Jó színházak - III. DESZKA fesztivál, Debrecen

FESZTIVÁLOK | Színházi fesztiválok

Jó színházak

III. DESZKA fesztivál, Debrecen

Negyedik nap

Sors Vera

A DESZKA Fesztivál negyedik napján a szakmai beszélgetések a meghirdetetthez képest több szempontból is máshogyan alakultak. A délutánra hirdetett Párbeszéd - a szöveg és a rendező című program, valamint az aznapi előadásokról szóló beszélgetés kényszerűségből összecsúszott. Tasnádi István helyett Németh Ákos moderálta az egymást követő három részt: a Boldog bolondokról, a Szomorú vasárnapról szóló, illetve a fent említett című diskurzust, amelyen Vidnyánszky Attila és Alföldi Róbert vett részt.

A beszélgetés tematizálása már önmagában felvet egy fontos kérdést, hogy ti. miért nem esett egyetlen egy szó sem a két (délelőtti és koradélutáni) visszaolvasó-próbáról, az Esti próba, valamint a Líra és epika című felolvasó színházi előadásokról. Tény, hogy mindkettó bemutató előtt álló produkció, és nem kész előadás (Esti próba, 2009. április 24., Pinceszínház, Líra és epika, 2009. április 11., Móricz Zsigmond Színház). Így legfeljebb a darabok elemzése és/vagy a rendezés szándéka kerülhetett volna szóba a beszélgetés során, és nem a konkrét előadások elemzése. Ugyanakkor talán mégis belefért volna a DESZKA profiljába e diskurzus, hiszen olyan kortárs szövegekről van szó, melyek már ebben a fázisban is szoros kapcsolatban állnak a színházzal.

Az Esti próba ősbemutatója 2003. novemberében a Győri Nemzeti Színházban volt, azt az előadást is Kiss Csaba rendezte (a szerző is ő). A visszaolvasó-próba kezdetekor kijelölte a meghatározó intertextuális keretet: megmutatta azokat a Fellini-filmrészleteket, amelyekről szó van a darabban. Két színészt látunk, a hatvan év körüli Doráti György érdemes művészt (Ujlaki Dénes), aki már most, életében is legeda, és egy fiatal harmadéves színi növendéket, Konkoly Zsuzsát (Tar Renáta), aki élete első nagy lehetőségének tekinti, hogy együtt dolgozhat a férfival. Fellini Országútonjából Zampano és Gelsomina egyik lélektanilag fontos jelenetét próbálják, mely során észrevétlenül és sokszor egymástól eltérő ponton civil játékba kezdenek, Zsuzsa szakmai, Doráti érzelmi-érzéki okból. A visszaolvasó-próbában a szöveg megszólalása a legizgalmasabb, itt derül ki igazán, hogy működnek-e azok a helyek, ahol a szerző teret ad a színészeknek, hogy a poénok általuk, a játékuk által szólaljanak meg. És megszólaltak. Tar Renáta visszafogottan, Ujlaki Dénes kevésbé visszafogottan játszott, rutinból fogalmazta meg az egyszerre szerethető és visszataszító színész figuráját.

A másik visszaolvasó-próbát a Líra és epika című előadásból tartották, mely a KoMa Társulat és a Móricz Zsigmond Színház közös produkciója. Nagyon szerethető és élvezetes volt a felolvasás. Az előadásnak már ebben a fázisában kialakultak azok a szerkezeti egységek, melyek - minden bizonnyal - az előadás alapját is adják majd. A Líra és Epika Líria és Epikum népének örök konfliktusát mutatja be, és egy olyan szerelmet, melyben Líra herceg és Epika királykisasszony - a két család által hangsúlyozott politikai és gazdasági előnyöktől függetlenül is - egymásra találnak. A neveknek megfelelően a darab szövegében váltogatja egymást líra és epika, feszültségük egyszerre dramaturgiai és irodalmi természetű. Szabó Borbála és Varró Dániel rendkívül szellemes, igényes nyelvi játékokkal és színvonalas szóviccekkel dolgozó szövegeit a rendező, Göttinger Pál rendezte össze, melynek eredményeképpen egy nyelvileg izgalmas és pörgős darab született meg. Műfajának megfelelően (zenés mesejáték) elsősorban gyerekeket céloz meg, nekik mutatja be azt a meseirodalomból és a szépirodalomból ismerős toposzt, amikor is két ellenséges család gyermekei egymásba szeretnek. A bonyodalom és a megoldás azonban már egy másfajta szüzsében teljesedik ki.

A napzáró beszélgetésen részletesebben is szó esett a főműsor időben játszott két előadásról, a Boldog bolondokról (Kosztolányi Dezső Színház) és a Szomorú vasárnapról (Szabadkai Népszínház). Azon evidens kapcsolaton kívül, hogy határontúli színházak produkciói, közös a két előadásban az is, hogy mindkét történetben egy halálközeli szituációból kiindulva emlékeznek vissza a szereplők, és (újra-)eljátszák életük meghatározó részeit.

A Boldog bolondok Erdélyi Andrea és Mikes Imre (Urbán András Társulatából ismerős két színész) vizsgaelőadása volt tavaly nyáron (a Kosztolányi Dezső Színhában 2008 októberében mutatták be). Mozart utolsó estéjét látjuk, mellette felesége, Constanze, akivel fájdalmas játékba kezdenek: megidézik azokat a szerelmeket, melyek végig szellemként, kimondva vagy kimondatlanul jelen voltak házasságukban. Mozart kezdi a játékot, meg akar osztani mindent feleségével, és ezzel még egyszer utoljára át akarja élni szerelmeit, de aztán ő maga is sérül: Constanze is felfedi titkait, melyek a férfi kapcsolataival ellentétben valóban titokként bújtak meg eddig.

Sötét, fekete térben játsszanak a színészek, akik egyszerű fehér alsóneműjükben kiválnak környezetükből. Díszlet nincs, csupán a fény tagolja a teret, kijelölve a visszatérő, jelenbeli és múltbeli helyeket. A négy feketére festett, háttámla néküli szék, valamint a hosszú, téglalap alapú fehér ruhadarab univerzális kellék, ezek segítségével jelenik meg a múltból a pék lánya és a szanatóriumi orvos, díszletté lesz ágy és lúgas. A múltidézés mindig ugynazzal a procedúrával kezdődik, Mozart és Constanze megpörgetik a padlóra fénnyel rajzolt gyűrűt, mintha az időt pörgetnék vissza. Innen mindig visszatérnek, hogy újra megpörgessék a kereket, egészen addig, amíg ki nem fogynak a szerelmekből. A színészek elementáris erővel játsszák a két alakot, Mikes Imre a rohamokkal küszködő, néha eszelősnek tűnő Mozartot, Erdélyi Andrea azt a Constanze-t, aki még akkor is megbocsát a férfinek, amikor egyértelművé válik örök, immáron feloldhatatlan becsapottsága. Bár játékuk több helyen céltalanul soknak tűnik, összességében mégis magávalragadó.

A Szabadkai Népszínház több fesztiválon is díjazott Szomorú vasárnap című előadása Seress Rezső alakját idézi meg. A színpadon olyan szobabelsőt látunk, melyben nem a bútorok vannak egyesével fehér lepedővel lefedve - ahogyan egy régen elhagyott lakásnál lenni szokott -, hanem maga az egész szoba, Seress szobája. A színpad bal szélén áll az alapvető attributum, a pianino, kicsivel jobbra felette pedig annak az Akácfa utcára néző ablaknak a kerete, melyből a dalszerző kiugrott. Ezek az élet és halál szímbolumai. Itt ücsörög zongoraszékén a halála után vissza-visszajáró Seress, aki nem tud szabadulni és elszakadni földi életétől, még nem minden szálat varrt el idelent. Ebből az alapszituációból indul ki a Szomorú vasárnap. Seressen kívül feltűnik a színpadon egy jóbarát és a nagy szerelem, Helén - így hárman, együtt próbálják megírni a Seress életéről szóló operettet.

Zenés előadás a Szomorú vasárnap. Felhangzanak a slágerek, melyek egy része - mint egy operettnél valóban - a közönséget tapsra hívják. Mégsem vidám az előadás. Az esti beszélgetésen elhangzott, hogy az alkotók nem a klasszkus értelemben vett szórakoztató produkciónak szánták, hanem a darabban lévő drámát akarták kiemelni, a történetben megjelenő vágyódást akarták megmutatni. E tartalmi hangsúlyeltolódás mellett ott van az a feszültség, amely az operett műfaj hangulata és az előadás hangulata között van, melyhez a sajátos hangosítás, a színészek mikrofon nélküli csúszkáló éneke is hozzájárul. Többektől elhangzott az esti beszélgetésen, hogy nehezen definiálható az előadás, hiszen bármilyen műfaji megjelölés használata akaratlanul is kizárja egy másik lehetőségét, zenés játék és tragádia ritkán jár együtt. Mégis ez az, ami összességében izgalmassá és (talán) nem könnyen felejthetővé teszi az előadást, hiszen bár a műfaji sajátosságok külön-külön kevesek lennének, együtt azonban egy élvezhető egészet adnak. Ehhez az is hozzájárul, ahogyan a színészek - Seress szerepében Pálfi Ervin, Helént szerepében G. Erdélyi Hermina - játsszanak, ahogyan közönséggel kommunikálnak, ahogyan egyszerre táncolnak és énekelnek - a mélyebb hogyan-on van hangsúly s nem azon, hogy mit.

Visszatérve a napot záró - és a beszámoló legelején már említett - Párbeszéd - a szöveg és a rendező tematikájú beszélgetéshez, Németh Ákos Alföldi Róberttel és Vidnyánszky Attilával a program jó részében nem a kijelölt esztétikai problémáról, hanem az inztézményigazgatói titulaussal járó szakmai helyzetről, a magyar színházról, mint olyanról és a Mezzo Fesztiválról beszélgetett, ami - lévén mindketten határozott művészi programmal bíró fiatal rendező-igazgatók - nagyon érdekes volt. A rendező és a szöveg színházesztétikai kérdése kapcsán azonban csak az került újfent kimondásra, hogy a rendező a dramatikus szövegre elsősorban mint alapanyagra tekint, melyet úgy alakít, ahogyan azt az előadás koncepciója megkívánja. Németh Ákos megjegyzésére, hogy ti. a drámaíró erről általában más véleményen van, Alföldi azt felelte: nehéz is emiatt élő szerzővel együttdolgozni.

ESTI PRÓBA

Pinceszínház

(visszaolvasó-próba)

író: Kiss Csaba

rendező: Kiss Csaba

Játsszák: Tar Renáta, Ujlaki Dénes

LÍRA ÉS EPIKA

A KoMa Társulat és a Móricz Zsigmond Színház közös produkciója

(visszaolvasó-próba)

Szerzők: Szabó Borbála és Varró Dániel

Díszlet: Sebő Rózsa

Jelmez: Kovalcsik Anikó

Zene: Rubik Ernő

Mozgás: Topolányszky Tamás

Rendező: Göttinger Pál

Játsszák: Gyuris Tibor, Lass Bea, Lőrincz Sándor, Polgár Péter, Horváth Sebestíén Sándor, Guray Szandra, Kamenczky László, Jelinek Erzsébet, Patocskai Katalin, Zrinyi Gál Vince, Kroó Balázs, Jaskó Bálint, Várkonyi Eszter

POZSGAI ZSOLT: BOLDOG BOLONDOK

Kosztolányi Dezső Színház

Szereplők: Edély Andrea, Mikes Imre

MÜLLER PÉTER: SZOMORÚ VASÁRNAP

A Szabadkai Népszínház Magyar Társulata és az Esztergomi Várszínház közös előadása

Dramaturg: Brestyánszky Boros Rozália

Jelmeztervező: Kreszánkó Viktória

Díszlettervező: Szilágyi Nándor

Korrepetitor és zenei munkatárs: ifj. Kucsera Géza

Koreográfus: Rogács László

Rendező: Kovács Frigyes

Szereplők: G. Erdélyi Hermina, Pálfi Ervin, Szőke Attila

Hegedűn közreműködik: Lajkó Félix

Brácsán közreműködik: Brasnyó Antal

09.03.05.

forrás: http://www.ellenfeny.hu/