Haydn, 2009: emlékév, európaiság, Esterházy és koponya
Nagy kár, hogy perceken belül véget ér a Haydn-emlékév! Minden bizonnyal még sok-sok ezren gyönyörködnének a krónikással együtt abban pompás műsorfolyamban, amit oly' klasszul, igazán profi módjára szervezett meg a Hungarofest Nonprofit Kht. KLASSZ Zenei Irodája, élén Erdődy Orsolyával. Még szerencse, hogy a már körvonalazódó Liszt-emlékév (2011) is az ő "kezükben" van. A tapasztalatok birtokában, várhatóan, még több nagyszerű hangverseny, rendezvény, előadás és kiállítás, tudományos tanácskozás és meglepetés várja majd a klasszikus zene és zseniális alkotója, mai művelői iránt érdeklődőket...
De most még tart a Haydn-év. Aki esetleg nem tudná, annak ide írjuk: Joseph Haydn halálának 200. évfordulója adta az alkalmat arra, hogy magyarok, osztrákok – európaiak – együtt és méltó módon emlékezzenek meg a 18. század zenei óriásáról, arról a minden vonatkozásban európai, felvilágosult és modern gondolkodású férfiúról, akit hozzá hasonló kaliberű (időként talán önzőnek is mondható) mecénás, az ugyancsak nagy európai egyéniségként értékelhető Esterházy (Fényes) Miklós herceg, (Goethe jellemzése szerint) a "tündérbirodalom" megteremtője, építője fölkarolt. Fényes Miklós harmadik legjobban fizetett alkalmazottjaként (feledve az előző esztendők sok-sok nélkülözését) Haydn gondtalanul élhetett Eszterházán és Kismartonban, kibontakoztatva istenadta tehetségét hercege, az udvar, magyarok és osztrákok, csehek, németek, olaszok – európaiak –, kortársai és az utód nemzedékek, a ma emberének, mindnyájunknak a gyönyörűségére.
Ezt a hatalmas, teljességében talán máig föl nem tárt haydn-i életművet igyekezett be- és megmutatni mindenekelőtt nekünk, magyaroknak, és persze (miután jórészt közös emlékév a jubileumi esztendő) osztrákoknak, még tovább: európaiaknak, a világnak a Hungarofest Nonprofit Kht. KLASSZ Zenei Iroda. Kész a statisztika: máig 89 rendezvényre és 15 fesztiválra került sor országszerte kereken harmincnyolcezer részvevővel. Viszont százezrek, milliók hallhatták egész éven át Haydn zenéjét rádiókban, tévékben mindenekelőtt május 31-én, "a Teremtés világnapján", amikor «A Teremtés" című oratóriumának fennséges hangjai szálltak a világ körül, majd a zene világnapján (október 1-jén) is. Dr. Schneider Márta kulturális szakállamtitkár emlékév-összegzőjében azt is elmondta, hogy Fertőd-Eszterházán (a 2008. évihez mérten) háromnegyedével nőtt a hangverseny-látogatók száma. Ne feledjük ki azt sem, hogy sok milliárd forintos (jórészt EU-pénz!) folytatódik az évtizedekig mostoha sorsú Esterházy-kastély, a magyar Versailles felújtása, hogy rövidesen ugyanolyan szép (és a mai igényeknek megfelelően korszerű) legyen, mint volt fénykorában. Nem dicsekvésképpen, pusztán a tény okán írható: ez az épületegyüttes (annak ellenére, hogy sokkal többet szenvedett a háborúban és utána) már most szebb, mint a csaknem érintetlenül maradt párja az ausztriai Kismartonban. Legyünk tárgyilagosak: az Esterházyak örökével példásan sáfárkodó dr. Ottrubay István, Esterházy (Ottrubay) Melinda hercegné unokaöccse, az Esterházy Magánalapítvány vezérigazgatója nagyon sokat tett és tesz a kismartoni kastélyért és a család birtokában megmaradt többi ingatlanért. Neki köszönhető az is, hogy látható közkinccsé vált a felbecsülhetetlen értékű Fraknó vári Esterházy-gyűjtemény...
Nem lehet, nem szabad szétválasztani országokra, nemzetekre sem az Esterházy-, sem a Haydn-örökséget. Miként a valamikor Esterházy-tündérbirodalom, akként Haydn zenéje sem ismer(het) határokat. Ezt kitűnően bizonyítja az a különösen gazdag összefoglaló, amit Erdődy Orsolya és kis csapata készített a Haydn-év lezárására, értékelésére hivatott mai sajtóesemény alkalmából. Ne ragadjunk ki belőle részleteket! Ide kattintva bárki tanulmányozhatja az események összefoglalóját.
Szellemes és méltó záró akkordja is van az emlékévnek: eredeti ötlettel öt percet kérnek a szervezők azoktól, akik elfoglaltságuk miatt nem jutottak el a 200. évforduló egyetlen eseményére sem, és talán még a rádió- meg tévéközvetítéseket sem hallották, látták. A szervezők felkérésére az Accord Quartet (az idei Brahms-verseny első helyezettje!) felkeresi a politikai és üzleti élet azon személyiségeit, akik szívesen áldoznak néhány percet arra, hogy hiteles előadásban hallgassanak Haydnt a munkahelyükön, hivatalukban.
És ez még nem minden! A nagy és szerfölött népes Esterházy-família nemzetközileg (el)ismert jelese, Esterházy Péter Kossuth-díjas író is bekapcsolódott a Haydn-év méltó zárásába azzal, hogy "Harminchárom változat Haydn-koponyára" címmel színművet írt. Az ősbemutató e hét péntekén, december 18-án lesz a budapesti Bárka Színházban – mondta el a teátrum igazgatója, Seress Zoltán. A KLASSZ és a Bárka közös felkérésének tett eleget a világhírű író.
Engedtessék meg a krónikásnak egy kis háttérmagyarázat:
A "sztori" előzménye 1809-ig nyúlik vissza, amikor Joseph Haydnt az akkori Bécs egyik peremkerületi temetőjében örök nyugalomra helyezték. "Nyugalma" mintegy évtizedig tartott; leszármazottai 1820-ban exhumáltatták, hogy hamvait a II. Miklós herceg által építtetett kismartoni Haydn-mauzóleumban (Bergkirche) őrizzék tovább. Nagy volt a meglepetés a koporsó felnyitásakor: a csontok közül hiányzott a zeneszerző zseni koponyája. Mint kiderült, Fényes Miklós herceg utódának titkára, Carl Joseph Rosenbaum (megszállott koponyagyűjtő) nyolc nappal a temetés után ellopta. (Hasonló sorsra jutott a nagy német költő, drámaíró Friedrich Schiller [1759–1805] koponyája is, azt is ellopta egy lelketlen, emlékgyalázó "gyűjtő".) A jó 140 esztendőn át gyűjtőtől gyűjtőig vándorolt Haydn-koponya végül 1953-ban előkerült, és 1954-ben kellő tiszteletadással egyesítették a csontvázzal. Csakhogy: időközben több kutató is kétségbe vonta, hogy valóban Haydn koponyáját találták-e meg. A kételkedés nem volt ok nélküli, mivel a zeneszerző zseni öregkori betegségei következtében arca alapvetően megváltozott, a halálakor készített maszk nemigen hasonlít a föllelt koponyára. Nemrégiben a modern tudomány és eszközei segítettek a német Ursula Wittwer-Backofen freiburgi antropológus professzor asszonynak a végső és cáfolhatatlan vélemény megalkotásában: a komputertomográfos felvételek és a Haydnról készített képek, rajzok, továbbá a halotti maszk egyértelműen bizonyítják: a csontok eredetiek.
Az Esterházy-darab (a Bárka Színház igazgatója nem kívánta ismertetni a mű tartalmát, tovább csigázva az érdeklődők kíváncsiságát) – az író hihetetlenül gondolatgazdag, asszociációs, filozofáló stílusának ismeretében – nagy valószínűséggel sokkalta több a puszta koponyalopás-történetnél. Legyen tehát meglepetés egészen a bemutatóig!
Nem lenne teljes a beszámoló, ha elhallgatnánk egy szomorú tényt, nevezetesen azt, hogy nem készült, nem készülhetett el az Esterházy-kastélyba, pontosabban az erkélyre és kertbe tervezett Haydn–Esterházy-szoborkettős. Ismereteink szerint nem szerepelt az emlékév költségvetésében, vagy ha igen, erre már nem jutott pénz. Kár érte, mert látványterve szerint szép és szellemes alkotásról van szó. Csak remélhetjük, hogy (költségvetési pénz híján) közadakozásból mégis kiöntik és elhelyezik még a 250. évforduló előtt... Addig is, mintegy vígasztalásképpen, Spányi Miklós játékában gyönyörködhetett a sajtóesemény közönsége: Haydn D-dúr szonátája hangzott föl Magyarország egyetlen és eredeti, 18. századi fortepianóján. Köszönet az élményért!
forrás: http://infovilag.hu/ SZERKESZTŐ: KULCSÁR LÁSZLÓ