Kolozsi László a Párkákról - Fidelio
Ha nem lenne ott a címlapon, hogy meseopera, bajban lennék, mert nem tudnám meghatározni a Párkák műfaját: van ebben a műben ugyanis minden. A szerzők - a szövegeket író Szabó Borbála és a zeneszerző Dinyés Dániel - parodizálnak vagy egy féltucatnyi műfajt, és idéznek is ugyanennyi műből.
Nagy klasszikusoknak nem véletlenül nincs folytatása. Hogy venné ki magát egy Andrej Rubljov visszatér, egy Sztalker 2. (Visszatérés a Zónába), vagy egy Nyolcadik pecsét... A zenés műfajban egyébként is alig találunk példát folytatásokra, de a Párkák eleje, ha jobban meggondoljuk, igazi istenkísértés: a Don Giovanni 2.: a nők nagy barátja visszatér a pokolból - ahová egy párbaj és egy vacsora következményeképpen lemerült -, mert megegyezett Hádésszel. Vele van a szintúgy pokolra került pucerje is - pedig ő még a nagy szextettben élt és virult -, kinél nem egy leporellón, hanem egy óriási legyezőn lelhetők fel a meghódított nők nevei.
Hádész eldalolja nekik, mily magányos, és a szabadulás feltételéül szabja, hogy a híres sármőr (Telekes Péter sajnos a legkevésbé sem tűnik annak) hozzon neki maga helyett egy helyre kis szőke menyecskét. Ha hoz, mehet isten hírével, élhet odafönn tovább, nem kell a játszótéri forgóhoz hasonló Pokolban sínylődnie. A hetyke Küón felmegy hát a szolgálóval, Abuval együtt (Kálid Artúr megnyerő kalandor), hogy küldetését teljesítse. Nem sok idejük marad a nő becserkészésére, meg kell elégedniük az elsővel, aki szembejön. Ez nem más, mint Grüllé - a név jelentése Röfike -, kinek nyomában ott caplat régi híve, Haplusz.
A színt egy McDonaldsok tőszomszédságában fellehető felfújható ugróvár uralja: ennek középponti eleme a csúszda, amin az istenek leszánkázhatnak, és amin földi halandók kapaszkodnak olykor föl. Jákob lajtorjája egy gyorsétterem alkatrésze. A Párkák, az égiek, egy karzaton vertek tanyát, és akkor szállnak alá, ha gyengéd érzelmekkel kezdenek viseltetni egy halandó iránt. A szédelgő Zeusz Zoli persze gondtalanul jár lent és fent. A három Párka, kik olykor egy kis isteni közbeavatkozással hajtják előre a cselekményt, igen közönséges nőszemélyeknek tetszenek - a tüneményes Varjú Olga igen jó, csakúgy, mint a bűzlő hősnőt alakító Spolarics Andrea -, ők alakítják át Grüllét szőke bigévé. (Réti Adrienn mind öreg hölgyként, mind fruskaként hiteles).
Zeusz (Seress Zoltán) belebújik majd minden hős bőrébe, hogy tegye a szépet a jónővé lett Grüllének. Ez elég jó megoldás, de mégsem tökéletes, hogy a szereplők azt játsszák el, holt bábok lettek, és Zeusz mozgatja őket hátulról. Főhőseink Hádészhez idejekorán megtérnek - az első felvonás végén -, a Mátrix-bőrkabátos Abu (kínjában) eljátssza a szőke nőt, de Hádész leleplezi. Marad még pár percük, újra felmennek. Újabb próbálkozásaik a nőszerezésre az égi hierarchiák teljes felfordulásával járnak.
Szabó Borbála darabjában a földlakóknak görög név adatott: Küón egy jó kutyus, Abu pedig ravasz arab fiú. Az ég urainak ellenben jut földies név is, az opera egyetlen vérbeli slágerét kommendáló Zeusz egyenesen Zoli, felesége, az állandóan féltékeny, itt és most nem tehénszemű, ellenben az úrivilág korzóiról idecsöppent Héra pedig Hédike. Zoli bácsi arany öltönyben és cilinderben nyomja belépőjét a nőkről. Seress Zoltán hiába imponáló táncos-komikus, hiába adja jól a széltolót, ezt az egyetlen slágert, ezt a vérbő szvinget sem teszi igazán emlékezetessé. Belépője volt az első dal, ami után azt gondoltam, a szereposztás ezer sebből vérzik, elsősorban is azért, mert a Párkák zeneileg sokkal jobb darab annál, hogy színészekre lehessen bízni. A dalokhoz ugyanis igazi énekesek kellenének.
Seress Zoltán belépője után gondolkodtam el először azon is, hogy ez a darab valóban gyerekeknek való-e, mi az a határ, ami alatt nem javallott megtekinteni. Semmiképpen sem ajánlom tíz év alattiaknak. És nem azért mert a darab bonyolult. (Egyébként az, de áttekinthető, érthető, átélhető.) És nem azért, mert a három Párka egyike egy gyors pukit imitál, és szellentését lejegyezi. (Ennél még különbet is láthattak kiskorúak bármely Jim Carrey-filmben). Hanem azért, mert bőséggel vannak e komédiában sikamlós viccek. Elvégre Offenbach az, akinek stílusát, darabjait e frivol gyerekdarab megidézi.
A Párkák világa mondén világ, a szereplők egy dekadens szerelmi dráma szereplői, nem egy epizód inkább egy bizarr felnőtteknek készült művet mutat, mint meseoperát. A darabban recitativók, kettősök, áriák váltják egymást, a jellemek legalább annyira merevek, mint egy opera seriában. Nem kevés Haydn-idézetre figyelhet fel, aki emlékszik még a Göttinger Pál rendező és Dinyés Dániel zeneszerző páros korábbi darabjára, a Harminchárom változat Haydn-koponyára címűre. A párkák a Varázslónők rokonai, mind megannyi Armida (a Bárka, pediglen akkor Rinaldo Oronte folyón úszó bárkája). Egyikük udvarlója - hogy láthassuk, mily furcsa is az emberi világ - lufikból hajtogat szobrokat. Az olykor túl kaotikussá váló darabban vannak kifogásolható mondatok, vannak gusztustalanságukkal tüntető epizódjai, de a ritmust nem érheti bírálat. A Párkáknak svungja van, a darab folyamatosan pörög.
Dinyés Dániel zenéje sokszínű, de a sokszínűséget a sokszor nagyon gyatrán éneklő színészek nem adják vissza: ahhoz is nagyon kell figyelni, hogy meghallhassuk, minden hősnek van egy saját akkordja, ami minden esetben megszólal, ha megjelenik a színen. Pedig a nyolctagú kísérő zenekar zenészei, különösen a fúvósok nagyszerűek. A zene olykor szving, olykor keringő, olykor az egész inkább musical, mint opera vagy operett; van benne recititavo secco és accompagnato is. Elég egyértelmű, hogy sem ezzel, sem az ügyesen felépített négyessel, Grüllé nagyáriájával, nem a gyerekeknek akartak kedvezni, hanem a zeneértő felnőtt kísérőknek. Azoknak, akik Künóban a bonvivánparódiát, Zeuszban pedig a primo uomoét látják. A Párkák tehát remek beavatás az operák világába még ha olykor enyhén alpári is, de elkeltek volna hozzá erősebb hangok, és mintha sem a jelmezekre, sem a kosztümökre nem fordítottak volna elég időt.
Az előadás után egy nagy üvegpohárba lehetett dobni fagolyókat. Az egyik poháron a felirat, inkább nem, a másikon, inkább igen. Golyómat - nem túl határozottan, de mégis - ez utóbbiba dobtam.
forrás: http://fidelio.hu/
