Conor McPherson: Tengeren; Bárka Színház, Budapest; rendező: Göttinger Pál; pécsi vendégjáték a Pécsi Harmadik Színházban
Karácsony este van. Egy lepusztult házban vagyunk, nem messze a tengertől, a kikötőhöz rövid sétával el lehet jutni. Gatyarohasztó hideg van odakinn, a szél keményen süvít. Richard (Mucsi Zoltán), a báty, nemrég megvakult, ez az első ünnepe a sötétségben. Mosdatlanul, botladozva esik-kel a sörösüvegek, a baráti iszogatások után megmaradt szeméthalmok, az ürülék sűrűjében. Amikor éppen stabilizálja magát, újabb pohár után kutat, ez maradt már csak a számára, veti oda cinikus közönnyel, ám a felszín alatt megőrizte a derűjét, ő a társaság motorja, aki elsimítja a felesleges feszültségeket. Sharky (Ilyés Róbert), az öcs, nemrég hazatért, talán utoljára. Túl van már ő mindenen, családon, otthonon, szeretőn, alkalmi melókon, egy-két balhés estén, még egy kocsmai gyilkosságon, számos újrakezdésen is. Ma este néma, makacsul nem iszik, de sosem volt erőssége az önkontroll, nála rendszerint erőszakos dühkitörésbe fordulnak a legegyszerűbb szituációk is. Bátyja vaksága miatt tért vissza, hogy megpróbáljon végre jót tenni valakinek, de a „gondolatát sem bírja elviselni, hogy valaki esetleg szereti.”
Az ő otthonukba szinte állandó lakos Ivan (Gados Béla), a vaksi (sosem találja a szemüvegét, csak, amikor a leginkább szükség van rá), kövérkés barát, aki aznap este valószínűleg visszavonhatatlanul félrevezeti családi békéjét, de nem tud nemet mondani egy korty baráti invitálásra. Látszólag ártalmatlan, suta, fogalma sincs mi zajlik körülötte, de mindig ott van, ha kell, és valami súlyos titok lappang múltjának mélyén. Ott van még az önmaga paródiáját nyújtó Nicky (Dévai Balázs), aki Sharky egykori feleségével, Eileennel él. Fiatalabb a többieknél, ezért még nem vesztett annyit, de jól láthatóan biztosan áll azon az úton. A srác folyamatosan kicsit sok, izgága egy alak, telis tele van fárasztó, idétlen poénokkal, állandóan ideges, feszült, és nagyon béna látványt nyújt az általa Versace-nak tituált dzsekijében.
Ebbe a társaságba toppan be Mr. Lockhart (Kálid Artúr), aki elsőre hosszú ballonkabátjában, és csinosra vasalt öltönyében kicsit kirí a társaságból. A látszólagos úriemberről azonban kiderül, hogy ő sem veti meg az alkoholt, könnyes szemmel emlékezik vissza a régi idők kártyapartijaira. Tulajdonképpen ezért is jött, pókerezni szeretne, van ugyanis Sharkyval egy lerendezetlen ügyük.
Az alkoholban merítkező szereplők szituáció olyan közhelyeket képes teremteni, amelyeken az ember óhatatlanul mosolyog. A Tengeren című darab is tele van efféle jelenetekkel. Nem tudunk nem röhögni ezeken a karikatúra-szerű teremtményeken. Szerencsétlen alakok mind egytől-egyik, nem látható előttük semmi jövő, de ma este Karácsony van, és az mégis csak a szeretet ünnepe. Richard folyamatosan követeli az ünnepi hangulatot, de az ördög nem alszik, sőt bekopog, és kártyázni akar. Ezúttal Sharkyért jött, de Ivannel is van dolga, ezt csak úgy mellékesen megjegyzi. Lockhart megjelenésével az addigi komikus hangulat hirtelen megfagy, és átlépünk egy határon.
Nem új keletű ötlet ez, érkezik egy idegen, akiről egy valaki számára kiderül, hogy a végelszámolásért jött, a többiek erről mit sem tudnak, mert most nem ők vannak soron. Az sem új, hogy az ördöggel kell egy végső pókerjátszmát vívni, valahonnan felsejlik ez a történet. Nincs tehát új a nap alatt, láttunk már efféle szituációt, de olyannyira nem számít az ember erre (legalábbis ha nem olvasott utána a darab történetének – én ezúttal, véletlenül, nem tettem), hogy kicsit mellbe vágja. A nézői tudatlanságon kívül ez azért is van így, mert szépen van felépítve az előadás struktúrája, mindkét felvonásban a sok-sok vicces helyzet között van egy pont, amikor el kell, hogy hallgassunk, hirtelen megkomolyodunk, az előadás egészét nézve, pedig fokozatosan előkerülnek a mélyről a lelki vackok. Nincs semmi sem a képünkbe mondva, finoman pakolják elő a lelki csomagokat, a vége pedig meghökkentően végzetes, és végletesen emberi.
Nagyon erős a színészi jelenlét a darabban, Mucsi Zoltán folyamatos szövegelése zseniálisan aknázza ki a darabban rejlő humorforrást, Gados Béla tunyasága nagyon szerethető, Dévai Balázs felhúzott harsánysága minden idegenkedés ellenére szimpátiát vált ki a nézőből, Kálid Artúr nyughatatlan kétarcúsága ijesztően jó, Sharky csöndjei, elbődülése, és a végjáték nagyon emberi arca engem nagyon megfogott. Richard szerepe Mucsit emeli ki a játszók közül, de nekem Sharky figurája tetszett igazán, úgy, ahogy Ilyés Róbert keltette életre.
Az utolsó pókerjátszma lezajlik, és bármennyire is jó Sharky lapjai, Lockhart ezúttal jobban keverte a paklit. Az idegen mindent visz, Sharky nem engedi Richardnak, hogy rendezze a tartozását, kész arra, hogy elsétáljon Lockharttal. Nicky ide-oda futkos, hogy egy taxit fogjon, Ivan pedig szép lassan kicammog a budira. Végre előkerült a szemüvege. Mindenki búcsúzik, vége az estének, elmúlt Karácsony. Mindenki arra vár, hogy a másik induljon, aztán Ivan újból megnézi a lapokat… Aztán bekúszik valami gyönyörű melegség a csontig hatoló hidegbe, elvégre Karácsony van.
forrás: http://jegevaga.blogger.hu/
forrás: http://jegevaga.blogger.hu/
