Tengeren a Bárkások
Péntek este tartotta a Bárka Színház legújabb bemutatóját. Conor McPherson Tengeren című darabjában Ilyés Róbert, Mucsi Zoltán, Kálid Artúr, Gados Béla és Dévai Balázs látható.
Jó dolog, ha egy világszerte ismert kortárs szerző darabját itthon is láthatjuk. Hát ez történik most a Bárkában, remek szereposztással és Göttinger Pál rendezésében.
Conor McPherson nemcsak kortárs ír szerző és rendező, hanem fiatal is: 1971-ben született ugyanis. Korunk egyik legjelentősebb alkotója, darabjait a világ szinte összes színpadán műsorra tűzik. Sósvíz című filmje 2000-ben a Berlini Filmfesztiválon Panoráma-díjat kapott. A The Seafarer című darabját a londoni Nemzeti Színház 2006-ban mutatta be, majd 2007 decemberében a Broadwayn debütált, mindkét esetben McPherson volt a rendező. Rengeteg díjat nyertek, az előadások óriási sikert arattak. 2008 májusától a dublini Abbey Színház is játssza, jövő év januárjában pedig a washingtoni The Studio Theaterben adják majd elő.
A Tengeren Szenteste játszódik Dublin egyik tengerparti, északi külvárosában. A történet középpontjában James "Sharkey" Harkin áll, aki együtt él öregedő, vak testvérével Richard Harkinnal. Ezen az estén összegyűlnek barátaikkal pókerezni. Szánalmasságuk, vesztességük, az életüket rajtuk állandóan számon kérő külvilág elöl zárkóznak be házukba, a biztonságosnak vélt helyre. A kinti viharból egy idegen érkezik...
"Van Dublin fölött a hegyen egy erődszerű, elhagyott épület, kicsi ablakokkal, vaskos falakkal, templomra, várra egyaránt hasonlító ház. Ez a Hellfire Club, ahol az ördög kártyán nyerte volna el a monda szerint az ott tivornyázó angol urak lelkét valamikor régen. Éjszaka volt, zúgott a szél, és az urak társaságába kicsit részeg, de elegáns, ismeretlen úr érkezett, hogy melegedne meg egy kicsit, mielőtt továbbindul. Le is telepedett, majd be is szállt a kártyajátékba, és csöndes, de magabiztos tehetséget árulva el, sorra nyerte a köröket. Egyre nagyobbak lettek a tétek. Mikor egyik áldozata véletlen leejtett egy kártyát, lehajolva halálra váltan vette észre a pislákoló fénynél, hogy vendégüknek patái vannak. Mikor rémülten felegyenesedett, az ördög, egy szempillantás alatt felröppent, és eltűnt egy tűzgömbben, kénköves bűzt hagyva maga után."
A Bárka karácsonyi bemutatója izgalmas kikapcsolódást, és jó színészi játékot ígér. És Göttinger Pál rendező neve is biztató jel a színvonalra: Martin Crimp Attempts on her Life című darabjából készített a.N.N.a című előadásáért a legjobb rendező díját kapta a XIV. Alternatív Színházi Szemlén.
forrás: mixonline.hu