Önkritikus Szptunyik

A vágánybenéző - ez az elmúlt évadban alakult Szputnyik Hajózási Társaság - Modern Színház és Viselkedéskutató Intézet - Labor legújabb produkciójának címe. Aki képtelen megjegyezni ilyen hosszú társulatnevet, annyit rögzítsen: Szputnyik, október 28., este hét óra, Mu Színház. Hogy milyen az előadás, arról szól a társaság két (ön)kritikája.

| NOL| 2008. Október 28.| nincs komment

KRITIKAI ÁHITAT

Avagy: hogyan tértem be napjaink olcsó és kommersz színházi világából egy másik, szebb világba, mely visszaadta reményemet és hitemet a valódi, kísérletező kedvű, játékos, mégis komoly szakmaiságban, egyszóval, a műről, mely visszaadta a Színház becsületét

Oh, tunya rendezők, míg mindőtök lapít,

példaként idézném elétek Palit:

szobrot neki, nagyot, masszív, nemes márványt!

Ő volt az, ki nékünk benézte a vágányt.

Pőrén állok - könnyem csordul. Nyelem.

Május tíz óta nem volt ilyen velem.

Ahogy Szabó és Jankovics iszik!

(elől ültem – leöntöttek – borzongtam picit)

És ahogy reggel Tóth-Simon meneszt…

Nem ziccer ez – nem ám! Ez már züfec!

Ahogy fénybe borul hajnalban a táj,

úgy bontja ki a figuráját Hay,

minden rezdülése száz külön szerep:

oh, ahogy bejön! Oh, ahogy kimegy!

S Koblicskát nézve elmúlt minden kétség:

szeméből oly görögös mélység

sütött, s mikor rágcsálta a cukrot,

minden szem cukorban új történet zsongott.

Ahogy Gera szenved egy-egy kis gesztussal,

ahogy Szandtner dalol öblösen, gusztussal,

atmoszférájukat harapni lehet!

Amikor Gera szól: szenet!

Azok az Sz-ek! Zengi minden vágyát!

S ahogyan Fábián lapátol trágyát,

Major nem markolta így a lapátot!

És ahogyan áll, úgy Darvas nem állott!

Keresztes zenéje csuda belbecs – s külcsín,

Legjobb idején se tudott ilyet Gershwin;

S Juhász fókaként dübörgő rímei,

s bennük a vasútnak összes kínjai!

S ki elvitte a hátán Pali hány szeszéjét:

Csókolom Kati léptei neszéjét…

Rendezők, ti tunyák! Lőn ösztönző inger!

Tegyetek – ha tudtok – úgy, mint Göttinger,

ahogyan vihar kél, zúgó förgeteg:

lánggal írjuk fel az égre a Pál nevet!

Csörögi-Dénes Anita

KRITIKAI ÁTOK

Avagy: hogyan gázoltam át a modernitás acsargva fenekedő mocsarán, s hogyan győzedelmeskedtem az istentelen, pudványos, iszonytató „színdarab” felett műveltségemmel, szakmaiságommal, éles Kritikai elmémmel és hitemmel

Egyik szemem sír – a másik sem nevet.

Nem érdemli Göttinger a Rendező nevet,

Ha Színházra vágysz, szépre, nagyszerűre,

jegyet ne végy a Vágánybenézőre!

Ha oly ordas vagy, hogy a kín mulattat,

ha szívedben csak a jaj!-ra nyílik ablak,

ha lelked a hübrisz rút salakja lepi,

bámuld, hogy a színész magát teszi:

emberábrázaton hazug báj a maszk,

eszköze hamis, bódító malaszt,

hitetlenség és hazug ígéret,

mit itt neked nagy vékával mérnek.

Bölcs főmbe nyomom Kritikus-kalapom!

Kritikus-botom markomba kapom!

Lábomra veszem Kritikus-csizmám!

Tipródj, balga, álszent, maga-csaló nagyság,

hiába acsarkodsz, mézmázas Kulissza!

Envéreddel írlak, ezerfejű hydra!

Oh, Szalézi Szentünk! Hallgasd meg imám!

Vezesd az égből szép, okos Kritikám!

Bornírt témájával bőszít, ingerel!

Dörgő égi szómmal küzdök Göttingerel:

hiába fenekedsz, távozz tőlem, Pali!

Szálljon reád vissza minden ócska baki!

Fertelmes pózokkal ríkat meg Fábián,

hogyan is tűrheted, oh, szegény Tháliám?

S lidércálmaim idézik a percet:

hallva megszólalni Tóth-Simon Ferencet.

Hogy velőből gyarló, vagy direkt pózol tán?

Meg nem fejthetem titkod, Szabó Zoltán!

Markomba, jer, jó Kritikus-bicskám!

Hadd eddzem pengéd a hitvány Koblicskán,

ziccer is kár belé! S hány gesztusod geller,

ki adott neked mikrofont, Szandtner?

Hát a te szádba brechti song-ot, Gera?

Becsületes munkát nem pótolhat spila,

se ékes dikciót improvizált dágvány:

kivájt fülem csengett Hay Anna láttán.

Bodorítsd csak fürtöd, s vágd le bajszod is:

akkor se hiszem játékod, Jankovics!

S mi fertelmes zenét velőmbe ereszték!

Nem venném magamra Gábor Keresztjét…

Hol vagytok, ti költők…? Prozódia, hol vagy?

Hitvány eb Juhász, te, farímedbe fulladj!

Hol vagytok, tűnt idők dramaturgjai?

Kipótolni téged, ormótlan Turai!

S bár ritkán vérengzem az asszisztenciát:

Csizmadia Kata, te is nyelj ciánt!

Bukást hozok rátok ékes pennám által!

Igazságot teszek szörnyű kritikámmal,

taps sose csattanjon, ne szóljon vivát,

hullátok kivesse a Színházi világ,

ásítson örökkön üresen zsebetek,

nyugalmat, galádok, sehol se leljetek,

Thália templomát ne illesse Pál,

még a portáig se! S a rend helyreáll.

Kritikusi szablyám hüvelyébe tolom.

Kedvvel falatozom a halotti toron,

szavamra: erre nem jön be néző.

Legyőztelek, rút Vágánybenéző.

Ormány-Táll Étel, Penész és Tükör