SZÍNHÁZKRITIKA
Hajnóczy Péter írja A halál kilovagolt Perzsiából című elbeszélésében, hogy létezik egy állapot, amelyben az ember akár józanra is ihatja magát. Ez a helyzet többnapos, folyamatos ivászat után állhat elő. Ilyenkor csak és kizárólag gyógyító hatású sört szabad inni, de azt aztán rengeteget.
A Szputnyik Hajózási Társaság Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet – Labor A vágánybenéző (hogy "örülhetnek" ennek az elnevezésnek a nyelvművelők) című, darabja valami hasonlóval kezdődik. Igaz, a két, holtrészegen a színpadra támolygó vasutas, némi nézői segédlettel, nem sört, hanem rövidet fogyaszt, de a végeredmény szempontjából a szituáció egy és ugyanaz: szép lassan mattjózanra isszák magukat. A burleszk elemeket is felvonultató jelenet méltó felütése az előadásnak.
A vágánybenéző a vasútról és a XX. század Magyarországáról szól. E két téma erősen összefonódik: a dominánsabb cselekményszál a vasútnál dolgozó kétkezi munkások hétköznapjairól tudósít, de az európai és a magyar történelem sorsfordító korszakai (az I. világháború, 1919, 1956, 1968) is beépülnek az előadásba. Néha, úgy tűnik, túl sokat markol a rendezés történelmi horizont megidézésével, de az előadás narratív szerkezete végül elbírja ezt a terhet.
A vágánybenéző a várakozás dramaturgiáját működteti. Várakozik (és vágyakozik) itt mindenki, a kafkai hivatali szoba előtt bebocsátásra áhítozó munkás, a műszak végét remélő fűtő, a sínek mellett a munkáját végző vasutas. A lazán összefüggő jeleneteket a helyszín, a vasút köti össze. A szövegkönyv alapját Moldova György Akit a mozdonyfüstje megcsapott címmel írt riportregénye és A gázlámpák alatt című novelláskötete adja. Nem beszélhetünk adaptációról jelen esetben, mert az alkotók elsősorban továbbgondolásra emeltek ki helyzeteket, témákat, figurákat, főleg az előbbi szövegből, hogy aztán közösen gyúrják szerves egésszé.
A kevés beszéd, a lomhán, ráérősen mozduló cselekménycsírák, életképek ellenére sem válik unalmassá a játék. Az előadás nagy fegyverténye, hogy megmutatja a mindennapok testet-lelket őrlő monotóniájának abszurditását, amelyen minduntalan áttör a kisember – teljesen értelmetlen – lázadása. Ha pedig ez utóbbi is értelmetlen, már csak az őrülettel, delíriummal határos, uniformizált unalom marad.
A nézővel szemben 3 ajtó látható, amelyek hol egy vasúti kocsi belsejét, hol egy irodát, hol pedig egy zuhanyzót sejtetnek. A tér egyszerre reális amennyiben megteremti a vasútállomás atmoszféráját, és teátrálisan metaforikus is egyben, erre utal az elhangzó dalok gúnyosan patetikus hangneme, valamint a színházi előadáskezdetre utaló, középső ajtó felett látható, 7-et mutató óra is.
A jelenetek között dobbal, szintetizátorral, gitárral kísért zeneszámokat hallhatunk, amelyek megfelelően egészítik ki, ellensúlyozzák a cselekményt, és zökkentik ki a nézőket, ezáltal jól működő részeivé válnak a rendezői elképzelésnek. Azonban az igazi ritmust, a költészetet a hétköznapi tárgyak zöreje jelenti. A felkapott és lecsapott telefonok hangja, a telexgépek kattogása, a cipők koppanása a padlón, a pecsét tompa puffanása, csörrenése a papíron és az üvegedényen, az egymásra halmozott majd eldőlő székek robaja, a kézi fúrógép hangja, a sustorgások valamelyik sarokban, türelmetlen kopogások, dörömbölések az illetéktelenek előtt soha meg nem nyíló ajtókon; mindezek együtt adják meg Göttinger Pál rendezésének szigorú ritmusát.
Általában elmondható az, hogy a szövegkönyv hálásabb szerepeket kínál a fiúknak, mint lányoknak. Nagyszerű pillanatai vannak Fábián Gábornak. Szuggesztív Szabó Zoltán a tétova, igazságkereső B. Ignác szerepében, miként Tóth Simon Ferenc Berendije is kiemelkedik az alakítások közül. Megkapó Koblicska Lőte és Hay Anna telefonos munkába rejtett társkereső kettőse.
A vágánybenézőt elsősorban a színészi összmunka, a ki- és bejárások megkomponáltsága, a tárgyak, kellékek zörejeinek mitológiája és a zene pontos kidolgozottsága teszi emlékezetes előadássá. Ezek a momentumok néha a színpadi rutin jól érzékelhető hiányán is átsegítik az egyébként tehetséges társulatot.
A vágánybenéző
Szputnyik Hajózási Társaság Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet – Labor
Rendező: Göttinger Pál
Irodalmi munkatárs: Turai Tamás
Zenei munkatárs: Keresztes Gábor, Rubik Ernő
Szereplők: Fábián Gábor, Tóth Simon Ferenc, Jankovics Péter, Szabó Zoltán, Gera Martina, Koblicska Lőte, Hay Anna, Szandtner Anna
Szekeres Szabolcs
