Változatok Haydn koponyájára
Magyar Nemzet - Pethõ Tibor
A Medve szimfónia dallamával indít a Haydn-év apropóján a Bárka Színház felkérésére Esterházy Péter által írt, Göttinger Pál által rendezett, a címében zenei műfajt hordozó dráma. Esterházy muzsikaként tekint saját szerzeményére, amely hasonlóan a művész többi színpadi művéhez, elsősorban „epikus természetű”, akár az Úristen a Hrabal könyvében. A műnemi-műfaji s a különböző művészeti ágak közötti szimbiózis megteremtése kétségtelenül grandiózus kísérlet, tartalmazza az organikus világteremtés eleve kudarcra ítélt gesztusát. Ennek a művészi alapállásnak legsikerültebb drámai változata Esterházy esetében talán a Rubens és a nemeuklideszi asszonyok című alkotása. A Rubenshez hasonlóan Angyal száll a földre a Haydn-koponyára írt variációkban is, hangsúlyosabb szerepet kapva jelen esetben. A minden bizonnyal a Teremtőtől nyert feladat és szövegkönyv alapján kell eljárnia, s gúnnyal vegyes szemérmes pátosszal ezt meg is teszi. Az Isten-művész párhuzam, mint annyi más helyen, ezzel megkezdi többrétegű működését az előadáson belül. Esterházy a színházi hajónaplóként osztogatott műsorfüzetben a vendégszöveg által nyitott új terekről, új asszociációs lehetőségekről beszél. A képzettársításban persze a néző magától értetődően a felhangzó muzsikát is figyelembe veszi, hasonló belső törvényszerűségeknek engedelmeskedve. „Vendégzenei” jelenség például, mikor Haydn Luigia Polzellivel kibontakozó furcsa szerelmének egyik emelkedőjén felhangzik a Tyúkszimfónia. Hasonló, ám jóval mélyebb asszociációs láncot indíthat el a Teremtővel való párhuzam jegyében az első felvonásban megszólaló, Krisztus hét szava a keresztfán című vonósnégyes. A gyermek Haydn az általa faragott „hangszeren” játszik, gyakorlatilag két száraz ággal hegedül, mint Assisi Szent Ferenc. Ennél erősebb gondolati alapozás nem is kellene.
A semmiből, illetve az önmagából való teremtés és a megváltás, egymástól elválaszthatatlan isteni tette alapmotívuma a drámának ugyan, ám a koherencia kellő hiánya elhalványítja ezt a vonást. Ezért lesz erőtlen az összefüggés akár a koponya és a test egyesítését az időbeli egyezés miatt az 1954-es világbajnokság döntőjével párhuzamba állító gondolattal, akár az isteni teremtésre vonatkozó, mély zárógondolatokkal, amely szerint az Úr a hiány alapján dolgozik, azaz jelen esetben a Haydn-alakú hiányt akarta betölteni a világegyetemben. Az előadásban meglévő szertelen drámaiság teszi talán kiforratlanná a különböző változatokban létező művet. A szereplők, elsősorban Lázár Kati és Ilyés Róbert kiválóan játszanak. A dráma továbbgondolása, a letisztulási idő kivárása viszont mindenképp szükséges lenne egy későbbi, valóban befejezett változathoz.
Forrás: Magyar Nemzet