Hodászi Ádám
Göttinger Pál világosan, egy térformával vázolja az észak-angliai iparvárosban játszódó történet alaphelyzetét. Tíz szék egymástól egyenlő távolságra; a két szélről a Tisztviselő és a Rendőrőrmester, a közigazgatás és a rendfenntartás emberei, zárják egy lakótömbbe a régóta itt élő Jackson családot és a telepük felszámolása után ideköltöztetett Sawneyékat. Lehet próbálkozni a békés egymás mellett üléssel.
Az előadás nyelve szintén jól érthető, a színészek velünk szemben ülnek, felénk beszélnek és játszanak, így épp az a szereplő lehetünk, akikhez szólnak. A feladat nem könnyű, a partner reakciója a közönség közvetítésével jut el a színészhez, de a Szputnyik karakterformálásban kiváló társulata remekül veszi az akadályt, a figurák pontosan bejárják a nekik kijelölt utat. A találó jelmezek is segítik őket. A színészek olyankor is tartják az állapotukat, figyelmük akkor is felénk irányul, ha épp nincsenek a jelenetben. Mint emlékkép vannak jelen az események mellett, vagy mint saját életükre emlékeztető élő szobrok. Mikor Mr. Jackson élvezetvágyó húsáról a tekintetek és a reflektorok melegében leolvad az utazóügynöki öltöny-nyakkendő, Mrs. Jackson mellett ül a széken. Rachel pénzért fekszik le vele, mellette élettársa, az öregedő Sawney. Dogville-i mindent látó együttélés.
A díszlettelen tér hátsó fala kellemes kék, tenger, ég. Blue box, amire a képzelet odavetítheti Sawneyék egyre lepukkantabb szobáját, az angol külváros vagy a Somogy megyei Zákány házait. Bármilyen háttér előtt játszódhat a konfliktus, két különböző kultúrájú csoport találkozása, ahol az egyik kisebbségi az országban, a másik a hatalom birtokosa. De mikroközösségi szinten, a falu, az utca vagy épp a bérház szintjén, embereknek kell boldogulniuk egymással.
Hagyjuk élni egymást – mondja a Kivégzőnek is hívott Tengerész Sawney. Sokat látott, kemény ember. Beteg lábú, vándorló patriarcha. Terhes Sándor minden mozdulatába hatalmas fizikai erőt és megfáradtságot visz, mikor Sawneyt felállítja a székről. Egészen fölénk magasodik, ahogy Kormos fölé is, aki az új Kivégző akar lenni. Robosztus termetének megmutatásával veszi el a kedvét a felállástól. Élettársa, Rachel nem ennyire békés – bárki hasából kiharapja a vacsoráját. Téby Zita terpeszüléssel, az önzés kommentálatlan, természetes átélésével mutatja a figurát. Fia, Col a rock, a whisky, a cigi világára vágyó fiatal. Ő nem egy ellenséges csoport tagjaként tekint Jacksonék lányára, Doreenre, hanem emberként, nőként közeledik hozzá. Jankovics Péter játékában feltűnik a gyermeki ártatlanságára rázáródó lázadás védőfala. Székely Rozi Doreent és Petúniát is játssza. Petúnia beteg, Kormos hozza Sawneyék házába. A színésznő pont középen ül, választóvonal és híd a két csoport között, ahogy egyik szerepből a másikba vált egy sapka és egy piszkos sárga takaró cserélgetésével. Ijesztő, ahogy a dolgos, naiv lányból, a mindenkit gyűlölő, egykori szerelmét a rendőrnek feldobó Petúnia lesz. Petúnia szája egy vágás a fején, az élet vágta rá, fáj neki az is, hogy ott van. Az ártani akarás, a halál jön ki rajta, ez a szájtartás milliméterekre van Doreen életet nem ismerő, annak egyszerűségét beszélő szájától, egyetlen egész létezésére szóló sebre, amit kaphatna Coltól is. Mrs. Jacksont bekopogtatásra kényszeríti a jólneveltsége, de Koblicska Lőte összeszorított szájjal akadályozza meg, hogy kibukjon belőle a gyűlölet hulláma, amit az idegenekkel szemben érez. Fájdalmát is épp így tartja magában.
A folyamatosan ülve, pici gesztusokkal elmondott párbeszédeket erős, jelentéssel bíró akciók szakítják meg. Ilyen Sawney már leírt fenyegető felállása, Rachel és Mr. Jackson aktusa, ahol Téby Zita megjátszott nevetésből tettetett élvezetbe úsztatja át a figura hangját. Molnár Gusztáv Mr. Jacksonként erőltetett kínos kacagásból vált erőlködő lihegésbe. Elélvezés – mindketten pohár vizet loccsantanak arcukba, a férfi izzadtságát törölgeti, a nő pedig kiköpi, amit nem akar lenyelni. Az akciók rövid ideig tartanak a párbeszédekhez képest, felütések, amik közben a fantázia nekilódulhat. Kormos késsel tér vissza miután kidobták, Col egy fémtálcával sújt le, a kés a tálcába fúródik, Tóth Simon Ferenc a vesztes teljes kétségbeesésével fordít nekünk hátat, öléből rengeteg szotyola hullik a földre, mint a kiömlő vér, becsülete, tartása folyik el belőle. Sawney lánya, Rosie tőle terhes, a gyerek apa nélkül nő majd fel. Hay Anna a nő félelmét a kilátástalan jövőtől úgy mutatja, hogy a figura meghúzódik, megbújik a konfliktusok elől, egy kiáltással ordítja a világba minden fájdalmát.
Mikor a helyzet kezd kiélezettebbé válni, egyre gyakrabban tekintünk a jobb szélen ülő Rendőrőrmesterre, de játékba lépése, ahogy várható, nem hoz megoldást, Fábián Gábor érdektelenséget kölcsönöz a figurának. Szabó Zoltán a Tisztviselő fejét bábuként mozgatja, pici bólogatás szinte minden mondat után, mintha azt várná, hogy a többiekre is átragadjon, és csinálják, amit mond. Mind a ketten az élet organikusságába beleszóló hatalom emberei, akik nem közvetlen előidézői a problémának, de tenni sem tudnak semmit a megoldásáért.
Hogy melyik csoport a disznó, aki lusta, otthonában kuporog egy széken ülve a lámpafénynél vagy a sötétben, és nem tesz semmit az ország, a város, a közösség előrehaladásért azt az előadás ránk bízza. De óva is int bennünket, hogy mi lesz akkor, ha a disznók fogukat vicsorítva, falkába verődve előrontanak. Ha eddig a sötétben kuporgtunk a székünkön, a taps után muszáj indulni.
JOHN ARDEN: ÉLNEK, MINT A DISZNÓK
Szputnyik Hajózási Társaság – Modern Színház és Viselkedéskutató Intézet- Labor
Fordította: Nádasdy Ádám
Munkatársak: Bujtás Mónika, Elek Ányos, Gyulay Eszter, Keresztes Gábor, Kovalcsik Anikó, Róbert Júlia, Sztojanov Georgi, Turai Tamás
Rendező: Göttinger Pál
Szereplők:
Tengerész Sawney: Terhes Sándor
Rachel, az élettársa: Téby Zita
Rosie, Tengerész lánya: Hay Anna
Col, Rachel fia: Jankovics Péter
Kormos: Tóth Simon Ferenc
Petúnia: Székely Rozi
Mr. Jackson: Koblicska Lőte
Mrs. Jackson: Molnár Gusztáv
Doreen, a lányuk: Székely Rozi
Tisztviselő: Szabó Zoltán
Rendőrőrmester: Fábián Gábor
forrás: http://ellenfeny.hu/
