Nem elég modern? - Olvasói levél, haon.hu
Nem elég modern?
Debrecen – Postaládánkból: „Az idei színházi évad utolsó bérletes darabjaként Szirmai Albert, Mágnás Miska című operettjének dallamai csendültek fel.”
Nem elég modern?
Az ember mindig várakozással ül be a nézőtérre, s csodálatos dolog részese szeretne lenni. Többnyire csalódással távozik a néző manapság. A zenei rész felidézte az ismerős dallamokat, leginkább az idősebb korosztálynak.
A cselekmény igyekezett a hajdani történéseket követni, csak a kivitelezés volt némiképp szokatlan. Bár már az lenne a szokatlan, ha valamit nem akarnának „maivá” karikírozni.
A díszletet vasálványok alkotják, amelyek a végén leomlanak, mintegy a letűnt, korrupt világ összeomlását szimbolizálva, persze néhány bútor, tolószék is akad. Legalább a fények játékában gyönyörködhetünk.
A színészek azonban mintha valami nyavalyatörős betegségben szenvednének.
Vonaglanak, tekeregnek.
Baracs vasúti mérnök alakja, tökéletes antitalálat. Színpadra küldik a legkisebb termetű művészt, akire ráadásul előnytelen színű és szabású öltönyt ás óriási kalapot adnak. A gárda nem az éneklésben alakít nagyot, kivéve a szép hangú Rolla grófnőt játszó művésznőt. Talán nem lett volna elég 21. századi, ha azt adják, amit a szerzők alkottak?
Nem ártott volna azzal is számolni, hogy éppen a Mágnás Miskának nagyszerű filmadaptációja is készült remek színészekkel és énekesekkel (Sárdy János, Gábor Miklós, a két Latabár, s a felejthetetlen kleptomániás nagymama szerepében, Gobbi Hilda).
A színház, nehéz körülmények között is a művészet temploma. Úgy is kellene belépni, kellő elhívatottsággal és alázattal.
Most többünk gondolatait foglaltam össze. Szeretjük a színházat, s véletlenül sem szeretnénk a jó művészeket megbántani. Azonban akik képtelenek a művészetet a közönség érdekében szolgálni, talán választhatnának más elfoglaltságot. Nem az ilyen „átalakítások” miatt fog a közönség bemenni az előadásra.
Törökné Végh Ida, Debrecen
Debrecen – Postaládánkból: „Az idei színházi évad utolsó bérletes darabjaként Szirmai Albert, Mágnás Miska című operettjének dallamai csendültek fel.”
Nem elég modern?
Az ember mindig várakozással ül be a nézőtérre, s csodálatos dolog részese szeretne lenni. Többnyire csalódással távozik a néző manapság. A zenei rész felidézte az ismerős dallamokat, leginkább az idősebb korosztálynak.
A cselekmény igyekezett a hajdani történéseket követni, csak a kivitelezés volt némiképp szokatlan. Bár már az lenne a szokatlan, ha valamit nem akarnának „maivá” karikírozni.
A díszletet vasálványok alkotják, amelyek a végén leomlanak, mintegy a letűnt, korrupt világ összeomlását szimbolizálva, persze néhány bútor, tolószék is akad. Legalább a fények játékában gyönyörködhetünk.
A színészek azonban mintha valami nyavalyatörős betegségben szenvednének.
Vonaglanak, tekeregnek.
Baracs vasúti mérnök alakja, tökéletes antitalálat. Színpadra küldik a legkisebb termetű művészt, akire ráadásul előnytelen színű és szabású öltönyt ás óriási kalapot adnak. A gárda nem az éneklésben alakít nagyot, kivéve a szép hangú Rolla grófnőt játszó művésznőt. Talán nem lett volna elég 21. századi, ha azt adják, amit a szerzők alkottak?
Nem ártott volna azzal is számolni, hogy éppen a Mágnás Miskának nagyszerű filmadaptációja is készült remek színészekkel és énekesekkel (Sárdy János, Gábor Miklós, a két Latabár, s a felejthetetlen kleptomániás nagymama szerepében, Gobbi Hilda).
A színház, nehéz körülmények között is a művészet temploma. Úgy is kellene belépni, kellő elhívatottsággal és alázattal.
Most többünk gondolatait foglaltam össze. Szeretjük a színházat, s véletlenül sem szeretnénk a jó művészeket megbántani. Azonban akik képtelenek a művészetet a közönség érdekében szolgálni, talán választhatnának más elfoglaltságot. Nem az ilyen „átalakítások” miatt fog a közönség bemenni az előadásra.
Törökné Végh Ida, Debrecen