Szabó Borbála - Dinyés Dániel: PÁRKÁK
Égiek:
- Zeusz Zoli bácsi (főisten): Seress Zoltán
- Héra Hédike (Zoli bácsi felesége): Szorcsik Kriszta
A három párka:
- Klárika: Varjú Olga
- Lenke: Varga Anikó
- Andika: Spolarics Andrea
Földiek:
- Küón (fiatal nemes fiú): Derzsi György m.v.
- Grüllé (öreg tehenésznő): Szabó Emília m.v.
- Haplusz (Grüllé öreg barátja): Kardos Róbert
- Lainosz (szobrász): Ilyés Róbert
Alvilágiak:
- Hádész Henrik (az Alvilág ura): Gados Béla
- Abu (Henrik szolgája, bérgyilkos): Kálid Artúr
és a zenekar.
Báb: Hoffer Károly e.h.
Díszlet: Csík György
Jelmez: Kovalcsik Anikó
Mozgás: Katona Gábor
Karmester: Dinyés Dániel és Cser Ádám
Rendezőasszisztens: Ivánovics Beatrix
Rendező: GÖTTINGER PÁL
Bemutató előadás: 2010. december 17.
A történet szerint az égben három párka (Klárika, Lenke, Andika) szövi az emberi életek fonalát. Klárika, a boldog végkifejlet megszállottja szeretne végre szép feleséget találni Küónnak, a jóképű nőcsábász nemes úrfinak. Az arra járó öreg tehenésznőt, Grüllét gyönyörű fiatal lánnyá változtatja, hogy méltó párja lehessen a fiúnak. Küónnak azonban szörnyű titka van: valójában ő már meghalt egyszer (párbajban szúrták le), és az alvilág istene, Hádész Henrik azzal a feltétellel engedte csak vissza a földre, hogy egy szép lányt leküld maga helyett - azaz: hogy megöli. A jóságos Klárika tehát akaratlanul is a halálba küldi a megszépült Grüllét, hacsak... Hacsak számtalan képtelen félreértés után az istenek meg nem tapasztalják saját bőrükön, hogy nem szabad a földiek sorsával játszadozniuk. Dinyés Dániel és Szabó Borbála meseoperáját gyerekeknek készítettük, és hatéves kortól ajánjuk.
,,Úgy gondoltuk, hogy a meseopera a legjobb választás a gyerekek színházba vonzására. Sajnos elég költséges és komplikált műfaj, de szerencsére a Bárkán kaptunk annyi bizalmat, hogy próbát tehessünk ezzel az egésszel - igényes, de szórakoztató, a gyerekek fantáziáját igénybe vevő, nekik mindenféle megjegyezhető, később idézhető dallamot felajánló zenét készítsünk. A témát a görög/római mitológiából vesszük. Nem is annyira a tanító/nevelő szándékot tartottuk szem előtt, nem gondoltuk, hogy az előadásnak át kéne vennie a rendhagyó irodalomtörténet-óra szerepét, inkább azért örültünk meg ennek a találatnak, mert e mitologikus szereplők jellemvonásainak megértése, az egyes (esetlegesen kreált) szituációkban való viselkedésük, reakciójuk ábrázolása olyan ismeretekkel ruházza föl a fiatal nézőt, aminek bármikor hasznát veheti később - az esszenciális téma nagyon is alkalmas erre. Jól látszik, ki szerelmes, ki öntelt, ki irigy, ki odaadó, ki ostoba - és aztán mi történik vele, merre változik.
De elsősorban azért örülünk annak, hogy ezen dolgozhatunk, mert úgy emlékszünk, hogy ez jó volt - egyszerű dolgok ezek. Hogy szerettünk mesét hallgatni, amikor kicsik voltunk, hogy szerettünk zenét hallgatni és később egymásnak visszaénekelni azt, hogy szerettünk operába járni (volt bérletünk!), mert elvarázsolt minket a nagy zenekar és a látvány, az énekesek hangja. Szerettük a színházszagot és izgultunk a nézőtér sötétjében, hogy mi lesz a vége. Hogy hónapokig tárgyaltuk, amikor bemehettünk a zenészekhez hátra, és megnézegethettük, miben mesterkednek. Ezt az előadást zeneszerető emberek készítik, akik mind elég fiatalok, és úgy emlékeznek, hogy ezt a zeneszeretetet gyerekkorukból hozzák magukkal - és az operában halmozták fel. Drukkolunk, hogy a mostani gyerekek is kapjanak ilyesmit - hogy együtt fognak izgulni velünk, hogy vajon a hatalmaskodó, az ember sorsára fittyet hányó istenségek mesterkedései közepette megtalálja-e a szép Grüllé a boldogságot."
Göttinger Pál rendező
A MESE
1. felvonás
Mesénk egy régi-régi világban, az antik istenek idejében játszódik. Odafönt, az Égben Zeusz Zoli bácsi, a főisten trónol feleségével, Héra Hédikével. De itt laknak a közelben az uralkodó rakoncátlan lányai is, a három Párka, akik az emberi életek fonalát kezelik: Klárika, a „fonó”, Lenke, a „bonyolító” és Andika, az „elháríthatatlan” - vagyis a halál időpontjának felelőse. Szóval ülnek ott hárman fenn az égben, végzik a munkájukat. Néha azonban elkalandozik egy kicsit a figyelmük – és ekkor kezdődnek a bajok...
Andika épp az imént vágta el egy szépséges fiú, Küón életfonalát, és Küön lekerül az Alvilágba.
Ez Hádész Henrik birodalma: sötét van, bűz és pusztulás, kondérban rotyognak a bűnösök, Henrik főzi-párolja-fűszerezi őket nagy élvezettel. Küón nem veszi jó néven, hogy máris véget ért az élete: hisz annyi szép nő van még a világon! Hádész alkut ajánl: egy nap alatt küldjön a másvilágra maga helyett egy szépséges földi lányt, és máris élhet tovább. Segítőül adja mellé Abut, a profi bűnözőt.
Küón visszatér a Földre,
és első útja a kúthoz vezet, hogy lemossa magáról Hádész bűzét. Klárika ebben a pillanatban látja meg föntről. Hát ez a fiú olyan gyönyörű, hogy muszáj rögtön feleséget keríteni neki! És ott az alkalmas menyasszony: az öreg Grüllé, akit Lenke segítségével gyorsan szépséges szőke nővé változtat. Haplusz, Grüllé vén tehenészkollégája nem győz csodálkozni az átváltozáson. Andika bosszúból behívja Zoli bácsit – és figyelmébe ajánlja a szép új lányt. Zoli bácsit elönti a lelkesedés – de mivel istenként nem mutatkozhat, elindul, hogy emberi testet magára öltve szerezze meg magának Grüllét. Jaj, de mit fog szólni ehhez Hédike néni…?
Abu rendkívül aggódik, mert mindjárt letelik az egy nap, a végén még mehetnek vissza mindketten az Alvilágba! Ekkor látják meg a szép Grüllét: Abu úgy dönt, ő lesz az áldozat. Küón nevében udvarolni kezd neki, de közben mások is felfigyelnek a lány szépségére, Lainosz, a boldogtalan szobrászművész modelljének szeretné.
A három Párka aggódva figyeli, mi történik ezek után. A megszépült Grüllé csak gyönyörködik magában, és élvezi az udvarlást is, és teljesen megfeledkezik az öreg és hűséges Hapluszról.
Zoli bácsi akcióba lép
Először Abu testét veszi kölcsön. A Párkák nem hagyják annyiban, Abu életfonalánál fogva még időben kirázzák apukájukat az emberi testből. Zoli bácsi ezek után Lainoszba, majd Küónba költözik át, a Párkák a nyomában – teljes a zűrzavar, amelynek csak az vet véget, hogy Zoli bácsi főisteni villámai kiborulnak, és agyonsújtják Küónt és Abut. Zoli bácsi dühében lerántja a Földre két neveletlen lányát.
Klárika és Andika a Földre, Lainosz, a szobrász az Égbe kerül.
2. felvonás
Küón odalent az Alvilágban meggyőzi Abut: öltözzön nőnek, mintha ő lenne a lány, akit Hádész Henrik rendelt – így időt nyerhetnek. Az ál-lány egy darabig elég ügyesen játssza a szerepét, énekel, táncol, de végül mégis lelepleződik. Hádész fortyog dühében, kondérba dobja a két csalót. Küón ravaszsága megmenti őket, kiszabadulnak – Henrik azonban a nyomukban vágtat.
Lenke és Lainosz az Égben
zavarban vannak, de végül rá kell jönniük, hogy egymásnak szánta őket a Sors. Hiába kiabál a Földről a két lepottyant Párka, Lenke most – életében először – rájuk se hederít.
Küón és Abu hiába menekülnek, Hádész utoléri őket. Legnagyobb meglepetésükre előlép Haplusz, és önként jelentkezik: vigye el őt Hádész Henrik, neki úgysincsen már semmi dolga ebben az életben!
Szegény lepottyant Párkáink, Andika és Klárika közben fáradtan vánszorognak a Földön. Valahogy nem ízlik nekik ez a halandó élet! Andika már kezd végképp nekikeseredni, amikor különös dolog történik: orrába csap valami penetráns bűz... Ezt hívják úgy, szerelem első szaglásra:
Andika és Henrik egymásra találnak.
A káosz tetőpontján bemasírozik Hédike néni és Zoli bácsi. Azért jöttek, hogy rendbe tegyék, ami összekuszálódott: az égieket visszaküldik az Égbe, a földieket a Földre, Hádészt az Alvilágba.
Mindenki a helyére kerül.
A szerelmes párok így elszakadnak egymástól. Küónról kiderül, hogy Zoli bácsi fia, így hát engedélyt kap, hogy életben maradjon. Grüllé bejelenti, hogy Hapluszt szereti, sőt, be is bizonyítja: megkéri Hédike nénit, hogy változtassa vissza öreggé.
A Párkák meg szépen visszaülnek égi helyükre, és folytatják a munkát. Minden megy tovább, ahogy addig.
Vagy mégsem egészen ugyanúgy?
A SZEREPLŐKRŐL
(Istenek)
Meseoperánk égi (és alvilági) szereplőit a görög mitológiából vettük kölcsön. Meghagytuk az eredeti nevüket – de tettünk mellé egy ismerősebben csengő magyar keresztnevet. Csak hogy mindjárt közel érezzük magunkhoz őket.
Zeusz Zoli bácsi
A görög mitológia szerint Zeusz az istenek királya. Ő uralkodik mindenek felett – a régiek úgy tartották: Görögország legmagasabb hegységének, az Olümposznak a tetejéről. Kezében villám, azzal kormányozza a világot.
De nem volt ám ő mindig király, meg kellett küzdenie a hatalomért.
Azokban a régi időkben egy Kronosz nevű titán uralkodott, aki annyira féltette a hatalmát, hogy saját gyermekeit (összesen hatan voltak, köztük a darabunkban szereplő Héra és Hádész) már születésükkor a biztonság kedvéért lenyelte. Felesége, Rhea szíve majd' megszakadt, hogy a kicsik mind elpusztultak, és amikor megint gyermeket várt – éppen a kis Zeuszt –, elmenekült Kréta szigetére, hogy ott hozza világra titokban a babát. Kronosznak pedig egy bepólyált követ adott, amit a szórakozott uralkodó nyomban le is küldött a bendőjébe. Vesztére volt figyelmetlen: mert felnövekedvén ez a Zeusz lett az, aki legyőzte őt, sorban kiköpette vele lenyelt testvéreit, és átvette a hatalmat a világ fölött.
Zeusz jó uralkodó volt – de ő sem tökéletes. Egyébként is igaz az antik mitológiák szereplőire ez a tökéletlenség: nagyon emberiek egytől egyig. Lehet, hogy ezért szeretjük még ma is annyira a róluk szóló történeteket? Zeusz is gyakran volt igazságtalan, hirtelen haragú, és bizony csapodár, mint a mi mesénkben. Mondta is neki az anyukája: kisfiam, ne nősülj meg soha! De Zeusz nem hallgatott rá, feleségül vette húgát, Hérát.
Aztán folytatta az udvarlást. Amelyik nő nem hajlott a szép szóra, azt üldözőbe vette, és addig nem nyugodott, míg mindenki be nem hódolt neki. És nemcsak isteni származású nőket környékezett meg – valóban nagyon szerette a földi szépségeket is, mint amilyen Grüllé (aki persze nem szerepel a mitológiában, csak a mi mesénkben!). De nem volt könnyű dolga ilyenkor – és nemcsak Héra féltékenysége miatt –, hanem mert tudta, hogy a Földön nem mutatkozhat isteni mivoltában soha. Mindenféle más alakban kellett tehát megjelennie: volt már kakukk, mikor Hérának udvarolt, hattyú – így csábított el egy Léda nevű férjes asszonyt –, de bújt emberi testbe is, a meseopera cselekményéhez hasonlóan: egyszer egy Amphitrüón nevű férfivá változott, hogy annak feleségével így enyeleghessen. Ennek a szerelemnek a gyümölcse lett Héraklész, a félisten, akinek kalandjairól sok mese szól.
Zoli bácsi zenéje a meseoperában keveri a fenségeset a teljesen hétköznapival – és ez illik is Zeusz alakjához. A komor, sötét tónusú hangulat jól megfér a nőket istenítő swing stílus mellett.
Héra Hédike néni
Az istenek világában nem szokatlan dolog, hogy valaki a bátyjával házasodik – hiszen Rhea és Kronosz, a két titán is testvérek voltak! –, Hérának eleinte mégsem volt ínyére Zeusz udvarlása. A főisten erre bevett módszerhez folyamodott: megtépázott kis kakukk alakját öltötte magára. Héra megsajnálta, kötényébe vette, babusgatni kezdte – mire Zeusz gyorsan visszaváltozott, de akkor már karjaiban tartotta Hérát.
A főisten erőszakosságának nem lehetett ellenállni, megülték az esküvőt, amit háromszáz évig tartó nászéjszaka követett. Több gyerekük is lett, de házasságuk nem volt túl boldog. Állandó civakodásban éltek: Héra folyton – és persze jogosan – féltékenykedett Zeuszra, megszállottan üldözte férje szerelmeit. Bizony nem volt nagy szerencse egy földi nőnek, ha a főisten kinézte magának: nemcsak Zeusz miatt, hanem mert ezzel egyszerre Héra gyűlöletét is magára vonta. (A meseoperában szegény Grüllé nem is tudja, milyen veszélybe került azzal, hogy megszépült és megfiatalodott!)
A főisten tudta ezt, ezért a kiválasztott nőket megpróbálta elrejteni Héra haragja elől, és – mivel jobb nem jutott eszébe – őket is állattá változtatta: Asztériát fürjjé, Kallisztót és Iót pedig (ők rosszabbul jártak...) medvévé, illetve tehénné. De Iót még tehénként sem hagyta békén: akkor meg bika alakjában környékezte meg. Erre Héra böglyöt küldött szegény lányra, hogy az kergesse-kínozza keresztül az egész földön.
Szemelét, a thébai királylányt pedig alaposan rászedte a féltékeny feleség. Mikor megtudta, hogy a lány Zeusz szeretője, öreg szomszédnéninek öltözött, és azt a tanácsot adta neki: kérje meg szerelmét, mutatkozzon meg már egyszer előtte is teljes isteni díszben! Zeusz így tett, Szemelé pedig abban a szempillantásban porig égett a látványtól.
Héra legmerészebb húzása mégis az volt, amikor összeesküvést szervezett a férje ellen, le akarta taszítani a trónról. Kis híján sikerült is a terv, de végül mégis ő húzta a rövidebbet: Zeusz mérgében fölbilincselte az égre.
Ezzel együtt a főistenné haragjától majdnem annyira félhettek az égi és földi lakók, mint a főistenétől – a most látott történetben néha még jobban is.
Láthatjuk az előadásban, hogy Hédike néni akkor érzi elemében magát, ha kinyilatkoztat és parancsolhat. Így éneke, zenéje is mindig kifogástalanul érthető, mértanian szép és kiszámítható. Kedvenc műfaja a diadalmas induló.
A Párkák (Moirák)
A „Párka” elnevezés igazából nem is a görög mitológiából való, hanem a rómaiból. Azért neveztük mi mégis így a mese címszereplőit, mert talán ez az ismerősebb mindenkinek: a három Párkáról sok más műalkotás is született, Kovács Margit híres szobra például.
A Párkák – görög nevükön pedig: Moirák – az emberek életfonalának felelősei. Fönt ülnek az égben, és onnan mozgatják a földi szálakat – és mi, szegény marionettbabák, úgy rángatózunk, ahogy nekik tetszik. Mivel tényleg rengeteg a dolguk, munkájuk szakaszokra van osztva, mint egy igazi gyárban. Klóthó Párka (nálunk: Klárika) a „fonó” - a neve is ezt jelenti görögül -, ő kezdi el az emberek életét, munkaköre a születés. Klárikát mi ezért ruháztuk fel azzal a tulajdonsággal, hogy mindig „jót akar”: kerek történetet, megnyugtató befejezést, logikus összefüggéseket keres az életben. Csakhogy az emberek és történeteik nem feketék-fehérek (és mellesleg az isteneké sem), a jó és rossz a legmeglepőbb módon keveredik bennünk. Úgyhogy Klárikának van mit tanulnia még.
A középső Moira neve valójában Lakheszisz (Lenke): a „kiosztó”, a „bonyolító”. Ő gazdagítja, szövi tele apró, kedves vagy nem annyira kedves részletekkel az életünket. Itt, az operában határozatlannak ábrázoltuk: ő van középen, két erős jellemű, erőszakos nővére között őrlődik, hol egyikhez, hol másikhoz csapódik – mint egy szegény legkisebb testvér. A mese végére sokat változik.
A harmadik, utolsó Moirát Atroposznak hívták a régi görögök (mi Andikának). A neve azt jelenti: „elháríthatatlan”, vagyis: ő a Halál Moirája. Ő határozza meg halálunk percét – van, akit száz évig hagy élni, másoknak már gyerekkorban elvágja az életfonalát. Hogy miért? Ezt csak ő maga tudja. Vagy ő se. A halál szeszélyes, kiszámíthatatlan, valószínűtlen dolog: ezért lett a történetünkben Andika is ilyen személyiség. Nem lehet tudni, miért, de mindig rosszat akar. Zűrzavart, fájdalmat, betegséget: csak úgy, viccből. Klárika meg ő olyanok, mint a tűz és a víz: állandó ellentétük tartja egyensúlyban a világot. Amikor Andika Hádésszal találkozik, és megismeri a szerelmet, először látja másik oldalról a dolgokat.
A régi görög írók véleménye megoszlott arról, kinek a lányai a Moirák. Mi azt a változatot vettük komolyan, amely szerint Zeusz és Themisz istennő gyermekei: vagyis Héra „nevelt lányai” lennének. Kevesen kedvelték őket, Homérosz is eléggé undorodva beszél róluk eposzaiban:„nehezen elviselhetőek”, írja a Moirákról.
Sokan nem szerették őket az istenek közül sem, gyakran ugratták a Moirákat különféle tiszteletlen tréfákkal. Apollón például egyszer – egy régi görög színdarab szerint – részegre itatta az idősödő hölgyeket, hogy megmentse egyik jóbarátját, Admétoszt a halála napjától. Atroposz máskor is hoppon maradt (mint Hádész, ugye? hogy összeillenek!): egy földi kisfiú születésekor Klóthó nemeslelkűséget, Lakheszisz hősiességet, Atroposz viszont – hogy megint beleköpjön a többiek levesébe – közeli halált jósolt: a baba csak addig él majd, ameddig a fahasáb elég a tűzhelyen, károgta vidáman. Erre a kisbaba okos anyukája kikapta az égő fahasábot a tűzből, ruhájával eloltotta, és úgy eldugta, hogy ez a Meleagros (akiből valóban nagy hős lett) talán még ma is él valahol.
Az operában, mikor együtt énekelnek a Párkák, tökéletesnek tűnik az összhang(zás). De megvan a saját hangja is mindegyiküknek: Klárika tiszta és nagyot akaró dallamai szemben állnak Andika barokkos-romantikus zűrzavarával, míg Lenke bizonytalankodó zenéjével egyensúlyoz kettejük között.
Hádész Henrik
Ha a Földön meghal valaki, a lelke három út előtt áll a görög mitológia szerint: akik jók voltak életükben, azok az Elíziumi Mezőkre jutottak, ahol szüntelen vigasság van. Akik amolyan se jó, se rossz életet éltek, azok az Aszphodélosz Mezőkre kerültek, míg a bűnös lelkek számára a Tartarosz volt a végállomás.
Mikor a hatalmat osztogatták – Kronosz legyőzése után – sorshúzás útján éppen Hádésznak jutott ez utóbbi birodalom. (Mi a mesénkben „Alvilág”-nak vagy „Pokolnak” is hívjuk, bár ez nem teljesen pontos megnevezés.) Elég visszavonult életet él odalent ez a Hádész: a Küónhoz és Abuhoz hasonló bűnös lelkek kínzásával foglalkozik – nála sínylődik a híres Sziszüphosz is –, és csak nagy ritkán pattan fel aranykocsijára, amelyet négy fekete ló húz, hogy körülnézzen a földi halandók birodalmában. Hádésznak van egy kutyája is. Mikor az ember befelé tart a kapun, még barátságosan csóválja a farkát – de kifelé senkit nem enged többé.
Egy alkalommal, mikor a felszínen járt, Hádész beleszeretett egyik testvére, Démétér lányába, Perszephonéba. Annyira gyötörte a vágy, hogy csapdát állított neki: elrabolta, levitte a Tartaroszba és feleségül vette. Perszephoné, bár hűséges felesége volt Hádésznak, sokat bánkódott az édesanyja után. Démétér pedig még az Alvilágot is végigkóborolta a lánya nyomában: úgyhogy Hádész – Zeusz és mások nyomására – végül kénytelen volt „nagylelkűen” hazaengedni szeretett feleségét. Azóta magányos a Tartarosz ura. Sokat bosszankodik szegény az égiek önkényén: mert ha Zeusz „leszól” neki, kénytelen-kelletlen el kell engednie egyes foglyokat. (Így parancsolták vissza tőle Thészeusz királyt.) De mások is törnek borsot az orra alá: Héraklész egyszer levágta az egyik ökrét, Hermész, a tréfás kedvű istenség pedig ellopta féltve őrzött kincsét, a láthatatlanná tévő sisakot.
A mesénkben szereplő eset, amikor Hádész Atroposz (Andika) párkával szerelembe esik – csak a mi fantáziánk műve. Így próbáltuk egy kicsit megvigasztalni az Alvilág morcos királyát.
Hádész zeneileg nem éppen színes egyéniség. Általában azonos dallammal szólal meg – ezt a bemutatkozó zenét aztán átveszik a többiek is, és kórusban harsogják, mikor az Alvilág ura megjelenik.
(Emberek)
A mese földi szereplői egytől egyig kitalált figurák, hiába keresnénk őket a mitológiában. De hogy legyen viccből minden fordítva: az istenek magyar, az emberek pedig – Abu kivételével – görög nevet kaptak.
Abu
Az ő neve kivételesen nem görög (hanem arab), ezzel szerettük volna kifejezni idegenszerűségét: hogy ő – bár embernek született – nem tartozik igazán sem a Földre, sem az Alvilágba. Olyan régóta sínylődik már Hádész birodalmában, hogy szinte odavalósinak tűnik. Hivatásos gonosztevő volt eredetileg, és most esélyt kap rá, hogy újra a felszínen éljen: Küón segítőtársa lesz, együtt kell szép nőt rabolniuk a magányos Hádésznak.
Két ellentétesebb jellemű embert, mint ők ketten, elképzelni is nehéz. Abuba nem sok jóérzés szorult, saját érdekén túl sohasem lát. Úgy tűnik, nem szeret senkit – legfeljebb csak a hatalmat, ahhoz próbál dörgölőzni. Furcsa módon a mese végére valahogy mégis megszeretjük őt.
Zenéje színes, sokféle – mindig az alkalomhoz illő. Szemben Küónnal, aki mindig ugyanolyan, Abu ügyesen idomul az új helyzetekhez: másképp énekel, mikor Küónt reklámozza Grüllének, ha gazdáját szidja, és megint másképp, amikor nőnek öltözve kénytelen illegetnie magát az Alvilágban.
Küón
A görög szó jelentése: ”kutyuska” – nem mintha viselője a kutyahűség megtestesítője lenne, inkább szeleburdisága és kedvessége miatt neveztük el így. Küón csinos nemesifjú, aki tisztában is van saját előnyös külsejével. Gyermeki örömmel tölti el, hogy minden nő, aki csak meglátja, beleszeret. Ő is rajongója a gyengébb nemnek – fényképalbumban tartja számon, hány szívet hódított meg –, de hiúsága ellenére nagyon aranyos, jószándékú ember. Csak gyilkolni nem szeret: és ebből sok problémája származik a darabban.
Királyfihoz méltó szépsége a népdalok egyszerűségével párosul: ettől még ellenállhatatlanabb.
Grüllé
Magyarul: „röfögéske”. A történet kezdetén Grüllé öreg tehenésznő, aki régi jó barátjával, Haplusszal járja mindennapos, megszokott útját. Beszélgetnek, emlékeket idéznek fel – félszavakból is megértik egymást ők ketten. Csak épp a legfontosabbat nem veszi észre Grüllé: azt, hogy Haplusz már régóta többet remél barátságnál. Amikor a Párkák szeszélye fiatallá és gyönyörűvé változtatja, a hirtelen siker a fejébe száll, hiú lesz, és még kevésbé gondolkozik el azon, hogy vajon ki szereti igazán?
Grüllé zenei világa „öreg korában” közös Hapluszéval, de amint megfiatalodik, felgyorsul az élete – és a vérkeringése –, a zenéje is sokkal szenvedélyesebbé, hevesebbé válik.
Haplusz
A név azt jelenti: „egyszerű”. És gazdája valóban az: egy kedves, öreg tehenész. De vajon mióta epekedik már Grüllé után titokban, viszonzatlanul? Hány évtizede követi némán, hűségesen mindenhová? (Elképzelhető, hogy már a fiatalságát is ezzel töltötte...) Épp most, mielőtt bevallhatta volna érzéseit, szerelme érthetetlen módon átváltozott – és ezzel végképp elérhetetlen távolságra kerül tőle.
Haplusz zenéje öregesen lomha, botorkáló – mégsem unalmas. Ő örökké úton van, és tudja is, merre tart: a boldogságot keresi és Grüllét. A hosszú évek alatt csak a mozgása lassult le, de az érzései mélyebbek, szenvedélyesebbek, mint valaha.
Lainosz
Vagyis: 'szikla'. Lainosz nemcsak azért kapta ezt a nevet, mert foglalkozására nézve szobrász – hanem mert a lelke is éppolyan nehéz, súlyos, mozdulatlan, akár egy sziklatömb. Örökké bosszankodó, önmagában kételkedő, sértődékeny alak. Nehéz vele barátkozni – igaz, nem is nagyon töri magát senki, hogy megpróbálja. Élete célja a művészet lenne, ha nem kételkedne annak az értelmében is. Csak akkor változik meg kicsit, amikor megismeri Lenkét és a szerelmet, amitől – tudjuk – még a kő is megpuhul.
Lainosz zenéje is kifejezi a jellemét: ahogy gyötrődik, kételkedik önmagában, harcol a saját magának kiszabott feladatokkal.