A második, május 24-i előadást láttuk.
Nagy élmény volt, igazi örömszínház, felhőtlen szórakozás, minden percét élveztük.
Nagyon eltalált, zseniális a mozgásszínházi koreográfia, amely főleg az első felvonást határozta meg, s a darabot kicsit el is emeli az operett szokásos teréből. Kedvencem Újhelyi Kinga (Rolla) és Krisztik Csaba (Baracs) volt, s az ő torokszorító szépségű szerelmi kettősük az első felvonásban, amely ebben a műfajban szokatlan mélységeket tárt fel. Játékuk végig figyelemre méltó. Kiváló a többi szereplő megválasztása is: Szilágyi Katalin (Marcsa) és Kristán Attila (Miska) remekel szerepében, hiteles páros, különösen Marcsa játéka magával ragadó. Csíkos Sándor (Korláthy gróf) és Oláh Zsuzsa (Stefánia) teljesen megfelel a dekadens arisztokráciáról alkotott kliséinknek � de a mű végén a részeg ébredési jelenetben a két szereplő emberi, esendő s így szerethető arcát mutatják meg. Zsorzsi nagymama színpadi megjelenése mindig üdítő. Bravúros, talán a legemlékezetesebb Pixi és Mixi (Andrássy Máté és Mészáros Tibor) figurája, gondolom, sokat improvizáltak, mindig izzott körülöttük a levegő. Marica és Jella (Földeáki Nóra és Sipos Vera) kiválóan illett hozzájuk, az elsőre várt �butagrófnős� szerepnél sokkal többet nyújtottak. Leopold (Mercs János) játéka, a Gyurivá való átalakulás megformálása telitalálat, emberileg hiteles. Az egész mű és a társulat �összeállt�, szerethető volt, jó volt a társaságukban, a nézőtéren lenni.
A nagy operettslágerek kiváló zenekari támogatással szólaltak meg. A dirigens / zongorista kimondottan feldobta a darabot; jó volt, hogy a zenekar látható helyen játszott. Az ebben a darabban nagyon meghatározó jelentőségű úr / első generációs értelmiségi / szolga viszony bemutatását átgondolt testbeszéd segítette. Frappáns, hogy Baracs és Miska is alacsonyabb párjánál � ez az elsőnél a rang- és modorbeli különbséget karikírozza, a második pedig Marcsa szerepének erkölcsi fölényét hangsúlyozza csöppet sem túlzó módon.
Illik hibát is találni: az említett mozgásszínházi megoldások a második felvonásra megritkultak (bár ahogy a mű eredeti cselekménye a káosz felé halad, ez elsőre fel sem tűnik, csak az utóbeszélgetések során vettük észre); Eleméry Tasziló (Vranyecz Artúr) �ámerikaiassága� kicsit talán harsányabb a szükségesnél; végül pedig nem értettem, hogy a vélhetőleg sikeres mérnök-menedzser Baracs miért földet művelni kíván arájával, hátat fordítva az ígéretesen bontakozó karriernek.
Mindenkinek csak ajánlani tudom, a társulatnak sok sikert kívánok! Remélem, lesz még lehetőségem látni őket.
Nagy élmény volt, igazi örömszínház, felhőtlen szórakozás, minden percét élveztük.
Nagyon eltalált, zseniális a mozgásszínházi koreográfia, amely főleg az első felvonást határozta meg, s a darabot kicsit el is emeli az operett szokásos teréből. Kedvencem Újhelyi Kinga (Rolla) és Krisztik Csaba (Baracs) volt, s az ő torokszorító szépségű szerelmi kettősük az első felvonásban, amely ebben a műfajban szokatlan mélységeket tárt fel. Játékuk végig figyelemre méltó. Kiváló a többi szereplő megválasztása is: Szilágyi Katalin (Marcsa) és Kristán Attila (Miska) remekel szerepében, hiteles páros, különösen Marcsa játéka magával ragadó. Csíkos Sándor (Korláthy gróf) és Oláh Zsuzsa (Stefánia) teljesen megfelel a dekadens arisztokráciáról alkotott kliséinknek � de a mű végén a részeg ébredési jelenetben a két szereplő emberi, esendő s így szerethető arcát mutatják meg. Zsorzsi nagymama színpadi megjelenése mindig üdítő. Bravúros, talán a legemlékezetesebb Pixi és Mixi (Andrássy Máté és Mészáros Tibor) figurája, gondolom, sokat improvizáltak, mindig izzott körülöttük a levegő. Marica és Jella (Földeáki Nóra és Sipos Vera) kiválóan illett hozzájuk, az elsőre várt �butagrófnős� szerepnél sokkal többet nyújtottak. Leopold (Mercs János) játéka, a Gyurivá való átalakulás megformálása telitalálat, emberileg hiteles. Az egész mű és a társulat �összeállt�, szerethető volt, jó volt a társaságukban, a nézőtéren lenni.
A nagy operettslágerek kiváló zenekari támogatással szólaltak meg. A dirigens / zongorista kimondottan feldobta a darabot; jó volt, hogy a zenekar látható helyen játszott. Az ebben a darabban nagyon meghatározó jelentőségű úr / első generációs értelmiségi / szolga viszony bemutatását átgondolt testbeszéd segítette. Frappáns, hogy Baracs és Miska is alacsonyabb párjánál � ez az elsőnél a rang- és modorbeli különbséget karikírozza, a második pedig Marcsa szerepének erkölcsi fölényét hangsúlyozza csöppet sem túlzó módon.
Illik hibát is találni: az említett mozgásszínházi megoldások a második felvonásra megritkultak (bár ahogy a mű eredeti cselekménye a káosz felé halad, ez elsőre fel sem tűnik, csak az utóbeszélgetések során vettük észre); Eleméry Tasziló (Vranyecz Artúr) �ámerikaiassága� kicsit talán harsányabb a szükségesnél; végül pedig nem értettem, hogy a vélhetőleg sikeres mérnök-menedzser Baracs miért földet művelni kíván arájával, hátat fordítva az ígéretesen bontakozó karriernek.
Mindenkinek csak ajánlani tudom, a társulatnak sok sikert kívánok! Remélem, lesz még lehetőségem látni őket.
