Párkák a Bárkában
Szerző: szabói
2011. január 27.
Meseoperaként hirdette meg a Bárka Színház Szabó Borbála és Dinyés Dániel darabját, melynek címe: Párkák. Hogy egy gyereknek kell-e tudni, kik azok a párkák, a szülőktől függ, mindenesetre az lurkó számára ismeretlen szó varázsa nagy. Szintén nagy varázsa lehet a meseopera műfaji megjelölésnek, nem sok opera készült gyermekek számára. Jó dolog tehát, hogy a Párkák elkészült, színre került, a január 15-i előadáson telt házzal ment a darab.
A kétfelvonásos meseopera a görög mitológia szereplőit hívta életre, játékos formában, a közönség számára érthető módon. A szereplők neveit könnyen megjegyezhetővé tették azzal, hogy egy mindennapi keresztnevet kaptak, így lett Zeuszból Zeusz Zoli bácsi főisten, a három párka Klárikaként (Klóthó), Lenkeként (Lakheszisz) és Andikaként (Atroposz) szövi az emberi életek fonalát, Hádész a Henrik megkülönböztetést kapta. Csak a földieknek hagyták meg görög neveket, az arab nevű Abu, a bérgyilkos a kapocs a mai kor és az antik, az égi és földi személyek között.
Küón meghal párbajban, és csak akkor térhet vissza a földre, hogyha maga helyett egy szép, csinos lányt küld az alvilágba, Hádész Henrik örömére, és kérésére. Küón Abu segítségével a fiatal lánnyá változott Grüllét szeretné maga helyett küldeni, de ennek ára van: a tehenészlány halála. Grüllét Zeusz Zoli bácsi is magáénak akarja (kit ne akarna magáénak Zeusz), Lainosz modelljének, régi tehenésztársa, a hűséges Haplusz visszasírja a régi szép időket. Mindhárom párka szerelmes lesz, de elszakadnak társaiktól, hiába az égi életnek folytatódnia kell.
Az opera zenei anyaga nagyon jó, minden szereplőnek saját karaktere van, a legerőteljesebb talán Zeusz Zoli bácsié: a szvinges, múlt század eleji hangulatot idéző dallamok, sokszor tüzes ritmus a nézőt arra készteti, hogy maga is táncra perdüljön. A mulatók füstös világát becsempésző zene segítségével Seress Zoltán táncos-komikusi képességeit mutathatja meg (persze egy istenek királyaként számon tartott figura nem perdül csak úgy táncra), Seress rendkívül jól illeszkedik a zenei környezetbe. A három párka dallamai is igazán jók, a mai miliőhöz idomított tercettek (izgalmasak, mégis érthetőek) nagyon tetszettek. A zeneszerző, Dinyés Dániel a szereplők zenei-előadói tudásához igazította a dallamokat, ilyesmi nagyon rég fordult elő a zenetörténetben, a hosszabb műfajok esetében. Talán Grülle szólama volt a legnehezebb, vagy Réti Adrienn tolmácsolta a zenei anyagot kevésbé perfekt módon, a bonyolult ritmikák esetében azonban pontos volt. Spolarics Andrea (Andika) hangja egészen különleges, mélytüzű, füstös, kifejező. Kálid Artúr szerepe igen hálás, ziccerszerep, tele jó zenékkel, tánccal, Abu a darab mindenese, a rossz ember, de nem lehet nem szeretni ezt a figurát. A jóképű, fiatal nemes szerepében Telekes Péter nem igazán tűnik amorosónak, szerepe szerint az lenne, inkább egy jámbor, kissé balga fiúnak. Hádész Henrik morcossága a negatív véglet, az alvilág ura maga a rossz. Dallama rendkívül egyszerű, de ebben rejlik a zene ereje. Haplusz (Kardos Róbert) és Lainosz (Ilyés Róbert) szerepe kevésbé látványos, Szorcsik Kriszta megjelenése igazán tetszetős.
A darabot a szerző telis-tele szőtte utalásokkal, a legegyértelműbb talán a Don Giovanni kőszoborjelenetének mintájára készült, hihetetlen feszítőerejű kvartett volt (ott is az alvilágot, a poklot idézte meg Mozart). Be kell vallani, ilyen nehézségű operát előadatni nagy merészségre vall, de a kísérlet nagyon jól végződött, és remélhetőleg lesz folytatása. A zenei anyag változatossága a kortárszenei megoldásokat is magába foglalta, mégsem tűnt összeférceltnek, ad hoc-jellegűnek, éppen a koncentráltság miatt. Belefért a szving, a sztravinszkiji ritmika, de a bábelőadások hangutánzó effektjei is. A kettősök, tercettek, együttesek is mutatják, hogy egy rendkívül jól átgondolt, és felépített operát hallunk.
A szöveg, Szabó Borbála munkája általában nagyon tetszetős, a verstani szabályoknak is hódol helyenként (szintén a darab komikus jellegét hangsúlyozva a felnőttek számára), a veretes hexameterek mellett azonban kifogásolnivalók is akadnak. Az már természetes, hogy az élő nyelv kifejezései bevonulnak az irodalomba, az már kevésbé, hogy Hádész büdösségét szavakba is önti az írónő, túlságosan naturális, a gyerekek éppen azt tanulják otthon, hogy milyen szavakat nem mondunk, és mit nem csinálunk társaságban. Hádész és Andika párbeszéde e témakörben igencsak elfelejteni való. (A nagy gonddal írt, ötletes, szépen kivitelezett Hajónaplóban – a színház kiadványa – elolvasható a szöveg.)
A díszlet gyermekbarát, a légvár, a hajtogatható léggömbök Hádész Henrik konyhája (a sok labdával), a két szint világos elkülönítése jó ötlet.
A Göttinger Pál rendezte darab nagyon élvezetes, remek, a lehető legszínvonalasabb szórakozást nyújtotta gyereknek, felnőttnek, minden pillanatát élveztem. A kiszenekar (kitűnő ismerkedési lehetőség a hangszerekkel, a zenészek munkájával) Dinyés Dániel vezénylésével kiválóan játszott. Az egymásra figyelés a szereplők-zenészek közt, a nem mindennapos feladat minél jobb megoldása példaértékű.
forrás: http://www.papiruszportal.hu/
