Farewell to Irish Coffee

Vasárnap este volt a The Irish Coffee szépmúltú rokonlélek zenekar utolsó koncertje. Legalábbis nagyon úgy reklámozták, hogy az utolsó. Előrebocsátom, hogy bár abban a műfajban nyomulnak, amiben én is, majdnem pontosan ugyanannyi ideje, ÉS még közös koncertünk is volt, mégsem ismerem kellő mélységben a munkásságukat. Ez így utólag fájó felismerés, de már találtam magamnak mentséget saját megnyugtatásomra. Az együttest Göttinger Pali és Hodász Andris alapították még gimis korukban, kilenc évvel ezelőtt. Egészen prózai oknak azt jelölték meg, hogy ott volt ez a szép szőke Náray-Szabó Ági, és egyszerűen sűrgősen kellett találni egy olyan műfajt, amiben fuvola is van... :)

A koncert egyszerűen CSODÁS volt. Nehezen találnék rá szavakat. Már a helyszín önmagában telitalálat (Törökfürdő, egy természetvédelmi terület a főváros szívében, a Halastó kórus nyári programsorozatának keretében). Voltunk vagy kétszázötvenen összezsúfolódva, régi iskolatársak, tanárok, szülők, rokonok, zenésztársak, rajongók. A második szám környékén nyilalt belém először, hogy annyira megható az egész, hogy lehet, hogy sírni fogok, de a végső pillanatokban mindig történt valami mókás, ami könnyek helyett kacagásba röptetett.

Göttinger Pali énektudománya egyszerre öleli fel a retorika és a kabaré világát. Hihetetlenül szórakoztató, és szerintem ezzel ő maga is tisztában van, ezért mindig rak rá még egy lapáttal. Úgy hírlik hamarosan az első komolyabb ír punk zenekar élére áll, követve a The Pouges és a Flogging Molly nyomdokait. Az ötletet csak üdvözölni tudom.

Náray-Szabó Ágival közös ír síp játékuk tökéletes összhang, néhol ki-ki a sajátos díszítéseit csempészi bele. Ági fuvolajátéka vizuálisan is élmény, csengő szoprán énekhangja pedig tökéletes az ír balladák világához: bármely kelta meséből előlépett tündér megirigyelné.

Ritka az olyan zenekar, ahol minden tag megállja a helyét vokál szinten, márpedig itt öt olyan emberrel állunk szemben, akik nemhogy csodás vokálszólamokat tudnak megszólaltatni, de a hangjuknak egyenként is karaktere van.

Mészáros Gergő már a JustKiddin zenekar tagjaként is régen belopta magát a szívünkbe, mind gitár-, mind énekprodukciójával. Mészáros Tamás fergeteges ritmusszekció, sajnos egyedi hangját nem hallatja elégszer. Hodász Andris hegedűs-derbukás-románcénekes érdemeit már nem is merem méltatni, ennyi jó után már csak hab lehet a tortán... (Róla már csak annyit is elég elárulni, hogy nagyobbik unokahugom osztályfőnököke volt egy ideig. Azóta is emlegetik.)

A koncert mottója így hangzott: "I fear we shall be spoiled if that we longer stay"

A csúcson kell abbahagyni, értem én. Szívem szakad, de értem. Picit vigasztal, hogy hétfői napon váltottam pár szót Palival, leginkább gratuláció céljából, és megtudtam, hogy a Keret nevű törzshelyükön még terveznek koncertszerű megjelenéseket. Mérhetetlenül jól esik, hogy ehhez már előre is számítanak a közreműködésemre. Megyek is boldogan, mert ez a csapat eszembe jutatta, hogy mit is szeretek annyira az ír zenén.

Nagyon köszi nektek, tényleg csodás élmény volt!

(P.S. Marcsi szerint szirupos a koncertbeszámolóm. Igaza van. :) Ezt, a látható dátummal ellentétben ama görbe hétfő éjjel írtam, úgy tűnik a cuvée kioldotta a maradék juharszirupot. Másnap én is meglepődtem saját újdonsült stílusomon, de hozzá kell tennem, még ilyen gyorsan és gördülékenyen nem született blogbejegyzés. Az Irish Coffee meg talán megbocsájt most az egyszer...)

forrás: tücsökzene