Ördög vigye a karácsonyt?
Egy folyton kóborló, helyét kereső tengerész; balesetben megvakult, de az italt meg nem vető bátyja; meg a hasonszőrű haverok. Karácsony van: whisky-vel, Guinness-szel, kártyával - vagyis mindennel, ami számukra fontos az életben. És akkor bekopogtat maga az ördög.
Különös hangulatú képet fest Conor McPherson. Az ember először tanácstalan: kérem, szabad ezen nevetni? Nos, muszáj. A tragédia és a komédia úgy fonódik össze a színpadon, olyan szimbiózisban él egymással, hogy mindvégig képes megőrizni a feszültséget, amelyet az első pillanatban megteremt. Mindez pedig egyetlen ember játékában egyesül: Mucsi Zoltánéban. Olyan erővel tartja a felszínen a hajót, hogy a legkegyetlenebb vihar sem fogna rajta. Figurájában ott él a gyámoltalan, elesett, vak ember, de a régi bajkeverő énje sem tűnt el nyomtalan, és a kettő elképesztő kontrasztot eredményez.
Bizonyos pillanatokban olyan, mintha két külön darabot követhetnénk nyomon a színpadon, mintha két világ történései, amelyek köszönőviszonyban sincsenek egymással, most mégis egyszerre zajlanának. Így míg Richard (Mucsi Zoltán) szélsőséges kitörései, és szerény megszólalásai hullámokban követik egymást, Sharky (Ilyés Róbert) és Mr. Lockhart (Kálid Artúr) "tárgyalása" életről és halálról valami egészen más dimenzióba húz, és ez az a pillanat, amikor igazán nem tudja az ember, hogy sírjon, vagy nevessen. Legszívesebben egyszerre tenné mindkettőt, de aztán folyton jön valami, ami feloldja a feszültséget. Szerencsére.
Amit a színpadon látunk: maga az élet. Sorsok - mind keserű a maga módján. Az alkohol az egyetlen, ami még vigaszt nyújthat, aki ezt megtagadja, kirekesztetté válik. Sharky, a történet valódi főszereplője zárkózott, hallgatag ember, született vesztes. Amihez nyúl, elromlik, nem maradt már igazi remélnivalója. Sok mindenen túl van, az életet pusztán szükséges rosszként fogja fel, egészen addig a pillanatig, amíg fel nem merül annak a lehetősége, hogy elveszítheti. A lelkét.
Aki pedig követeli: maga az ördög. Mr. Lockhart egy régi adósságot jött behajtani, a múltat idézi meg, a rég elfeledett, ködbe vesző börtöncellát, ahol Sharky a szabadságát bocsátotta kártyára. Akkor nyert. Most pedig elérkezett a revans ideje. Kálid Artúr brillíroz a szerepben, az elegáns úr úgy magasodik a többi nyomorult fölé, hogy az ember hátán a hideg futkos. "A reggel fia vagyok, Sharky. A kígyó a kertben. A lelkedért jöttem ide ezen a karácsonyon, és ráment az egész kibaszott napom, hogy megtaláljalak! Egyezséget kötöttünk. Játszottunk, a szabadságod volt a tét, és te megígérted, - megígérted! -, hogy még egyszer játszhatom veled." - mondja Lockhart, és Sharky belemegy a játékba. Nem is tehet mást.
Ivan (Gados Béla) és Nicky (Dévai Balázs) karaktere remekül kiegészíti a történetet, a felesége által kidobott, folyton szemüvegét kereső, szánalmas figura, Ivan végül kulcsszerephez jut, Nicky pedig, a tipikusan idegesítő ficsúr, aki képtelenebbnél képtelenebb ötleteivel lepi meg a társaságot, valójában Lockhart eszközeként funkcionál (ő vezeti el ugyanis Sharkyhoz). Szerepük van - méghozzá nagyobb, mint elsőre látszik, fontosabb, mint gondolnánk. Így öten tökéletes kört alkotnak, egy olyan egész részei, ami leképezi az átlag társadalmi valóságot.
Nem mehetünk el szó nélkül Sebő Rózsa díszlete mellett. Az első percben lenyűgöz, ahogy megpillantja az ember, és aprólékossága tartogat még meglepetéseket. Tökéletesen illeszkedik a darab hangulatához: kicsit szétszórt, kicsit koszos, de azért mégis otthonos, olyan, amelybe szinte észrevétlenül simulnak bele a szereplők. A fények játéka is említésre méltó, az elsötétülő tér Lockhart beszéde alatt nagyon hatásos, ám véletlenül sem hatásvadász. Az ifjú rendező, Göttinger Pál nevét pedig jobb lesz megjegyezni. Munkája figyelemreméltó, s minden bizonnyal várhatunk még tőle meglepetéseket a Bárka fedélzetén.
És mit tehetünk a végén? Köszönjük meg a szerzőnek, hogy a végkifejlet olyan, amilyen. Köszönjük meg, hogy nem kell nyomorultul éreznünk magunkat, és fellélegezhetünk - egy időre legalább. Hogy az ördög menekülni kényszerül, bár tudjuk: vissza fog térni, elkerülhetetlenül.
forrás: napvilág.net