 |
| Fotó: Garamvári Gábor |
Göttinger Pál: Ó nem, ez egyáltalán nem így nézett ki akkor. Nem voltak erre utaló jelek, hogy finom legyek. Sőt, az osztálytársaim kőszínháznál csinálták a diplomarendezésüket, Dömötör András tagja volt már az Örkénynek, Tóth András és Keresztyén Gabi Nyíregyházán, Funk Iván Pécsett, Hollós Gábor Kecskeméten dolgozott. Én meg a Merlinben próbáltam és mutattam be a Pokolt, Hamvai Kornél darabját. A Merlin ugyan Pesten van, és nagyon jó helyen, viszont ez nem volt senkinek sem a produkciója, csak a mienk, Ötvös Andrissal, Sipos Verával, Zrinyi Gál Vincével, Tóth Simon Ferenccel. Vizsgaelőadás volt, nem kaptunk pénzt rá, a díszletre magánemberek adományoztak, meg egy kis pályázati pénz volt valami nyomdai munkára. Ez volt ötödéves koromban a helyzet év végén. Nem volt szívderítő. De aztán kiderült, hogy valaki valahol csak figyel arra, amit csinálok, mert aztán a nyár elején felgyorsultak az események, akkor keresett meg Kroó Ádám a székelyudvarhelyi munka ötletével (Dennis Kelly: Love and Money), és Horváth Patrícia Debrecenből a Mágnás Miska hírével. Utána jött a többi lassacskán, aztán egyre gyorsabban. A vége meg ez lett - az első három év szabadúszást egy-két hét szünettel végigdolgoztam. Pincétől a nagyszínpadig, kamaradrámától a barokk operáig, vidéki kőszínháztól az alternatívokig. Dolgozhattam a KoMával, a Szputnyikkal, néhány HoppArtosal, a K.V. Társulattal, erdélyiekkel, Debrecenben, Nyíregyházán, és végül a Bárkán. Jó időszak volt.
Sok volt benne a szerencse, a kegyelem. Jó volt a diploma után rögtön elbújni majdnem fél évre Székelyudvarhelyen, és a főiskolán tanultakat gyakorlattá fordítani le. Jó volt nagyüzemi színházat látni aztán. Jó volt belemenni egy csomó "csinálós" munkába, pakolni a díszletet, csavarozgatni meg ragasztgatni, aztán pár héttel később egy negyven emberes műszakot terelgetni. Sokat tanultam, meg le is nyugodtam egy kicsit. Ha most új munkát kezdek, már egész magabiztosan átlátom, hogy mit tudunk, és mit nem tudunk majd megcsinálni. Az egész szabadúszósdiban az emberekkel való találkozás volt a legjobb, mostanra kicsit olyan (bár persze minden alakul majd, és úgyis csak az idő dönti el), mintha lenne "csapatom", például Szabó Bori, Dinyés Dani, Katona Gábor, Kovalcsik Anikó, Csík Gyuri - és sok erős szövetségesem, mint mondjuk Elek Ányos vagy Zrinyi Gál Vince. Ha bajba kerülnék, tudnék kivel beszélni. Szóval jó, na.
G.G.: Székely Gábor volt az osztályvezető tanárod, mit tanultál tőle?
Göttinger Pál: Most ezt kicsit nehéz lenne összefoglalni... az nagyon hosszú öt év volt, és volt benne minden - nem egységesként emlékszem rá. Elmesélem inkább, hogy mikor idén a Bárkán Esterházy odaadta a Haydnról szóló darab első változatát, ilyen megjegyzéseket fűzött hozzá: ő szereti, ha egy szöveg eldöntetlen, ha lebeg. És hogy nem nagyon tud úgy írni, hogy a történetmesélés vigye előre a szöveget. Ez azért érdekes most, mert olyan túl sok igazi, tételszerű mondatra nem emlékszem a Székely-féle iskolából, de speciel a döntések és a történetmesélés elég sokszor elhangzott. Vicces volt az Esterházyval szemtől-szemben erre gondolni, és nagy érzés, hogy nem megijedtem ettől, hanem ekkor éreztem meg igazán, hogy mennyi mindennel fel vagyok vértezve, amit az iskolából hoztam - neki tudtam kezdeni, bele tudtam nyúlni, ki tudtam találni, mit akarok.
Székely megingathatatlanságára emlékszik mindenki, akit róla kérdeznek, gondolom. Hogy nagyon tudta a sajátját, ami az övé. És hogy nem utasította el a tiedet, esetleg érdekelte is, mindenképpen figyelt rá nagyon. De a magáéval mérte, azzal szembesítette. Féltem tőle az elején, persze. A szembesítéskori törvényszerű alulmaradásokkal teltek az évek. Kiderült, hogy ez nem olyan iskola, nem lesz megmondva, mit kell csinálni. Csak amit te csinálsz, magadtól, az lesz komolyan véve. Végül aztán ha az ember kitanulta azt, hogyan kell jól elpakolni a sokféle tanártól érkező sokféle visszajelzést, nem rágörcsölni, de nem is elvetni, jól végiggondolni és elrakni, hogy útban se legyen, meg el se vesszen - akkor mégiscsak jó képzést találhatott ki magának, és akkor hirtelen minden tanár nagyon jó partnernek bizonyult. De nem csak Székely tanított minket, sokat köszönhetek Halász Péternek vagy Novák Eszternek is.
G.G.: Minden rendező máshogyan áll neki a munkának, te hogyan építesz fel egy előadást?
Göttinger Pál: Ááá, nincs módszer egyelőre. Mindent az alkalomhoz igazítok, "a zenészekhez és a hercegi fülhöz". Vagyis azt próbálom leolvasni, hogy ott és akkor mi lenne a jó. Hogy mi a jó abban, hogy én csinálom, az én ízlésemmel, képességeimmel, és nem más. És ugyanígy: hogy azokkal, és nem másokkal, hogy ott, és nem máshol, és azoknak, és nem másoknak. Ez rugalmas terveket követel, de hát mit csináljak, nincsenek még kész dolgaim, amiket mindenáron végig akarok verni a többieken, meg a nézőkön, meg a világon. Alakulnak, de még nincsenek készen. Tanulás ez még, mondhatni. Többet bízok a színészekre talán, mint mások - nagyon felhergelem magam az olyan színészen, aki hajlandó megcsinálni, amit mondok neki. Valamint az olyanon is, aki nem hajlandó. Az olyannal jövök ki jól, akinek arról, amit én mondok, eszébe jut valami más, és azt csinálja meg. Ha le tudom olvasni, hogy ez melyik mondatomról jutott eszébe, akkor jól dolgozunk éppen - még akkor is, ha mást kértem eredetileg, vagy ha az ötletet később el is kell dobnunk valami miatt. Ez persze nem egy nagy recept - meg nem is ilyen egyszerű -, de én még mindig kezdőnek tartom magam, és a színészektől tanulás sokkal fontosabb része számomra az egésznek, mint az önmegvalósítás.
G.G.: Van olyan darab amit egyszer szeretnél megrendezni? És színház, ahol rendeznél?
Göttinger Pál: Van. Én igazából operarendező szerettem volna lenni, és még most sem tettem le róla. A Dinyés Daniért például ezért is hálás vagyok a sorsnak - minthogy egy kisebb meseoperán ügyködünk most, a következő hónapokban tőle fogom tanulni a legtöbbet - már nagyon várom a munkát. Remélem, sikerül folytatást is csinálni neki , hogy végre operázhassak pár év múlva rendesen. A színházam meg most a Bárka, ahol tag lettem idén - otthon szeretnék lenni itt, és ez is még évekbe telhet. Most ezen dolgozom, nem gondolok másra. Az mondjuk jó, hogy a vendégeskedést hálisten nem kell abbahagynom, úgy beszéltük meg - jövőre is csinálhatok amatőr operát nyolcvan szereplővel nyáron, meg elmehetek rendezni a Magyar Színházba is. Szóval a helyzet jó. Nem szeretném megszakítani a kapcsolatot senkivel, de nagy elvágyódásom most nincs. Ja, és a régi nagy vágyamat, az angol meseoperát, aminek a címét még nem mondhatom meg, mert még nem biztos teljesen az egész - de úgy néz ki, hogy a Halastóval és Tóth Árpád zenei vezetésével meg tudom majd csinálni jövő nyáron.
G.G.: A kultúra más ágaiban is megmutatod a tehetséged, gondolok itt a Firkin együttesre és a Soharóza Kórus-ra. Ez nem igazán jellemző a rendezőkre, nálad honnan jöttek ezek a lehetőségek? (itt inkább a belső késztetésre gondolok)
Göttinger Pál: A két dolog, amit említesz, teljesen más. A Soharóza komoly dolog, a Firkin inkább komolytalan. A Firkin örömzene, marháskodás. Ír punk, noha sem írek nem vagyunk, sem punkok. Én még zenész sem vagyok, bár vannak a Firkinben igazi zenészek is. A Firkin arra való, hogy mindenki kiröhögjön minket, de azért legközelebb is legyen kedve eljönni ugrálni. Számomra nagyon fontos terep, mert irgalmatlan boldogsághormon-mennyiséget termel kétórányi féktelen rockzene, nekem is, a többieknek is, meg a nézőknek is - ennyiben ez simán egy veszélytelen drogfajta. És jönnek az emberek, megy az egész elég jól. Tegnap Bécsben játszottunk az utcán, leállt az élet az Operngassén, ott ugrált minden korosztály, mulatságossá váltak maguk is, és nagyon élvezték. Jövő héten a MűPában kell megcsinálnunk ugyanezt, és nem aggódom nagyon - valahogy csak lesz. Nem kockázatos, így az állandóan kockáztató színházcsinálás mellett ez nagyon jó kísérőprogram nekem hétről hétre. Örülök, hogy meghívtak bele, csinálom, amíg lehet. A Soharóza azért más, mert ők nagyon komolyan vehető dolgot csinálnak, leporolják a kórus fogalmát, a sok lelkesedésből dolgozó ember, amint minden maradék idejében a közös éneklésbe öli magát - számomra ez nagyon tiszteletreméltó dolog. Ilyen legyen a világ. Hogy az ilyesmi dolgok, mint a Halas Dóri projektjei, megvalósulhassanak. Ráadásul a Dóri a zenészség mellett fantasztikus társulatvezető, tíz, harminc, nyolcvan emberből álló társaságot is bámulatos lelki-szellemi energiával tart egybe, ha akar - nagyon sokat tanulok tőle. Sajnos rendes tagnak nincs már időm lenni náluk, hiába hívtak kedvesen - de remélem, valami vállalkozásra azért még elhívnak újra.
A belső késztetés-dolgot, amit kérdezel, nem pontosan értem - számomra nem különül el ez a színháztól. Egy próbát ügyesen megtartani, beleölve a fáradságot elmondani valamit jól, ami fontos - ez ugyanaz a készség, mint kiállni, és jól elénekelni valamit.
G.G.: Az internetről, mint marketing eszközről mi a véleményed? Amit szerintem rendkívül tudatosan használsz.
Göttinger Pál: Jó, hogy van. Sokat segít. Amikor kinn dolgoztam Angliában, láttam ezt az ügynökös szisztémát, és sárgultam az irigységtől. Felfogva, hogy nálunk ez még nagyon sokáig nem lesz, hogy nálunk még mindig azzal fog kávéval kínálni az igazgató egy színházban, hogy "jókat hallottam rólad" - kitől? mit? látott valamit? -, szóval hogy nincs különösebb érdekképviselet, összegyűjtögettem, amit találtam a munkáimról. Közben jöttem rá, hogy a technika olyannyira rendelkezésre áll már, hogy az egész folyamat automatizálható, hogy keresők, ingyenes tárhelyek és mondjuk a Facebook összekapcsolásával szinte hozzá sem kell nyúlnom az egészhez, minden magától összegyűlik egy helyen. Ez több dologra is jó, élménynapló is, meg portfólió is - aki keres valamit, az fog találni. Ennél többet pénz nélkül nem tehetek, de nem is kell.
A szerkesztetlenség az igazán izgalmas az internetben, a felhasználók (akár a színházbajárók, koncertre járók) által létrehozott tartalom. Jó dolog, izgalmas. Kár, hogy a színházasdi embereket nem nagyon érdekli ez még, pedig sok fölösleges fáradságot, pénzkidobást megspórolhatnának vele, és egészen személyes kapcsolatba kerülhetnének egy nyitott, aktív, nem szükségképpen mosolygó vagy gazsuláló közösséggel - de tán majd belejövünk.
G.G.: Az elkövetkező időszak? Mit vársz tőle?
Göttinger Pál: Jön a nyár, sok Firkin-buli fesztiválokon, a Bárkával az Ördögkatlan Fesztivál, közben lemegyünk vidékre bezárkózni, dolgozni a meseoperán, aztán kezdődik az évad, két általam nagyon szeretett előadás (Tengeren, Haydn) felújítása, beugrás is lesz, közben korrepetíció, tervezgetés, aztán próbakezdés, jó sok munka, évadterv-készítés a Bárkán, a tagság miatt egy szerény, de biztonságos megélhetésecske - alig várom a jövőt. Tényleg alig várom.
forrás: http://kiserletiadas.blogspot.com/
forrás: http://kiserletiadas.blogspot.com/
