A sártorta íze - Csáki Alexandra a Líra és Epikáról
Líria és Epikum három év híján négy és fél évszázada háborúban áll egymással. Poézis király és felesége, Szinesztézia, valamint Eposz és Prozetta, Epikum uralkodói úgy döntenek: véget vetnek a viszálynak - gyermekeiket, Epika királykisasszonyt és Líra herceget egymásnak ajánlják. Hát nem ismerős valahonnan a sztori?
Göttinger Pál rendező rossz lóra tett, ha valami eget rengetőt szeretett volna a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház deszkáin bemutatni. A Líra és Epika című mesejáték ugyanis se nem újszerű, se nem meglepő, de még csak nem is kreatív húzás. Az meg már hab a sártortán, hogy a gyerekek a tizedik perc után elveszítik a történet fonalát, és csupán randomban vihognak fel egy-egy annyira egyértelmű poénon, hogy a felnőtt közönség szánalommal ingatja a fejét, miközben sokadszor is az órájára pillant.
A száznegyven perces előadás alatt volt időm elgondolkodni a rendezés és a dramaturgia hátulütőin. Így azon is, miként lehetne úgy meghúzni a terjengős szöveget, hogy a nézők még megértsék a bonyodalmat, de kialakuljon bennük némi színházi élmény is. Gondolatban sikerült egy órába sűríteni a cselekményt, amit külön nehezített, hogy a teátristák felváltva beszéltek versben és prózában, és a rím kedvéért olyan kifejezéseket használtak, amiket az előttem ülő negyedikesek akkor sem érthettek volna meg, ha belegebednek.
A színészi játék azonban tűrhető volt, mind a hazai, mind pedig a vendégszereplők kitettek magukért. Kiemelném Guary Szandrát, a líriai udvarhölgy, Licencia alakítóját. Szerepe szerinti kedves cserfessége, egyszerű, szókimondó természete magára vonta a néző érdeklődését. Az epikumiak állandó sótlansága kiváló ellentéte volt a líriaiak töretlen jókedvének, ruháik kontrasztja, a szürke- pepita szembenállása könnyedén elhatárolhatóvá tette a két udvarházat. A Líra herceget és Epika királykisasszonyt alakító páros a megszokott Rómeó és Júlia-féle karakterábrázolást követte, ám fölfedeztem egy ritka kincset a hétköznapi jellemek között.
Már az előadás elején volt egy különös sejtésem Krokiról, a prózai udvari bolondról. Szokatlan, de nem rendhagyó a gyermek- és ifjúsági irodalomban, hogy a szerző Jolly Jokert rejteget a karakterek között. Ilyen például J. K. Rowling Harry Potter- sorozatának Dumbledor professzora, akiről egy New York-i könyvbemutatón derült ki, hogy meleg. A nyíregyházi előadás vége felé megbizonyosodhattam, hogy megérzésem helytálló volt, amikor Kroki játék közben megvágta az ujját egy karddal, Líra herceg pedig gyógypuszit adott a sérült kacsóra. Az intim jelenet modern szemléletre vall, annyi szent.
A háttérmunkálatokat dicsérendő a díszletet - praktikus, dobozokból álló rendszert - úgy sikerült felépíteni, hogy magára vonta a tekintetet. A színváltást fekete-fehér és színes rojtfüggönyökkel oldották meg aszerint, hogy melyik királyi udvarban járunk. A jelmezekről első ránézésre az jutott eszembe, hogy valószínűleg ugyanezt az eredményt kapnánk, ha a Pál utcai fiúk és a Woodstock-i fesztiválozók egy tér-időugrás következtében ugyanarra a helyre vetődnének. A zene akkor tűnt fel, amikor néhány szereplő énekelni kezdett. Lehet, hogy ezt a motívumot is ki kellett volna hagyni az előadásból, amit mellesleg szünet nélkül tekinthettünk meg, így a két felvonás közötti átállás is előttünk zajlott.
Hirtelen nem is értettem, hogy miért ülnek át hang nélkül egyik helyről a másikra a színészek. Csak akkor realizálódott bennem az idő múlása, amikor két sorral előttem egy kislány sírós hangon kéredzkedett ki pisilni. Gyanú támadt bennem, hogy esetleg elaludtam. Lagymatagon tapsoltam a záródalnál, amikor a boldog királylány és szerelmes hercege egymáséi lettek, majd szemlesütve somfordáltam ki a színházteremből. Mindent egybevetve a Líra és epika nem olyan szörnyű. Igazi hétköznapi matiné felnőtteknek és hétvégi mesejáték a gyerekeknek.
Csáki Alexandra
forrás: http://www.klubhalo.hu/