakmain úgyis megtudom.







POSzT Scriptum: Most olvasom, a Létay Dóri beleírt a mai blogjába. Akkor én is beleírom őt. Körbeírjuk egymást. Ez már csak ilyen… (Kösz, Dóri!)

Rick Zsófi