Placcc Fesztivál - Soharóza Kórus: Mindenütt jó
Kánya Andrea
A PLACCC Fesztiválon mutatták be Göttinger Pál és a Soharóza Kórus Mindenütt jó című előadását. Kiaknázva a Szemlőhegyi-barlang adta lehetőségeket, mind vizuális, mind fület gyönyörködtető élményekkel gazdagodtunk, no és nagyon jókat nevetgéltünk.
A szlengszövegek alkotójának, Juhász Kristófnak, valamint Göttinger Pál rendezésének köszönhetően olyan előadást kaptunk a föld alatt, amire nagyon oda kell koncentrálni, hogy az ember felfogja, nem csupán zenei aláfestést kapunk az egy órás barlangtúrához, amely során esőkabátos énekesek követnek, vezetnek minket. A Mindenütt jó sokkal több ennél.
Az első percekben nem érteni pontosan, mit énekelnek, és mit mondanak nekünk, de aztán szépen körvonalazódik: bizony szleng ez a javából, lásd „gyári punágér labardiját”, és „cipőzés lesz”. Hallunk a „brékorbácsról” és arról, hogy „aki zsebhoki, most mind makkan” (szövegkönyv itt).
Ahogyan Göttinger vasárnapi blogbejegyzésében is olvasható, tényleg van az egészben valami tolkieni, valami tündés: a kis manók (vagyis tündék) sajátos nyelvezetükön beszélnek, énekelnek, csatáznak előttünk egy szokatlan környezetben.
A szövegek merítenek kortárs szerzők, így Ariel Ramirez és Karl Jenkins műveiből, és afrikai, valamint észak-amerikai songokból is, a koherenciáját azonban Halas Dóri átkötő szösszenetei és a közösen kialakított kórusimprók adják.
A csaknem húsz fős nézőseregben akadt, aki pálinkásüveggel felszerelkezve érkezett, és nem állta meg, hogy néha beszólogasson az énekeseknek, akik viszont remekül bírták a strapát, nem estek ki a szerepükből, és rezzenéstelen arccal folytatták a nótát: „Hesszel-e, befigyel-e, skubizod-e, blokkoltál-e ind dö nájt?”
Az énekesek néha a nézőket is megszólítják, így például megkérdezik, kistáskák vagyunk-e, vagy jaszkarik, vagy hávécsék? (a rémülten pislogó néző ilyenkor vagy felveszi a fonalat, vagy zavartan menekül a barlang folyosóján.)
De igazából a nézőnek nincs ideje filózni azon, mit jelenthet ez a kérdés, mert sodródunk is tovább a tömeggel és már egy új helyszínen, új szlenggel találkozunk.
Több izgalmas jelenetet is tartogat a barlang, a legjobb maga a harc, mikor egy nagyon szűk helyre szorulnak be a nézők, és két csapat fogja őket közre, majd megindul a csatározás, szóban az arcosgasztró harcosok és a rabbulák kara között. E jelenet csúcspontja, mikor a nagyjából 10 négyzetméterre zsúfolt nézők közé bevetik magukat a kórustagok, és intim szféránkkal és auránkkal nem törődve egészen az arcunkba énekelnek. Abszurd és szokatlan helyzetekbe kerülünk a kórussal, és a rendező olyan fokú közvetlenséggel és interaktivitással keveri az előadást, hogy a néző ilyenkor inkább kellemetlenül, zavarban érzi magát – de természetesen közben nagyon is élvezi a szokatlant.
A különböző terekben valóban hihetetlenül érdekesen és gyönyörűen hangzik, ahogyan csattan a „t” és a „cs”, ahgyan szisszen az „sz”, és nagyon különleges élmény, ahogy a baritonoktól és szopránoktól lúdbőrözik az ember.
forrás: http://www.kulturpart.hu/
Kánya Andrea
A PLACCC Fesztiválon mutatták be Göttinger Pál és a Soharóza Kórus Mindenütt jó című előadását. Kiaknázva a Szemlőhegyi-barlang adta lehetőségeket, mind vizuális, mind fület gyönyörködtető élményekkel gazdagodtunk, no és nagyon jókat nevetgéltünk.
A szlengszövegek alkotójának, Juhász Kristófnak, valamint Göttinger Pál rendezésének köszönhetően olyan előadást kaptunk a föld alatt, amire nagyon oda kell koncentrálni, hogy az ember felfogja, nem csupán zenei aláfestést kapunk az egy órás barlangtúrához, amely során esőkabátos énekesek követnek, vezetnek minket. A Mindenütt jó sokkal több ennél.
Az első percekben nem érteni pontosan, mit énekelnek, és mit mondanak nekünk, de aztán szépen körvonalazódik: bizony szleng ez a javából, lásd „gyári punágér labardiját”, és „cipőzés lesz”. Hallunk a „brékorbácsról” és arról, hogy „aki zsebhoki, most mind makkan” (szövegkönyv itt).
Ahogyan Göttinger vasárnapi blogbejegyzésében is olvasható, tényleg van az egészben valami tolkieni, valami tündés: a kis manók (vagyis tündék) sajátos nyelvezetükön beszélnek, énekelnek, csatáznak előttünk egy szokatlan környezetben.
A szövegek merítenek kortárs szerzők, így Ariel Ramirez és Karl Jenkins műveiből, és afrikai, valamint észak-amerikai songokból is, a koherenciáját azonban Halas Dóri átkötő szösszenetei és a közösen kialakított kórusimprók adják.
A csaknem húsz fős nézőseregben akadt, aki pálinkásüveggel felszerelkezve érkezett, és nem állta meg, hogy néha beszólogasson az énekeseknek, akik viszont remekül bírták a strapát, nem estek ki a szerepükből, és rezzenéstelen arccal folytatták a nótát: „Hesszel-e, befigyel-e, skubizod-e, blokkoltál-e ind dö nájt?”
Az énekesek néha a nézőket is megszólítják, így például megkérdezik, kistáskák vagyunk-e, vagy jaszkarik, vagy hávécsék? (a rémülten pislogó néző ilyenkor vagy felveszi a fonalat, vagy zavartan menekül a barlang folyosóján.)
De igazából a nézőnek nincs ideje filózni azon, mit jelenthet ez a kérdés, mert sodródunk is tovább a tömeggel és már egy új helyszínen, új szlenggel találkozunk.
Több izgalmas jelenetet is tartogat a barlang, a legjobb maga a harc, mikor egy nagyon szűk helyre szorulnak be a nézők, és két csapat fogja őket közre, majd megindul a csatározás, szóban az arcosgasztró harcosok és a rabbulák kara között. E jelenet csúcspontja, mikor a nagyjából 10 négyzetméterre zsúfolt nézők közé bevetik magukat a kórustagok, és intim szféránkkal és auránkkal nem törődve egészen az arcunkba énekelnek. Abszurd és szokatlan helyzetekbe kerülünk a kórussal, és a rendező olyan fokú közvetlenséggel és interaktivitással keveri az előadást, hogy a néző ilyenkor inkább kellemetlenül, zavarban érzi magát – de természetesen közben nagyon is élvezi a szokatlant.
A különböző terekben valóban hihetetlenül érdekesen és gyönyörűen hangzik, ahogyan csattan a „t” és a „cs”, ahgyan szisszen az „sz”, és nagyon különleges élmény, ahogy a baritonoktól és szopránoktól lúdbőrözik az ember.
forrás: http://www.kulturpart.hu/
