Ó, a csodás Ördögkatlan…

Ördögkatlan fesztivál 2009

2009. szeptember 10.

Kicsit kínos úgy kezdeni egy beszámolót, hogy nem találom a szavakat. Annyira csodás fesztiválról van szó, hogy most mégis így kezdődik. De vissza is kanyarodok az elejére.

Nagyharsányba tartunk Villányból, különbuszok még nem közlekednek. Érdeklődünk az embereknél a faluban, hogy tudnak-e valamit a fesztiválról, ami pár kilométerre van innen, de elég gyanúsan keveset mondanak róla.

Kicsit izgulunk, de szerencsére lehet még stoppolni a világban, így átérünk Nagyharsányba, ahol szintén nem fesztiválhangulat fogad minket. Sátorhely van bőven, így féltünk kicsit, hogy nem lesznek emberek a programokon, de aztán elkezdett minden egyre jobban alakulni. A helyiek és a szervezők mindenben nagyon készségesek, szerencsére ez a családi hangulat kitart az egész fesztiválon („Persze, hogy van különbusz, jön a Gábor az iskolabusszal és elvisz titeket, mindjárt be is mutatom nektek”).

Így el is jutunk Gáborral a nyitókoncert helyszínére, a Szoborparkba. Itt már gyülekeznek az emberek.

Mikorra elkezdődik a Soharóza kórus nyitókoncertje, meg is telik a helyszín, és aztán ez már az egész fesztiválon így marad. Minden koncert teltházas, de nincs zsúfoltság, vannak utcai árusok, de nem tolakodóan sokan, emberek sétálnak az utcán, de megmarad a falujelleg, minden ízében ki lehet élvezni a tájat és a falvakat.

Ezt csak azért írom le ilyen részletesen, mert a kapolcsi Művészetek Völgye az Ördögkatlan fesztivál "atyja", de Kapolcsból az utóbbi években már hiányzott ez a családias falufesztivál hangulat. Itt az Ördögkatlanban újra átérezhetjük ezt. Stoppolni talán kevésbe lehet, de néha még csoki is járt a fuvar mellé, és a buszokra is fel lehet férni. A buszokon még a tömeg se zavaró, főleg ha az imént említett Soharóza kórussal együtt utazik az ember és ezért mindenki elkezd vicces hangokat kiadni magából a buszon.

Vissza is térek a Soharóza nyitókoncertjéhez, amely nagyszerű hangulatot teremtett az egész fesztiválhoz. A koncertről, vagy inkább performance-ról, már olvashattatok itt kritikát.

A Rubik Ernő halandzsa előadása köré épült koncert és kórusimprovizáció stílusos nyitány volt. Azt hiszem, pont erre az előadásra illenek nagyon azok a közhelyek (mindenféle irónia nélkül), hogy nem szükséges, hogy értsük egymás szavát, egy kis mókával, kedvességgel és zenével minden elmondható.

A nyitókoncert Alexander Balanescu megható hegedűjátékával folytatódott, ami átvezetett Ladányi Andreával közös improvizációjukba. Ladányi gépies tánca, talán jobban illik a Borlai Gergővel közös dob-tánc előadáshoz, de egy idő után nagyon egymásra hangolódtak Balanescuval, nagyszerű pillanatokat okozva a közönségnek, akik a fesztiváloktól eltérően síri csendben figyelték az előadás minden pillanatát.

Fesztivál egyik erőssége, hogy minden előadáshoz tartozik egy remek helyszín, és ez a fesztivál sokszínűségét nézve nem kis dolog. A színházi előadásokon és irodalmi beszélgetéseken kívül egyensúlyban voltak a populáris koncertek és a rétegzenei koncertek. A népzenén kívül a jazz és a blues sem hiányozhatott. A Vylyan terasz adott otthon a jazzkoncerteknek és irodalmi beszélgetéseknek. A hegyoldalban a szőlő ültetvények mellett Harcsa Veronika sem tudta megállni, hogy ne mondja el minden szám között, hogy milyen gyönyörű ez a helyszín.

Azt hiszem, sokan voltak idén, akik nem tudtak erről a fesztiválról, ezért remélem jövőre még több emberhez eljut a híre, mert szerintem a nyár legjobb fesztiváljáról van szó.

bálint

forrás: http://basszuskulcs.hu/