Szerdán Tengeren a Bárkában.

Tengeren 
(Conor McPherson: The Seafarer)
rendező: Göttinger Pál
Van Dublin fölött a hegyen egy erődszerű, elhagyott épület, kicsi ablakokkal, vaskos falakkal, templomra, várra egyaránt hasonlító ház. Ez a Hellfire Club, ahol az ördög kártyán nyerte volna el a monda szerint az ott tivornyázó angol urak lelkét valamikor régen. Az egyik uraság leejtett egy kártyát, és lehajolva rémülten vette észre, hogy vendégüknek patái vannak. Csakhogy akkor már tartott a játék, emelkedtek a tétek, nem lehetett kiszállni. Az ördög előbb csendes tehetséget árult el, majd egyre mohóbbá válva, végül hatalmas kénes lángokat eregetve nyerte el sorra mindenüket – halhatatlan lelkükkel együtt.
Sok száz évvel később, napjainkban, mit sem sejtve ezekről a dolgokról, egy vénember, aki nemrég vakult meg; az öccse, aki vak bátyját támogatni érkezett vissza vidékről, és aki hajóskodott is korábban; régi barátjuk, aki a feleségétől és a gyerekeitől szökött át ide; és egy másik ismerős, akiről tudható, hogy az öcs régi feleségével él most együtt – összegyűlnek pókerezni karácsony este. A ház Baldoyle-ban áll, pont a város másik felén, mint a fent említett régi klubház romjai. A Binn Éadair hegy felé néz, amelyik jóságosan és védőn magasodik a dublini öböl bejárata fölé. Biztonságos hely. Ezen a szentestén a kinti viharból egy idegen érkezik…
Szereplők: Ilyés Róbert, Mucsi Zoltán, Gados Béla, Dévai Balázs, Kálid Artúr

Jegyárak: 2.000,-Ft
Bárka Színház
Budapest, 1082 Üllői út 82.
Tel: 303 6506
Fax: 210 9218

Központi e-mail: noe@barka.hu