Halas Dóri a kórusimpróról a Mindenütt jó kapcsán

Nehéz fogalom ez: a kórusimpró.

Azt mindenki tudja, mi az a kórus és hogy mi az az improvizáció. A kórusimpró valahogy mégse ennek a kettőnek az ötvözete, hanem valami más, amire pont nincs megfelelő szó.

Ezért itt egy kis magyarázat arra, hogy a Placcc fesztiválos Mindenütt jó című előadásunkban mit is értünk mi kórusimpó alatt.

1. A legfőbb eleme az improvizációnak a VÉLETLEN. Véletlen például az, hogy klikkesedve bulizunk a nyitány alatt, és minden zenei klikknek van egy vezetője, aki saját belátása szerint ki és be intheti a csoportját. Olyan ez, mintha különböző színű szűrőket tennél egymás mögé, időnként valaki kihúz egyet, aztán valaki egy másikat, néha egyszerre többet is, és sosem tudni, épp milyen szín alakul ki véletlenszerűen a húzogatás összehangoltságának hiányában.

2. Improvizatív elem a szabad tempó, a szabad szünet, a szabad beszéd, a szabad hang. A SZABADSÁG persze sosem (vagy majdnem sosem) jelent teljes szabadságot, mindig csak bizonyos játékszabályokon belüli szabadságot. Ez például elég jól leképezi a társadalmat: szabadságban élhetünk, de megvannak a kortlátaink, ölni például nem annyira ildomos még egy szabad országban sem. De elég jól leképezi a lelkünket is: cselekedhetünk, érezhetünk saját akaratunk szerint, de legtöbben mégis behatárolódunk egy bizonyos viselkedési normába, nehogy rosszat gondoljon a szomszéd. Na, mi is ilyesmi gátakat szabtunk magunknak. Egyrészt, hogy legyen némi kis formája a dolognak, másrészt hogy a szomszéd (a közönség) is élvezhesse.

3. Vannak olyan tételeink, melyek improvizálva születtek, ám az előadás idejére már fixálódtak mind a hangok, mind a felépítés. Ilyen a Rabbulák szomorú távozása a fogságba (Ha rámutráznak a tücskök a sünre), illetve az előadás zárótétele, a Rajsági himnusz. A próbák során csoportokba rendeződtünk (hol véletlenszerűen, hol pedig szólamok szerint), és egy adott dallamra minden csoport kitalálta, feltalálta a saját szólamát. A dallamot addig ismételgettük, amíg nem épült fel szépen fokozatosan egy 4-5-6 szólamú tételecske. Ezen dalok bája improvizatív keletkezésükben rejlik, ezért tudatosan nem módosítottunk az így létrejött szólamokon utólag, hiába nem felelnek meg bizonyos zeneszerzői szabályoknak, amikről amúgy is vajmi keveset tudunk (így Sztojanov Georgi, házizeneszerzőnk nélkül, aki jelenleg Hollandiában csapatja tovább a zeneszerzést). Egy ilyen dalkeletkezést (kb. 15 perc) jól fel is töltünk majd ide a blogra.

4. Improvizációnak élünk meg minden "hibát" (nyugodtan éljétek meg ti is annak), ami a barlangi körülményeknek köszönhetően történik, mint például amikor hosszú folyosókon kígyózva énekel 25 kórista, és bizony elmászik a sor eleje a végéhez képest. Ez nem hiba, ne is higgyjétek annak, ezek gyönyörűséges véletlenszerűségek a Soharóza és a Szemlőhegyi barlang előadásában. A barlang nem csak tér és akusztika, hanem alkotótárs. Mi sem bizonyítja jobban ezt, mint hogy a darab csúcspontján (valahol az aranymetszésben), a csatában ontott vércseppek megjelenésének pillanatában szóló szerepet kap maga a Barlang. Nagy tapsot neki. Tapasztalt öreg róka. Megtiszteltetés vele/benne énekelni.

forrás: http://soharoza.blog.hu/