AZ ÖRDÖG BECSICCSENT
Conor McPherson: Tengeren
Új szerző, új rendező (Göttinger Pál). A Bárka előadása az évad jeles teljesítményei között tartható számon.
Nagy érdeme van ebben a díszlettervező Sebő Rózsának. A Dublin külvárosában álló régi ház alagsorát ábrázoló színpadkép végig változatlan, ám öt, némi jóindulattal akár hétre is emelhető játékteret nyújt, amelyek éppoly alkalmasak a csoportos (két, három, négy vagy mind az öt szereplőt összehozó) jelenetekre, mint a szimultán hangszerelésre vagy épp a magányos töprengésekre, fortyogásokra, és nem mellékesen változatosságot, dinamizmust visznek a színdarabba, amelynek első része meglehetősen statikus – hiszen a cselekmény csak a második rész vérre menő pókerpartijában izzik fel.
Ám az első rész statikussága is a jófélék közül való; a csehovi s még inkább a gorkiji iskolából ágazik ki, amely emberi kapcsolatok finom, árnyalatnyi elmozdulásaival készíti elő a nagyobb fordulatokat, változásokat. Az ilyen szövegek színrevitele nagyon hálás rendezői feladat, amelynek íve az előzetes víziótól az aprómunkán át nyúlik a vízió átélhető kiteljesítéséig. A magyar rendezők szép eredményeket könyvelhetnek el e dramaturgia megérzékeltetésében, és Göttinger Pál jó képességű követőnek bizonyul. Upor László gazdagon emberi fordításának és a kitűnő színészeknek is köszönhetően az öt (hét?) játéktéren szimfonikus kompozícióra emlékeztetően csendülnek fel és össze a több hangszeres vagy szólódallamok. Azaz öt hiteles emberi portré, amely az öt ember sorsát is hitelesíti: a keserű kacajú vak Richardét, a sorstársak közül lassan, finom fokozatossággal főhőssé növő Sharkyét, a félvak, primitívségét derűs jóindulattal, szolgálatkészséggel kiegyenlítő Ivanét, a nyegle krakélert az érzékenység hirtelen rohamaival árnyaló Nickyét. No és akitől nem várunk el konkrét emberi arculatot: itt van ötödiknek az idecsöppent Mr. Lockhart, aki nem más, mint maga az Ördög, nagy Ö-vel, Lucifer és Mefisztó legújabb inkarnációja. Kálid Artúrnak más a feladata, mint társaié: a választékosan öltözött, snájdig gentleman megtévesztő külsőségei alól kell szordínósan ki-kivillantania a sátáni attribútumokat, melyeket kendőzetlenül csak a Sharkyval folytatott két nagy dialógusban mutathat ki. Hiszen az ő lelkéért jött, őt akarja a nagy pókergyőzelem trófeájaként magával vinni. Ez a Tengeren cselekményét hirtelen meglendítő első nagy fordulat. (Követi még egy; a végső.) Hogy esetleges? Hogy Sharky ilyetén „kiemelkedése" nem igazán indokolt? Igaz is, meg nem is. A Sharkyt játszó színésznek kell eljátszania, hogy a Sátánnal a moment de la vérité, az igazság pillanata jött el, a sorsával való gyötrelmes szembenézésnek az a kiváltságos mozzanata, amely három társa életében aligha fog bekövetkezni.
Elhiteti ezt Ilyés Róbert, aki jelentős zalaegerszegi sikerek után immár évek óta a Bárka társulatát gazdagítja. Elhiteti – ha nem is látványos, de igen intenzív színpadi jelenléttel. Azzal a hallgatagsággal, amely mögött csendes belső méltóság van, s amelyet hitelesen szakítanak meg a viharos múltú, rabiátus férfinak elfojtottságuk miatt már-már hisztérikussá duzzadó kitörései. Nagyon szép színpadi pillanat, amikor ráboruló, magatehetetlen, kiszolgáltatott bátyját spontán átölelné, hogy aztán szemérmesen csak a szék támlájára terítse karját. Látszólag semmit sem tesz érte, a néző a nagy meccsben mégis neki szurkol: ne vigye el, hagyja itt még egy darabig az ördög.
Ez a vak idősebb testvér, Richard Mucsi Zoltán nagy kabinetalakítása; ez aztán látványos a javából. Az eszközök sokkal erősebbek, már-már harsányabbak, mint a többiekéi, jogosultságuk nem is egészen egyértelmű. Szabad ebben a darabban, ebből az előadásból sztárként kiválni? Újabb igen is, meg nem is. Az „igen" kisebb részt a figura extremitásából, sorsának dupla és merőben esetleges tragikumából táplálkozik, nagyobb részt a játék magával ragadó virtuozitásából. A „nem": próbáljuk elképzelni, milyen ember volt Richard Harkin, mielőtt mint derült égből a villám, lesújtott rá a vakság. Nem megy. Mucsi Zoltán „a" kvintesszenciális Vak Embert játssza el.
Annál ízesebb, komplettebb a két karakterfigura, előre kijelölt, vacak kis sorsok cipelői: Gados Béla Ivanja, Dévai Balázs Nickyje. A gyengénlátó és egész este a szemüvegét kereső Ivan váltja ki a darab végső fordulatát: végre szemüvegesen rájön, hogy a partit mégsem a démoni Mr. Lockhart nyerte meg, aki erősen becsiccsentve formája alatt teljesített. Az ördög elkotródhat, persze a biztos revans tudatában.
Telt ház, nagy, lelkes siker. Kissé elüt a Bárka szokott stílusától; de a maga nemében teljesen megérdemelt.
SZÁNTÓ JUDIT
