REND A KÁOSZBAN

Török Tamara Bodó Viktorral beszélget (2010. április)

Aztán rájöttem, hogy lehet ugyan egy ideig színházi akciókban meg projektekben gondolkodni, de ha színészekkel akarok dolgozni, szerepet kell nekik adnom.

– Mit jelent a társulatod neve: Szputnyik Hajózási Társaság – Modern Színház- és Viselkedéskutató Intézet-Labor?
– Egy hosszú közös éjszakai agytröszt eredménye a nevünk. Nem akartunk komolyan hangzó színházi nevet, sokkal inkább olyat kerestünk, amely pont olyan ellentmondásos, mint a létezésünk – így lettünk „Szputnyik Hajózási Társaság”. A „szputnyik”: elmozdulás az ismeretlenbe a zuhanás és robbanás rizikójával, valami új és nagyszerű felfedezésének a lehetőségével. Eredetileg úgy képzeltük, hogy fix alkotócsapattal és alkalmakra összehívott színészekkel nyaranként egy tengerjáró hajón dolgozunk majd, nemzetközi workshopokat csinálunk – amikor tengeren van a hajó, dolgozunk, amikor pedig partra száll, előadjuk a kész jeleneteket, levetítjük a közösen készített filmeket, koncertezünk... A „modern” szó mostanra már elhasználódott, retró kifejezéssé vált, tehát talán humoros, mégis jelzi, hogy nem valami hagyományos dologról van szó. A „viselkedéskutatás” meg… Hát, végül is ezt csináljuk.
– Az előadásaidban tényleg nagyon erősek és megjegyezhetők a karakterek. Hogyan születnek? A színészekből indulsz ki, vagy tőlük függetlenül találod ki azokat a különös figurákat, akiket aztán ők – színészi feladatként – létrehoznak?
– Ahány munka, annyiféleképpen kerül elő a karakterépítés kérdése. Mindenesetre mindig abból indulok ki, hogy ki az adott színész. Nem az a fontos, hogy feltétlenül azt a karaktert hozza létre, akit én megálmodtam benne; sokkal inkább az érdekel, ami a közös munkánk eredményeképpen születik. Az alapvető szándék természetesen az, hogy olyan karaktereket ábrázoljanak a színészek, akik egyrészt ők maguk, másrészt olyan figurákból is tudjanak dolgozni, akik körülvesznek bennünket. Vagy olyan anyaghoz nyúlunk, amely arra kényszerít bennünket, hogy a személyiségünk új területeit fedezzük fel. Hogyan lehet mindezt egységessé összegyúrni – ez állandó dilemma a színészetben. És közben tud-e a színész az egymást követő munkáiban más-más képet mutatni magáról? Hány különféle figurát tud alkotni? És milyen eszközöket kell ehhez megtanulnia, használnia, és milyen módszerekkel teszi ezt? Elvárják-e ezt egyáltalán tőle? Én elvárom, hogy a színész boncolgassa önmagát, és bővítse az eszköztárát, amikor felépít egy szerepet. Végezzen gyakorlatokat és kutatásokat: fontos, hogy „tudja”, milyen a figura környezete, hogyan beszél, hogyan mozog, hogyan szuszog, ha bajban van, milyen ellentmondások dolgoznak benne. Mik a titkai.
Amikor először dolgozom egy színésszel, nagyon örülök minden tulajdonságának, jellegzetességének. Kíváncsi vagyok a játékosságára, a fantáziájára, és arra, hogy milyen az, amikor jelen van, amikor reagál valamire. Amikor még csak ismerkedem vele, gyakran azt veszem észre, hogy a kevesebb is elég tőle, mint amit esetleg mutatni akar. Nem mindig érdemes „rátenni”, ráerőltetni valamit a figurára, nem kell előre kitalálni a karakterjegyeit: az, hogy hogyan létezik egy-egy helyzetben, majd úgyis meghatározza a karaktert. Így született például Gyabronka József szerepe a Bérháztörténetekben. Később aztán szeretek olyat kérni a színésztől, ami újdonság vagy meglepő az előző szerepeihez vagy a személyiségéhez képest. Ilyenkor jól meggyötörjük egymást, hogy újat hozzunk ki a helyzetből – és ha ezt makacsul, következetesen végigcsináljuk, az az egész próbafolyamat és az előadás minőségét is meghatározza.
– Színészről is jutott már eszedbe darab?
– Igen. A per, vagyis a Ledarálnakeltűntem Keresztes Tamásról. Vagy Jan Thümerről a Liliom, amit most próbálok éppen Grazban. [Március 12-én bemutatták. – A Szerk.] Vagy Anger Zsoltról a Platonov – hamarosan ezt is meg kell csinálnunk. Olyan is volt, hogy dolgozni akartam valakivel, és kifejezetten őhozzá kerestem anyagot.
– A társulatodban hogyan osztasz szerepet?
– Fontos, hogy mindig más súlyú, más típusú feladatokat adjunk magunknak, egymásnak. Senkitől sem lehet elvárni, hogy sok nagy, súlyos, drámai szerepet játsszon el egymás után úgy, hogy ne legyen felületes, amit csinál, vagy ne roppanjon meg a munkában. De az sem jó, ha valaki csak kicsiket játszik, mert mellőzöttnek fogja érezni magát. Egy főszerepből nagyon sokat lehet tanulni, utána máshogy nyúl az ember egy kisebb feladathoz, a csapatnak pedig jót tesz, ha minden tagja tudja és érzi, hogy fontos, amit csinál.
– Én viszont úgy érzem, hogy a szputnyikosok között inkább azok vannak túlsúlyban, akik legtöbbször kis feladatokat kapnak, egyféle figurákat játszanak. Nincs hiányérzetük? Vagy azért mindenkinek jut nagyobb ívű szerep is?
– Ez csak munka és idő kérdése. Még csak egyéves a Szputnyik, és különböző képzettségű, különböző tapasztalatokkal rendelkező színészek alkotják a társulatot. Nem szerepekre és nem szerepkörökre kerestem színészeket; az volt a társulatszervező szempont, hogy olyanok jöjjenek, akikkel szívesen dolgozom. Amikor bennük gondolkodom, nekik keresek darabot, érvényüket veszítik a színházban általában érvényes szabályok. Néhány korosztály hiányzik is a csapatból… A kezdeti időszakban leginkább workshopokat, projekteket szerveztünk. Projektnek azt a fajta munkát nevezem, amelynek a végeredménye megnézhető ugyan, de még nem tekinthető előadásnak; nem áll össze egésszé, nem akar történetet mesélni. Ilyen volt például a Holt lelkek, amelyet többfajta módon, többféle térben, több szereposztással próbáltunk. Vagy a még inkább kísérleti Rehab. Aztán rájöttem, hogy lehet ugyan egy ideig színházi akciókban meg projektekben gondolkodni, de ha színészekkel akarok dolgozni, szerepet kell nekik adnom. ők is azt szeretik, ha tudják, mit fognak játszani a kitűzött előadásokban, ha felkészülhetnek egy-egy szerepre. Tehát egy nagy kanyar után eljutottunk ugyanoda, ahonnan elmenekültem: egyfajta hagyományosabb színházhoz. Futottunk egy nagy kört, de közben sok-sok kérdést feltettünk: mi az értelme a színháznak, mit akarunk egymástól, mi az, amit mi mint csapat közösen szeretnénk, mi a véleményünk a körülöttünk levő világról, és azt hogyan, milyen formában akarjuk elmondani…
– Hogy boldogulsz társulatvezetőként? Hogyan építed a társulatot? Minek alapján hívod az újakat?
– A társulat működtetésével járó felelősség átrendezi az életet. Kezdetben elviselhetetlen volt, hogy egyszerre kellett a létezésünkért küzdenünk, pályázatot írnunk, és folyamatosan próbálnunk. Az első évre ötmillió forintot kaptunk, és sok energiánk ment el a pénz és a biztonság megteremtésére. Az első év nehézségeinek elviselésében sokat segített a Színházi Dolgozók Szakszervezete és a Summa Artium Alapítvány. Néha úgy tűnt, hogy aki Magyarországon független színházat csinál, az egész egyszerűen hülye. De kihívásként éltük meg a helyzetet. A második évre már komolyabb támogatást kaptunk az OKM-től; Grazcal és Kölnnel is meg tudtunk egyezni közös produkciók létrehozásáról, úgyhogy biztonságosan le tudtuk szerződtetni a társulat összes tagját egy évre, és végre elkezdhettünk csak arra koncentrálni, amiért a Szputnyik létrejött.
Eleinte csak a helyünk volt meg, és annak a vágya, hogy jól tudjunk együtt dolgozni. Pénzünk még nem volt. Nem akartunk várni – inkább elkezdtünk pályázatokat írni. Volt, aki továbblépett, elment más társulathoz, vagy szabadúszó lett; volt, aki megengedhette magának, hogy megfeszítse a húrt, és hónapokig ne keressen pénzt, és volt, aki nem – az lett tagja a társulatnak, aki maradni tudott ebben a helyzetben. Nagyon mély nyomokat hagyott, hogy ki mennyi áldozatot volt képes hozni az első időszakban. A helyünk, a MU Színház próbaterme sem így nézett ki akkor még. Teljesen átépítettük, hogy jobban kihasználhassuk a tér adottságait. Az, hogy milyen típusú színházat szeretnénk, még hónapokig nem körvonalazódott – csak átépítettünk, beszélgettünk, jeleneteket próbáltunk, és igyekeztünk egymást megismerni, elviselni, megmozgatni.
Nagyon komoly döntés akár csak egy embert is hívni, nem annyira a pénz, mint inkább a dolog szakmai része miatt: el tudjuk-e látni megfelelő súlyú feladatokkal? Kölcsönös bizalmat kell szavaznunk egymásnak: ő elkötelezi magát mellettünk egy évre, én meg tudok neki munkát, szerepeket, izgalmas feladatokat adni. Nálunk minden színész játszik minden darabban – fontos, hogy folyamatosan dolgozzanak, és közel legyenek egymáshoz a csapat tagjai. Főleg most, a történet kezdetén. Tehát csak olyan színészt szerződtethetünk, akire valóban nagy szükségünk van, és akinek valóban szüksége van a társulatra. Fontos igény, hogy egy színész jól mozogjon, rendelkezzen zenei és ritmusérzékkel, legyen improvizációs készsége, humora, esetleg játsszon valamilyen hangszeren, és – mivel a külföldi közös produkciókban sokan más nyelven játszanak – beszéljen nyelveket.
Folyamatosan szembesülök a társulati létezés hihetetlen előnyeivel és kikerülhetetlen hátulütőivel. Néha nagyon nehéz az összezártság, és nem segíti a munkát. Néha nem érezzük, hogy meg tudjuk lepni egymást, aztán egyszer csak történik valami áttörés… Figyelni kell egymásra és keményen dolgozni – az meghálálja magát.
– Hol tartasz, hol tartotok?
– Most arra van szükségünk, hogy olyan előadásokat csináljunk, amelyekben a színészi jelenlétre építünk; olyan darabokat igyekszünk felkutatni, amelyeket nem rágtak még szét, amelyekhez van közünk, amelyek új helyzetekbe hozhatnak, és jó nehéz feladatok elé állítanak bennünket. A Szputnyik Műhely jó hely lett. A lakásszínházi méretekkel rendelkező térben a néző igazán közel van a színészekhez, szeretünk itt próbálni és játszani. Jó csapat állt össze; sok dolgunk van még egymással, de tudunk és szeretünk együtt dolgozni. Eddig főleg én dolgoztam a társulattal, Göttinger Pál és Kovács Dániel rendez még az évad hátralévő részében. A rendezők között elengedhetetlen az állandó párbeszéd, fontos, hogy olvasnivalót adogassunk egymásnak, vitatkozzunk, nézzük egymás próbáit, segítsünk a másiknak rálátni bizonyos dolgokra, amelyekre ő az elmélyülés és a részletek kidolgozása közben már nem feltétlenül tud figyelni. Tehát a Szputnyik nem egy rendező köré szerveződő társaság, hanem színház, pontosabban műhely, ami két dolgot jelent: egyrészt ha nem sikerül valami, nem tűzzük műsorra, másrészt nemcsak színházat akarunk csinálni, hanem kiállítást, filmet, installációkat is.
– Az a – rád annyira jellemző – módszer, hogy improvizációk alapján létrejövő, egymáshoz esetleg csak lazán kapcsolódó jelenetekből, mozzanatokból vagy a főtörténetet kísérő „betétszámokból” áll össze az előadás, mindig megmarad?
– Nem marad meg. Szeretnék más módszereket is kipróbálni, máshogyan felépülő anyagokkal foglakozni. Nyilván nem tudom megtagadni azokat a dolgokat, amelyektől valamennyire biztonságban érzem magam, amelyekben meg tudok nyílni, vagy amelyektől – szerintem – működni kezd az előadás. Semmit sem akarok magamra kényszeríteni csak azért, mert kevésbé szabad az alapanyag, vagy precízebbek a karakterek – mint például a nemrég bemutatott Kockavetőben. Valójában minden anyagnál változik a munkamódszer, mégis legtöbbször úgy dolgoztam, hogy naponta változott minden; úgy dobtam el egyheti munkát, mintha nem is lett volna; olyan is volt, hogy magát a darabot is eldobtam, vagy rájöttem, hogy át kell írni az egészet. Közös agyalásokkal és improvizációkkal készülő előadásokat csináltam. Most máshogy akarom folytatni, de ehhez idő kell, és olyan darab, amelyben elmélyedhetek.
– Vinnai András szinte állandó alkotótársad az írásban-átírásban. Hogyan dolgoztok?
– Nehéz elmondani. Nincs metódusunk. Nem tudom, dolgozunk-e ilyenkor egyáltalán, mert nem tűnik munkának. Továbblendíti minden gondolatomat; az őrültségeink meg a humorunk is hasonló, inspiráló a jelenléte. Ha csak mint barátok leülnénk és beszélgetnénk, már az is jót tenne a munkáimnak. Régóta ismerjük egymást, sok próbát kiállt a barátságunk. Bár a Gyönyörkaraván és a Smaragdot Csabának című kéziratai őszintén megdöbbentettek.
– A régi Krétakör több produkciójában együtt is játszottatok. Aztán szinte egy időben hagytátok ott őket. Te miért szálltál ki a Krétakörből? Nem inspirált már, ahogy Schilling dolgozik?
– Dehogynem, nagyon is inspirált. A főiskolai vizsgái óta nagyon közel állt hozzám az a fajta színház, amit csinált. Sok mindent nem kellett megmagyaráznunk egymásnak, egyértelmű volt, hogy valami miért úgy jó, és ez sokáig nagy lendületet adott a közös munkának. Sokat tanultam tőle. Aztán egyre feszültebbé vált a helyzet. Főleg a párizsi Baal-sorozat után: tíz egymást követő estén játszottuk ott a Baalt, amelynek én voltam a főszereplője. Néhány alkalom után éreztem, hogy nem tudom a kellő erővel, energiával eljátszani. Valószínűleg nem voltam birtokában annak a technikai tudásnak, amellyel végig lehetett volna csinálni ezt a turnét. A tíz párizsi este olyan megterhelést jelentett a számomra, hogy nemcsak a krétakörös munkát, hanem a színészi pályát is abba akartam hagyni utána.
– Hamarosan abba is hagytad…
– Azt hiszem, túlzott fanatizmussal vágtam bele a színészetbe. Nem tudtam könnyedén venni a feladatokat. Nem baj, hogy így alakult, nem volt hiábavaló kitérő.
– A rendező szak elvégzése és a Szputnyik megalapítása között néhány évet a Katonában is eltöltöttél.
– Életem legmeghatározóbb időszaka következett a főiskola után a Katonában. Ott tettem meg az első lépéseket rendezőként, és ebben nagyon sok támogatást kaptam Zsámbéki Gábortól, akit a mesteremnek mondhatok. Az ő terelgetésével rengeteg fontos dolgot sikerült megértenem. Sokat számított az is, hogy azzal a színészcsapattal és azzal a műszakkal dolgozhattam. A Katona volt az otthonom. Mindent magamba akartam szippantani, ami egy színház működéséről megtanulható. Jó feladatokat kaptam, és nagyrészt a Katonának köszönhetem, hogy most külföldön is dolgozhatom-dolgozhatunk a Szputnyikkal.
– A külföldi meghívások nyilván inkább neked szólnak, mint a társulatnak. Mégis mindig viszed őket magaddal. Ennyire bízol a közös munka sikerében és hasznosságában, vagy egyszerűen csak – mint jó társulatvezető – képviseled az érdekeiket?
– Hogy a társulat utazzon, és más társulatokkal dolgozzon, nagyon fontos, és nyilvánvalóan jót is tett nekünk. A két 2009-es munkára már a társulat létrejötte előtt felkértek. A szerződés magyar és külföldi színészek részvételével zajló, közös produkció létrehozásáról szólt. Gondolom, bíztak abban, hogy olyan embereket viszek, akikkel jó lesz dolgoznia társulatuknak, én pedig világossá tettem a két színház vezetése számára, hogy jobban működöm, ha csapatban dolgozhatom. Ráadásul szeretnék csinálni itthon egy csapatot, de erre csak akkor van esélyem, ha ők ezzel a közös munkával támogatnak bennünket.
– Hogyan dolgoznak együtt a külföldiek és a magyarok?
– Ha jó a tolmács, szinte észre sem lehet venni, hogy nem egy nyelven próbálunk. Grazban is, Kölnben is Veress Anna tolmácsolt – ő tökéletes tolmács, ráadásul nagyon jó dramaturg; sok mindenre képesek voltunk a segítségével. Egyébként teljesen más jellegű volt a két munka. A graziakkal olyan darabot kerestünk, amelyben a játék fontosabb, mint a szöveg, végül Handke Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról című darabját választottuk. Ebben a magyarok is, a graziak is néma szereplők; az improvizációk alatt nem számított, ki honnan jött, csak az látszott, hogy szeretnek és tudnak együtt dolgozni. Nagyon jóban lett a két társulat, és valószínűleg folytatása is lesz a közös munkának.
A kölni nehezebb ügy volt. Ott megírt, szöveges darabot választottunk: Tasnádi István Tranzitját, amely egy repülőtéren játszódik. A darabbeli utasok beszélnek, a reptér stábja nem, tehát a szputnyikosok játszották a stewardesseket, pilótákat, szerelőket, a kölniek és a németül jól beszélő magyarok pedig az utasokat.
– Mennyire ragaszkodtatok a szöveghez?
– A darab egyik feléről én mást gondoltam, mint a szerző, teljesen át akartam alakítani a második részét. Tasnádi nyitott volt erre, ő maga is részt vett az átírásban, sokat segített. Kezdetben improvizálni is próbáltunk, de megmondom őszintén, amikor húsz ember egyszerre improvizált, az olyan káoszt teremtett, hogy úgy éreztem, még egy elmegyógyintézetben is nagyobb a rend… Ha néhányan jól improvizálnak, azt utána ízekre lehet szedni; ki lehet bogozni, hogy miért volt jó benne ez vagy az a pillanat, és hogyan lehetne megismételni az egészet. Húsz ember improvizációja viszont kibogozhatatlan. Lehet, hogy fantasztikus pillanatok jönnek benne létre – csak épp senki sem tud róluk. Úgyhogy visszatértünk a megírt jelenetekhez.
– Azt hittem, mindig átlátod a káoszt: bármilyen zagyvának tűnnek is kívülről az egymásra halmozódó improvizációk egy próbaidőszakban vagy egy előadásban, olyan, mintha tökéletes rend lenne a fejedben, mintha mindennek pontosan tudnád előre a helyét.
– Én is azt hiszem, hogy rend van a fejemben.
– Hogyan „készülsz fel” a kinti társulatból? Végignézed az előadásaikat? Te választod a színészeket?
– Kölnben például megnéztem néhány előadást, és minden színésszel beszélgettem egy órát. Jobb volt, mint egy casting-meghallgatás: az egy hülye helyzet, és bár a kinti színészek megszokták már, hogy castingra kell járniuk, azért sokan utálják. Én is. Az valakinek vagy megy, vagy nem; itt viszont nem kellett produkálniuk magukat. Kávéztunk, beszélgettünk, megkérdeztem például tőlük, hogy mit szeretnek és mit utálnak a színházban; olyan játékokat kezdtünk játszani, amelyekben én is részt vettem, közben figyeltem őket, benyomásokat szereztem róluk.
A dramaturgok egyébként nagyon sokat segítettek a színészválasztásban, ott ez hozzá is tartozik a munkakörükhöz. Már a beszélgetések előtt összeállítottak egy lehetséges szereposztást. Ismerték az előadásaimat, és pontosan tudták, hogy a társulat tagjai közül ki mennyire szeretne velem dolgozni, ki hogy viszonyul az improvizációhoz, a szabadabb alapanyaghoz, zavarná-e vajon a tolmács… És beszél-e nyelveket – hiszen egy nemzetközi repülőtéren játszódik a darab. A kölni egyébként is soknemzetiségű társulat; kiderült, hogy a Murali Perumal nevű indiai színész beszél németül, hindiül, tamilul, angolul, a svájci színész franciául, németül meg svájci németül – mindegyik nyelvet használtuk. Nagyon jó csapat jött össze. Érdekes volt látnom azt is, hogy például Abi Kitzl, az öreg román színész egészen máshogy próbál és van jelen, mint Murali, vagy Fábián Gábor, vagy Anger Zsolt.
– Mi van akkor, ha melléválasztasz? Ha mégis bekerül olyan színész a produkcióba, aki nincs feltétlen bizalommal irántad?
– Ilyen is volt. Az egyik lány már az olvasópróba után arról panaszkodott, hogy túl kevés a szövege. Már akkor gyanakodnom kellett volna, hogy nem az én emberem. Terhes nőt játszott, aki mindjárt szül. Azt gondoltam, egy színésznek ilyenkor az az első dolga, hogy elmegy a kórházba, megnézi, milyen egy szülés, megkérdezi, milyen fájdalmaik vannak ilyenkor a nőknek, de ő semminek sem nézett utána. Nem akartam elhinni… Volt két vécéajtó a díszletben – néha megkérdeztem tőle, hogy miért nem megy el a mosdóba. Nem értette. Hogyhogy nem simogatja meg egyszer sem a hasát? Hiszen ott van benne egy gyerek… Már-már azt terveztük, szerelünk rá egy hasat, amit én majd távirányítóval néha megmozgatok, hogy érezzen végre valamit… ő az a típusú színész, aki azt várja, hogy mondjam meg neki, mit csináljon. Csakhogy én ettől a falra mászom. Mindig csalódás látni, ha valaki a munkájából csak a minimumot végzi el. Az a dolgom, hogy izgalmassá tegyem a színészeknek a feladatokat, és vele valahogy ez nem ment. De a többiekkel nem volt gáz.
– Általában a szputnyikosok dolgoznak intenzívebben?
– Nincs nagy különbség, legfeljebb csak egy árnyalatnyi: egyszerűen emocionálisabb a magyar ember, és sokkal jobban „odateszi” a szívét-lelkét, szívesebben mutat meg komoly sebeket. A német színészek talán többet bíznak a technikai tudásukra, de találkoztam már minden példa ellenkezőjével is.
– Egy külföldi kőszínházban könnyebben dolgozol, mint egy magyarban, mondjuk, a Katonában?
– Egyrészt azért szeretek kint dolgozni, mert ott csak egy dologra – a munkára – kell koncentrálnom, nem vonja el a figyelmemet semmi. Másrészt rájöttem, hogy muszáj világosabban, tömörebben fogalmaznom, ha instrukciót mondok – hiába beszélek félórán keresztül, attól nem értenek meg jobban, sőt… Előzőleg mindig nagyon sokat magyaráztam rendezés közben, most már a jeleneteket sem állítom meg ok nélkül, inkább hagyom, hogy lemenjen egy-egy nagyobb blokk, amit aztán megbeszélünk. Igaz, a mostani, itthoni munkában, ahol nincs nyelvi korlát, azt is nagyon élvezem, hogy le lehet állni, és finomságokról, árnyalatokról is tudunk beszélni. A magyar nyelv segítségével nagyon sokat lehet játszani a beszéddel: minden figura egyik legfontosabb jellemzője, hogy hogyan beszél, honnan képzi a hangot, milyen kifejezéseket szeret használni, milyen jellegzetes hibákat ejt a kommunikációban – kint mindezzel még nem vagyok képes foglalkozni. Attól, hogy nem értek tökéletesen németül, de még angolul sem, a szöveg helyett sokkal inkább a gesztusokra, a játékokra és a jelenet hangulatára figyelek. Gyakran csak a színész kezét vagy szemét nézem, és ha nem látok rajta semmit, hajlamos vagyok azt hinni, nem is játszotta el… És ez gyakran így is van. A szövegmondás mögé el lehet bújni, a közlési szándék viszont a halandzsázó emberen is érezhető. Nagyon sokat lehet tanulni a külföldi munkákból.
Kint sokkal inkább jellemző, hogy az emberek imádnak dolgozni, szeretik jól és precízen megcsinálni a feladataikat, amelyekben örömüket lelik. A Katonában nagyon jó a műszak, de jártam olyan magyar színházban is, ahol már a próba előtt elvették a kedvemet a munkától; ment a panaszkodás, hogy ezt vagy azt nem tudják megcsinálni. A kölni pirotechnikus általában este héttől bent van a színházban, de előfordul, hogy – mondjuk – csak másfél óra múlva van dolga az előadásban egy lángoló kereszttel, aztán megint vár két órát a következő feladatára… Én viszont annyira megörültem annak, hogy végre olyan színházban lehetek, ahol van pirotechnikus meg speciális effektes, hogy jó sok ilyen típusú dolgot találtam ki, mindennap fejlesztettük a díszletet, és mindenkinek rengeteg dolga lett a takarásban. Igazi csapatmunka lett az előadás, és ez nekem nagyon fontos, talán a legfontosabb a színházcsinálásban.
– Ausztriában másodszor jelöltek a rangos Nestroy-díjra, és a grazi előadást – a német nyelvterület tavalyi legjobb tíz produkciójának egyikeként – meghívták a berlini Theatertreffen fesztiválra. Számít még neked bármilyen díj, elismerés, nézői visszajelzés?
– Minden elismerés fontos és jólesik. Egyáltalán nem biztonságos a létezésünk; bele sem mertem volna vágni a társulatalapításba, ha csak a független társulatok magyarországi támogatására számíthattam volna. Igaz, erre az évadra nagyon jó támogatást kaptunk az OKM-től, de nem annyit, amennyiből valóban lehet egy évig működni és előadásokat létrehozni. És mivel nem érzem, hogy biztonságban lennénk, folyamatos bizonyítási kényszer dolgozik bennem: lássák, hogy elkezdtük, dolgozunk, vagyunk, vannak sikereink, és nemcsak itthon, hanem külföldön is. Egymás után csináljuk az új produkciókat, pedig lehet, hogy már azt is megtehetnénk, hogy kevesebb bemutatót tartunk, és több időt szánunk minden munkára. A grazi és a kölni előadásaink sajnos túl drágák ahhoz, hogy eljussanak Magyarországra (bár azon dolgozunk épp, hogy itthon is játszhassuk őket), a díj viszont „visszaigazolja”, hogy valahol valami jól sikerült. Hogy a nézőknek tetszik-e? Hát az az igazság, hogy olyan színházat szeretek csinálni, ami tetszik. Ez persze nem azt jelenti, hogy valami gagyival szeretnénk kiszolgálni a közönséget, hanem azt, hogy igyekszünk addig gyötörni magunkat, amíg az, amit mondani akarunk, el nem jut a nézőkig. Ha nem megy át, akkor nem működött az a fajta színház, amit elképzeltünk.

Az interjút készítette: Török Tamara



TÁRGYMUTATÓ.

13-as stúdió2 3k színházi fesztivál1 40 év1 42 év2 600 kilométer 100 guinness4 6szín1 7 és fél halál4 a csemegepultos naplója292 a gyáva1 a gyermek és a varázslat3 a haramiák34 a hülyéje21 a kalóz63 a kávé nekem is jár32 a kék hajú lány2 a kéz48 a kis kéményseprő2 a köpeny36 a közös többszörös40 a ló aki elvesztette a szemüvegét1 a ludovika ablakai7 a mester1 a mi osztályunk13 a néző közbeszól43 a nulladik perc135 a rádió ablakai5 a rendező közbeszól38 a színészet képes nagykönyve11 alapítvány a magyar színházakért4 alba regia szimfonikus zenekar7 aldi női futógála1 alkalomadtán1 állj bele1 aNNa29 anyám éhesnek tűnik3 anyóka emlékiratai1 apertúra38 aradi kamaraszínház3 aranytíz4 archívum4 arden1 art-színtér22 átrium25 az elvarázsolt disznó13 az ember tragédiája2 az öreghíd alatt103 az úrhatnám szolgáló11 b3224 baal2 babel sound1 bácskai juli pszichoszínháza5 baja3 balatonboglár3 balatonfüred2 balfácánt vacsorára28 bálna2 bánk bán78 bárka288 bátorságpróba6 bencs villa1 beszélő levelek7 bisb1 bivaly-szuflé54 bob herceg38 bogáncsvirág51 bohémélet108 borral oltó fesztivál1 börtönrádió3 bsi1 budaörs5 budapasta2 budapest improv show12 budapest music center1 budapesti kamaraszínház1 budapesti tavaszi fesztivál1 budapesti vonósok21 budoár kiállítás1 busz-színház12 CAFe Budapest8 caminus72 castel felice46 castel felice vizsga5 centrál3 club701 coming out1 coming soon2 cosí fan tutte47 cupido és a halál30 cv1 családi játszmák59 családi játszmák 20237 családi ünnep3 cseh tamás4 cselényi nóra1 csíkszerda77 csoportterápia18 csukás-díj10 dankó rádió1 dante70 dante első szülinapi fesztivál14 dante-jam2 danubia zenekar6 deák171 debrecen21 debreceni tavaszi fesztivál1 delila2 delta produkció9 deszka fesztivál19 dido és aeneas55 díjak elismerések1 don juan3 dráma kortárs színházi találkozó6 drámaíró verseny1 due1 duett2 dunapart6 dunaújváros159 eger2 egri tavaszi fesztivál2 egy csók és más semmi31 egy kiállítás rémei2 éhség8 éjjel-nappal momentán4 élnek mint a disznók13 előadásszámok1 elte tók vizuális nevelési tanszék2 elveszett idők3 email1 ének a három hollóhoz2 english25 énis teis44 erkel színház67 ernani4 érzékenyítő fesztivál1 és ezt így hogy1 eszínház108 eszínház fesztivál46 esztergom3 eucharisztikus kongresszus7 europa cantat7 ezek mennek16 falaink3 falstaff9 fekete-fehér151 fellegek14 fém színház32 fesz segélyalap9 fiatal írók1 fidelio színházi est3 finito16 firkin310 fischer iván lakásszínháza2 fishing on orfű1 fogság1 főfőnök1 francia sanzonest2 friss hús2 furnitur50 füge145 független előadóművészeti szövetség10 gianni schicchi30 gólem12 gödöllő5 göncz árpád alapítvány1 grecsó3 grisnik petra32 gusztinak megjött az esze1 gyerekstúdió4 gyilkosok1 gyógyír északi szélre86 győr6 győri tavaszi fesztivál3 gyulai várszínház13 ha lenne valakim46 hajmeresztő34 halál hotel24 halastó118 hangok a katakombából1 hangoló1 hárman a padon164 harminchárom változat haydn-koponyára103 háromszögek25 határvonalak színházi fesztivál11 hatok csoport1 hatszín teátrum203 haydn fesztivál10 hazug1 hét domb fesztivál2 hét és fél halál6 hetedik alabárdos1 hetedik mennyország15 hírek3 hírszerzők1 hogy szeret a másik105 hol4 hoppart1 hrabal-vurstli14 humorfesztivál6 hyppolit94 így tanultam meg vezetni1 imprójam6 imprómaraton3 in medias brass1 in memoriam cseh tamás4 interjú130 irodalom éjszakája7 jak2 jászberény6 jegyek1 jó kérdés13 junior príma4 jurányi98 k11 művészeti és kulturális központ4 k2 színház6 kalandra fül fesztivál2 kálid artúr1 kalucsni54 kaposvár152 katona90 keltská noc1 képek496 keszthely3 kibelátó14 kicsi szívem kávéba pottyant1 kis suttogás5 kisfaludy színházi fesztivál2 kisvárda12 kmtg1 kolibri1 kolozsvár35 koma38 komárom5 komédium2 koronavírus136 kortárs drámafesztivál15 kórusok éjszakája77 kovátsműhely1 kőfeszt1 kőszeg466 köszönet estéje-estélye1 kritika514 kritikusdíj-átadó19 kuk3 kultkikötő26 kultúrfürdő26 kurátorok9 lakott sziget19 láthatatlan állomás4 latinovits diákszínpad1 leenane szépe 201731 leenane szépe 20261 leonardo1 lev&te3 limerick-bajnokság7 líra és epika38 lírástudók2 london1 love and money73 love and money vizsga9 macskadémon35 madách színház4 madam rekamié1 madame bizsu94 madame poe7 magdafeszt6 mágnás miska13 magvető4 magyar rádió28 magyar színház149 magyar színházi társaság10 magyar zene háza161 manhattan short5 manna110 manőver43 maradunk3 margó irodalmi fesztivál7 más olvasnivaló3 másik produkció24 mellékhatás3 menház színpad27 merlin6 mesterjátszma24 mesterkurzus11 mézesvölgyi nyár4 mikor2 mikro fesztivál19 milestone1 mindenütt jó34 mindenütt nő1 mintaapák1 miskolc2 miszépmiszépmiszép54 mojo51 momentán295 momkult2 monodráma fesztivál9 monodrámák6 móra kiadó1 most fesztivál28 motto3 mozaik országos színházi találkozó3 mozart-kommandó2 mozgófénykép45 mozsár műhely6 mu6 múzeumok éjszakája1 művészetek palotája17 művészetek völgye63 nagykanizsa1 naptár1 nefelé2 négyhangú opera53 nekem a zene3 nemzeti filharmonikusok7 nemzeti színház14 nézőművészeti kft46 nézőpont színház9 nofilter4 nyílt nap4 nyinyernya30 nyíregyháza407 nyolc nő26 óbudai társaskör29 ómama2 online fordítónapok1 operabeavató548 operaház84 operajátszóház21 operamacera7 operavita13 operettszínház41 orlai921 othello gyulaházán42 ők2 ördögkatlan389 örkény1 örkény vurstli5 örömimpró4 pájinkás jános1 pannonhalma2 pannónia stúdió2 papp jános1 párkák45 patália2 páternoszter1 pécs50 pécsi egyetem2 pesthidegkúti művészeti fesztivál1 pesti barokk88 pesti magyar színiakadémia19 petőfi irodalmi múzeum4 petri versmaraton6 pim dia hangoskönyvek3 pinceszínház43 placcc30 pokol10 portré1 postart1 poszt64 poznan1 pozsonyi piknik6 pure voice akadémia7 ráday utcai színházi találkozó5 rádió1 rádiójátékosok3 radnóti46 ram colosseum4 régebbi havi műsorok1 regnum filmszemle5 remény10 rendezők viadala57 rév fülöp34 rögvest81 rs91 rumini8 russian indie film fesztival1 sakknovella3 semmi baj gyerekek1 sherlock holmes és a moriarty-rejtély1 shots festival1 sinaia1 skvot3 sly59 snowman6 soharóza84 sok-szín-feszt4 sokszemközt1 somló cirqsz7 song-óra1 sopron1 sorozat a vidéki operajátszásról4 spaletta1 stockholm7 stúdió k12 summa summárum1 susotázs132 szabadesés39 szabadka2 szabadtéri színházak találkozója32 szeged339 székely-könyv4 székesfehérvár7 szemes fesztivál2 szénakutyák122 szent imre1 szentendrei teátrum20 szép heléna21 szerzői munkák10 szfe21 szigetszentmiklós1 színház a város16 színház tv73 színházak éjszakája35 színházi törvény1 színházrendezői testület1 színlapok103 szívem szeret4 szkéné30 szóbanforgó4 szombathely82 szöveg4 szputnyik hajózási társaság25 talált posztok15 tárgymutató1 társasjáték2 tartalom2 tatabánya127 telefondoktor206 temesvár46 tengeren 2008107 tengeren 201974 térkép1 terminál workhouse4 teszt16 thália186 thália nyárikert33 the irish coffee56 the pocketstones16 thealter19 tilos rádió3 tivoli3 tóbiás és az angyal30 törőcsik-emlékest12 trapézon tüllben37 trefort színjátszó fesztivál1 újpalotai nyári játékok1 ütközet2 üvegcipő1 váci dunakanyar színház10 vágánybenéző11 valamikor3 van egy határ29 varázsfuvola16 városmajor39 vaskakas5 védőháló9 veled kerek1 vera214 vidéki színházak fesztiválja13 vidor fesztivál83 vigadó2 visszaszámláló1 vízkereszti gritti49 volt egyszer egy ndk3 vonalhúzás34 zalaegerszegi kvártélyház20 zeneakadémia1 zichy major1 zsámbék4 zsolnay negyed5