Fehér Elephánt az Ördögkatlan-projektről

RUBIK ERNŐ ZOLTÁN és a SOHARÓZA Halastó KultFürdő Törökfürdő

Pastu? Török? Szingaléz? ...Valamely kevéssé ismert halandzsa-nyelven beszél, mégis minden világos: a hanglejtés, a mimika, a heves gesztusok révén érezhetővé válik a mondanivaló. Zenéjének felépítését, szerkezetét taglalja, példákkal illusztrálja az alkotófolyama-tot, láthatóvá válik a rögzített és a rögtönzött szegmensek összefüggése és kialakulása. Az egyik szólamnak a kórusvezető Halas Dóri, a másiknak maga a zeneszerző sugall egy-egy motívumot, amely aztán repetitíve épül a zenei anyagba. Lehet hümmögés, suttogás, szájzörejek innovációja, taps és sikoly, melldöngetés és lábdobaj. Fülünk hallatára, szemünk láttára születik a mű, amely az emberi hangot csupán egy eszköznek tekinti a sok közül. Észrevétlenül tanulunk bele a kortárs zene nyelvezetébe, könnyedén szeretjük meg a sokak által még mindig elutasított hangzásokat. És milyen fenséges élvezet a kórustagok sugárzó figyelmét látni, az odaadó koncentráció megannyi jelét, a totális azonosulás gyönyörűséges képeit! Rubik Ernő Szilárd állandó mozgásával, a szituációk teátrális kialakításával tetézi előadói erényeit, hallatlanul izgalmassátéve a szokatlan interpretációt. Győzi fantáziával, temperamentumos lendülete nem csökken, elképzeléseit maradéktalanul képes, a kórusimpróban igen jártas együttes segítségével megvalósítani. A közös munka emblematikusan gyönyörű kifejezése az a baráti ölelés, amellyel a végén átadja a vezénylést Halas Dóri-nak. Befejezésként egy "szokásos" kórusmű hangzik fel, a szédületes kortárs-zenei űrutazásból visszatérünk a Földre: de most már mindig vágyakozni fogunk az ismeretlen szférák sejtelmes világába.