Holt lelkek; Vágyánybenéző; Bérháztörténetek 0.1- Szputnyik Hajózási Társaság, Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet-Labor
Sándor L. István
Késő tavasszal még nem tudhattuk, hogy Leszták Tibor utolsó kulturális tette Bodó Viktor társulatának befogadása lesz. Azóta eltelt fél év, a Szputnyik berendezkedett a MU Színházhoz kapcsolódó épület emeletén, átépítették, kifestették és berendezték. És jelentkeztek három produkcióval. A legutóbbi bemutatóját még megérte Leszták Tibor. És ha látta, úgy érezhette, jól döntött: fontos műhely van kialakulóban a MU Színházban.
Még késő tavasszal mutatták be a Holt lelkeket. Az előadás a társulatalapítással párhuzamosan készült, talán (ahogy Bodó Viktornak az Ellenfény 2008/9. számában közölt interjújából kiolvasható) melléktermékként. Erre utal az is, hogy ősszel nem játszotta tovább a produkciót a társulat. Én nem láttam az eredeti előadást (olvastam róla a nem túl kedvező kritikákat), láttam viszont egy átdolgozott, tömörített változatát ősszel, amellyel a sepsiszentgyörgyi TAMper fesztiválon vett részt a társulat. (Ezután döntött úgy Bodó Viktor, hogy nem játsszák tovább a produkciót.) Ez az őszi változat az eredeti kétórás előadást egyórásra rövidítette, szereplők, jelenetek sorát hagyta el, és a maradék anyagot egy fergeteges, viharos tempójú, performance-szerű játékká alakította.
Nem állítom, hogy mindent értettem a Holt lelkek új változatából, sőt sokszor az volt a benyomásom, hogy ha nem ismerném az eredeti Gogol-regényt, akkor még talán az előadás témáját sem fognám fel. Mégis volt valami magával ragadó a játékban. És az sem volt számomra kétséges, hogy világos koncepció köré szerveződött a jelenetsor: a képtelen tettre (holt lelkek vásárlására) vállalkozó Csicsikov (Vicei Zsolt), az ártalmas szélhámos körül megjelenő (állítólagosan) normális világ tekinthető csak igazán őrültnek, abnormálisnak, perverznek. Ezt sugallták a néhol a szélsőséges hatásokig sodródó, abszurditást, kegyetlenséget, eszementséget halmozó jelenetek. Bodó Viktor, mint oly sokszor, most is felfokozott hatásokkal élt: az állandó nevetésbe sokszor döbbenet vegyült (amelyet a néhol hangsúlyozottan provokatív megoldások váltanak ki).
A következő produkció tette egyértelművé számomra, hogy a Szputnyik társulat hosszadalmas és kacifántos nevéből most leginkább azt kell komolyan venni, hogy modern viselkedéskutató laboratóriumként definiálják magukat. A Vágánybenéző ugyanis hangsúlyozottan nem előadás, hanem egy huszonvalahány napos workshop eredményeit bemutató etűdfüzér. Egyetlen dolog kapcsolja össze őket, hogy vasutasokról szólnak. Meg az, hogy mindegyik sajátos, furcsa, néhol bizarr karaktereket állít a középpontba.
A Göttinger Pál vezette munka ezért is illeszkedik szervesen a Szputnyik törekvéseibe. A társulat tagjait ugyanis a különös, a sajátos, az egyedi érdekli, és csak ezen a hangsúlyozottan groteszk (néhol bizarr) szemléleten keresztül mutatják meg az átlagost, a hétköznapit. Azaz azt a hatást keltik, hogy olyan világban élünk, ahol az abszurditás mindennapi tapasztalat, az emberi viselkedésben a groteszk az uralkodó szín.
Az is a Szpuntyik műhelymunkájának jellemzője, hogy a Vágánybenéző is színészi improvizációkra épül. Azaz a társulat nemcsak a különös emberi viselkedés rugóit kutatja, hanem ennek a színházi kifejezési formáit is keresi. Ezért is olvasható a bemutatóhoz mellékelt szórólapon, hogy most nem a néző számára mindenhol érthető kifejezés a fontos. Lehet, hogy most belül fontosabb dolgok történnek, amit a szereplők csak halkan, egymás számára sem mindig érthetően közölnek. A Vágánybenézőnek így is számos emlékezetes részlete van: például Jankovics Péter és Tóth Simon Ferenc reggeli kirészegedése, vagy Fábián Gábor jegyvizsgáló jelenete, vagy Szandtner Anna drámai dala a szemaforosnőről.
A Szputnyik műhelymunkájának logikus folytatása a november végén bemutatott Bérháztörténetek 0.1, mely már az előadás irányába is határozott lépéseket tesz. Most is elsősorban tematikus alapon összekapcsolódó jelenetfüzért látunk, amelyben a társulat folytatja a viselkedéskutatást. A helyszín ezúttal egy bérház, pontosabban különféle bérlakások, ahol mindennapi emberek élik a mindennapi életüket, de a hétköznapi helyzetekben korántsem hétköznapi karakterek jelennek meg. (Vagy épp a hétköznapiságuk okán válnak különössé.)
Itt van például rögtön egy visszatérő jelenetsor (ez is az előadássá formálás irányába tett határozott lépés, hogy a Bérháztörténetek tudatosan felépített jelenetsorában vannak visszatérő szereplők, mintegy folytatásokban elmesélt történetek), amelyben a közvetítő (Gyabronka József) ki akar adni egy férfinak (Lukáts Andor) egy lakást. A helyzetet nemcsak az teszi abszurddá, hogy a közvetítő mindig ugyanazt a meggyőzőnek szánt ajánlót nyomja, amíg bele nem fárad abba, hogy az ügyfele nem tud dönteni, és újból és újból visszatér ugyanazokba a lakásokba, hanem az is, ahogy a két figura semleges viszonya a mitsem történésekkel lassan a gyűlöletig fokozódik. Egy másik jelenetsorban egy - szintén a közvetítőtől lakást bérlő - fiatal pár (Fábián Gábor, Gera Mariann) kapcsolatának szélsőséges fordulatait követhetjük. Aztán látunk egy furcsa castingot (Csákányi Eszterrel a középpontban), egy gyűlöletet mantrázó gyülekezetet és egyéb furcsa lényeket. Szürreális vágásokkal egymásba nyílnak a lakások, és a sötétből megszólal egy éteri kórus. Mintha a szűkösségből a végtelen felé is nyitna a Bérháztörténetek.
HOLT LELKEK - TOKHAL VONÓVAL
Szputnyik Hajózási Társaság - Modern Színházi és Viselkedéskutató Intézet - Labor
Gogol regénye nyomán
Rendező: Bodó Viktor
Szereplők: Fábián Gábor, Gera Marina, Juhász István, Juhász Kristóf, Krékits Péter, Koblicska Lőte, Moskovits Kriszta, Szabó Zoltán, Szandtner Anna, Tóth Simon Ferenc, Vicei Zsolt
VÁGÁNYBENÉZŐ
Szputnyik Hajózási Társaság - Modern Színházi és Viselkedéskutató Intézet - Labor
Dramaturg: Turai Tamás
Irodalmi munkatárs: Kárpáti Péter
Zenei munkatárs: Keresztes Gábor, Rubik Ernő
Rendező: Göttinger Pál
Szereplők: Fábián Gábor, Tóth Simon Ferenc, Jankovics Péter, Szabó Zoltán, Gera Marina, Koblicska Lőte, Szandtner Anna
BÉRHÁZTÖRTÉNETEK 0.1
Szputnyik Hajózási Társaság - Modern Színházi és Viselkedéskutató Intézet - Labor
Szöveg: Juhász Kristóf
Dramaturg: Turai Tamás, Ari-Nagy Barbara
Zene: Keresztes Gábor, Sztojanov Georgi
Kórus: Soharóza
Rendező: Bodó Viktor
Szereplők: Fábián Gábor, Gera Marina, Koblicska Lőte, Szabó Zoltán, Tóth Simon Ferenc, Jankovics Péter, Hay Anna, Székely Rozália eh., Csákányi Eszter mv., Gyabronka József mv., Lukáts Andor mv., Pető Kata
Special guests: Hajduk Károly és Keresztes Tamás
forrás: http://ellenfeny.hu/
