Haydn koponyái a Bárkában
Harminchárom változat Haydn-koponyára – ez a címe Esterházy Péter új darabjának, amelyet a Bárka Színház mutat be december 18-án Benedek Miklóssal, Kálid Artúrral, Réti Adriennel, Kardos Róberttel, Parti Nórával, Ilyés Róberttel és Lázár Katival a főbb szerepekben. Akik valahol mindannyian Esterházy Péterek, naná.
Csider István Zoltán| Népszabadság| 2009. december 10. |
Hemzsegj csak nyugodtan – mondja Göttinger Pál rendező, és végigmutat a nézőtéren.
– Hemzsegek – válaszolom, és pillanatnyi tétovázás után a jobb hármas sor közepére hemzsegem le magam. Nem kell senkin átgázolnom, nem kell senkit letaposnom, nem kell senkitől elnézést kérnem – a Bárka Vívótermének széksorai teljesen üresek. Csak néznem kell, mi történik a színen. Na, nem mintha kellemetlen volna ez a foglalatosság: Esterházy Péter új, Harminchárom változat Haydn-koponyára című darabját próbálják éppen.
Vagyis azért ez így túlzás, helyesebb, ha úgy fogalmazok: az új darab körülbelül másfél perces részletét. Mozgáspróba. A Herceg, akit Kálid Artúr alakít, éppen öndefiniál, a mondatokhoz szükséges mozdulatok finomra csiszolásán dolgoznak ezerrel. Az újra és újra lejátszódó másfél perc mégsem katatón, mégsem unalmas. Katona Gábor koreográfus másodpercről másodpercre instruálja Kálidot, aki egyébként saját mozdulatötleteivel is hozzájárul ahhoz, hogy működjék a Herceg karaktere.
Lenyűgöző összmunka.
Később, már a kantinban Göttinger Pál rendező azt mondja, nem minden jelenet, illetve minden színész esetében van szükség ilyen aprólékosságra, a Herceg, vagy éppen a táncoslányok színjei kapcsán viszont igen, mivel ezek nem annyira drámai, mint inkább lírai jelenetek, ahol másodpercről másodpercre programozni kell a szereplőket.
Kálid Artúr amúgy nagyon hálás helyzetben van: Esterházy herceg sajátos, rapszodikus szerepéből adódóan – aki több történetszál szereplője egyszerre –, mindent van alkalma kipróbálni: a saját játékkedvét is „beleviheti” a darabba, és a formalista ügyeket is megoldhatja. De például az Ilyés Róbert játszotta Angyal szerepe egész más: a rendezőnek, koreográfusnak itt csak reflektálnia kell a színész elképzeléseire.
– A Harminchárom változat Haydn-koponyára esetében legalább négy különböző színdarabról van szó. Előadás az előadásban például maga az Angyal, aki afféle one man show-t mutat be, úgy komédiázik, sokszor gonoszkodóan kommentálja az eseményeket. Megint csak egy külön előadás alakul Haydn élettörténetéből, és Rosenbaumék vonala is különbözik a többitől, ez inkább az abszurddal tart rokonságot. Ugyanakkor valahol mind variációi egymásnak, mindig összecsengenek. Mindegyik másféle munkamódszert igényel – mondja Göttinger.
Mit írna a színlapra a rendező, ha az ő dolga volna ez? Esterházy Péter műfaji megjelölését, miszerint a Haydn-darab „mai revü” volna, úgymond kihúzatta, nagyon is praktikus okokból. Megtévesztené a nézőt, másfelől pedig mert az alkotók gondolkodását is befolyásolna. Úgyhogy a színlapon nem szerepel zsáner.
– Van azért műfaja: Esterházy-darab – mondja mosolyogva Göttinger Pál. Egy igazán nem dramatikus gondolkodású ember darabja, akit hidegen hagy a klasszikus történetmesélés, nem érdekel a drámaírói technika, aki csupa eldöntetlen szöveggel operál, akinél minden lebeg. A klasszikus színház ledobná magáról ezeket a nem fix részleteket, épp ezért igényel speciális munkamódszert a Haydn. Azzal nem is kísérleteztek, hogy szituációkat mesterkéljenek a szöveg alá, hiszen akkor „kinyírták” volna a darabot.
Amelyben egyébként még csak nem is Haydn személye a legfontosabb. A mű a megrendelésre alkotásról szól, ami áthatotta a komponista egész életművét, de nem idegen Esterházytól sem. A zeneszerző zenét szerez, az író meg ír. Nem egzisztenciális, azaz gazdasági okok veszik rá erre. Leül, ír, ha van mit, ha nincs. Legfeljebb kihúz mindent, vagy nem adja ki a kezéből – de mindenképp ír, mert az a dolga. Ilyenformán tehát a szerző rokon Haydnnal magával. De a gonoszkodó Angyallal is. Meg a Herceggel. Meg persze az inassal, Bernharddal is – aki amúgy Thomas Bernhard korai alteregója, mondjuk, és ha kétségeink lennének, hát ott az Bernhard szájába adott szöveg, amit az író Bernhardtól vesz kölcsön Esterházy – nem először éppen ezeket a sorokat.
– Tulajdonképpen valószínűleg 16 darab Esterházy Péter fog járkálni a színpadon – mondja a rendező.
A próbákon viszont nem járkált egy sem. Göttinger meséli, hogy az író a próbafolyamatban ugyan nem vett részt, az előkészítésben annál inkább. Nagyon komolyan vette a munkát, készséges volt, mikor változtatásokat kértek a szövegen, és a stáb javasolt változtatásait is elfogadta. Összesimította, amit össze kellett, aztán elegánsan hátralépett.
– Ezáltal egy csomó, általunk nagyon nehezen megfejthető részlettel magunkra is hagyott bennünket. Közben viszont mégis adott annyi szabadságot, hogy otthonosan érezhessük magunkat a darabban.
S vajon a színészek mennyire szeretik ezeket az olykor valóban nagyon nehéz mondatokat?
– A magyar színházi élet a lélektani-realista színjátszáson szocializálódott, amelyben a színész pontosan tudja, kicsoda, mi történik vele, mit miért mond, s ahol minden építkezéssel történetmeséléssel állítódik elő. A színész egy kerek történetet gondol át, afféle ívet húz magában a darab eleje és az előadás utolsó pillanata között. Na, erre itt abszolút nincs lehetőség. Nem arról van szó, hogy egyszerűen nincs hagyományos történet, hanem hogy a szerző kéjes örömmel kavarja össze a szálakat. Bebizonyosodik, hogy ahol bármi történhet, ott minden meg is történik.
Igen ám, csakhogy míg egy Esterházy-kötet olvasása közben könnyedén visszalapozhatunk, ha tisztázni szeretnénk magunkban egy nagy mondatot, a színházban erre nincs lehetőség. A Harminchárom változat Haydn-koponyára tehát nagyon delikát darab, speciális szöveg egy speciális színházi térben. Sok, nyilván nem kifejezetten közönségbarát elemmel. Meg kell érte dolgozni. Ahogy a próza, úgy a színdarab esetében is érvényes Esterházy Péter alapállása: egyenrangúként kezeli az befogadót, tőle is munkát vár. Épp ezért kockázatos darab. Az alkotókat is meglepte, mennyire.
– Amikor elkezdtük – mondja Göttinger Pál –, mindenki másra számított, mint ami végül lett belőle. Még jó! Ez egy Esterházy-szöveg.
Csupa meglepetés.
forrás: Népszabadság
