A kortárs tánc és színjátszás kísérletező kedvű műhelyeként működő MU Színház ezúttal is egy meghökkentő, de annál elgondolkodtatóbb darabbal rukkolt elő. A Szputnyik Társaság, amely magát Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézetként aposztrofálja, olyan társadalomkritikát vitt színpadra, amely egy igazi sebfeltáráshoz hasonlatos. Az "Élnek, mint a disznók" című angol dráma öntörvényű szereplői ráadásul a klasszikus színpadi játék nélkül, a szavak és a mimika puszta erejével mutatják be a kitaszított emberek végzetszerű történetét.
Valahol vidéken vagyunk, egy mélyszegénységben élő családot telepítenek ki egy putriból, hogy az önkormányzat által kiutalt új házba költözzenek.
A Magyarországon sem ismeretlen élethelyzet John Arden: Élnek, mint a disznók című darabjának kezdőképe, amely gyorsan az események közepébe repíti a nézőt. Az előadás rendezőjének, Göttinger Pálnak nem volt nehéz dolga, hogy a hazai viszonyok közé adaptálja az angol eredetit, amely egy brit kistelepülésen játszódik valamikor az 50-es években.
A szerző azt a társadalom peremvidékén élő embertípust mutatja be, akik - mint ahogy a darab előszavában olvashatjuk - "Rendetlenek, lusták, koszosak. Nem kérnek belőlünk, de azt elvárják, hogy mi tartsuk el őket. Lopnak, kéjelegnek, rettegésben tartják a környéket. Nem csinálnak semmit. Élnek, mint a disznók. Aztán csodálkoznak, ha baj lesz belőle."
A rendező, bevallása szerint nem tart attól, hogy a bravúros hitelességgel megfestett figurákat, és viselkedésformákat a cigánysággal azonosítják.
- A darab olyan antiszociális elemekről szól, akiket az angol szlengben "travellers"-nek, vagy "gipsy"-nek mondanak. Magyarra fordítva cigányt jelent, de ez teljesen más fogalom, mint nálunk. A mű sokkal tágabban értelmezi a csoportot - magyarázza Göttinger. A mindössze egyórás játékidő azt a konfliktushelyzetet tárja fel, amikor mindenki a saját játékszabályai szerint játszik.
- Az illető azon belül tisztességes, de a mellette élő, más szabályok szerint játszó emberekkel nem tud együtt élni, így végül kinyírják egymást - összegzi a darab sztoriját a rendező.
Az előadáson a néző percről percre mélyebbre száll az enyészetben, a mű szépen előkészített lépcsőfokokon jut el a drámai végkifejletig, miközben fokozatosan hántja le a személyiség rétegeit az emberekről. Azokról is, akik elsőre tisztességesnek tűntek. A történet külön érdekessége, hogy a szereplők nem hagyományos értelemben játszanak. Egy díszlet nélküli szobában egymás mellé helyezett székeken ülve szinte mozdulatlanul, maguk elé meredve közlik mondandójukat a másikkal.
- A hely szűke, és a hatás érdekében olyan formát kellett találnunk, amelyben a történetet tudjuk kidomborítani anélkül, hogy meg kelljen teremtenünk a mocskos miliőt. Úgy gondoltuk, a néző fantáziája többet tud arról, hogyan illegeti magát egy prostituált, és milyen körülmények között él, mint amit mi meg tudtunk volna mutatni. Ez a forma inspirálja őket, hogy belehelyezkedjenek a történetbe - tette hozzá Göttinger.
A hangsúlyt a színészi játékra helyező darab nem kínál receptet, nem ítél, és nem is ajánl megoldást. Egyszerű, de pontos anatómiai vizsgálatról van szó, amely figyelmet irányít egy olyan jelenségre, amelyben a különböző oldalakon felhalmozott érveknek millió igazsága van. Göttinger Pál szerint a mű abban talán mégis segíthet, hogy véleményeinket ne indulatból fogalmazzuk meg, hanem elemezve, mérlegelve a saját és a mások igazságát.
T.D. - ÚjbudaTV (2010. 04. 30.)
forrás: http://www.bp11.hu/
