Az ember esszenciálisabb dolgokat próbálhat ki

7ÓRA7-INTERJÚ

2011. március 11., 16:00

Szerdán mutatta be a Magyar Színház Háy János Háromszögek című darabját. Az előadás rendezőjét, Göttinger Pált a szerzőről, a drámáról és a színházakról kérdeztük.

► A Bárkában – ahol te is rendezel – most mutattak be egy Háy János darabot (Nehéz), ami kifejezetten a Bárka Színház felkérésére készült, és éppen ma derült ki, hogy a POSZT-ra is beválogatták. Tavaly a Völgyhíd, amelyet ugyancsak ő jegyez, elnyerte a Színikritikusok Díját a legjobb magyar dráma kategóriában. Mi az, ami miatt Háy ennyire „jól tud szólni” hozzánk?

Göttinger Pál (GP): Minden felet egyenlően képvisel. Nincs benne tanító jelleg, nem tesz igazságot – de olyan pontosan mutat mindent, mint a mikroszkóp. Tanul az ember mégis. Hogy aztán azzal, hogy a jó, minden felet azonos erőbedobással képviselő drámaszerkesztésről, vagy magáról az emberről tanult-e – ezt már szét sem kell választani. Háy kíméletlen, cinikus látásmódja álca, persze ezt nem én mondom először, csak most tapasztaltam meg. Alatta elképesztő ügy- és emberszeretet lapul. De nem arról akar írni, hogy ő mit gondol. Hanem megragadni a témáját. Ráadásul: nem érdekeskedik. Ebben a szövegben egyetlen kötőszóval sincs több, mint a feltétlenül szükséges. A témától soha el nem kanyarodik. Nincs benne mellékszál – egyetlen, erős sodrú szövegfolyam.

► Dolgoztál már Háy János szövegekkel a Hetedik mennyország című produkcióban, akkor versekkel. Tudatos, hogy ismét az ő szövegével foglalkozol, vagy csak szerencsésen jött ez a felkérés?

GP: Is-is. Nem mondanám azért, hogy a Hetedik mennyország dalszöveg-betétei keltették fel Háy iránt az érdeklődésemet. A Magyar Színház felkérése az évadra vonatkozott, választhattam. Mondták, hogy már megvan ez a felkérés a Háy felé – és ezt választottam. Addigra a bárkás Nehéz miatt végignézhettem közelről egy ilyen jellegű szöveg köré épülő előadást, láttam a Bérczes csatáit a szerzővel, a színészekét a szöveggel – és láttam a kész előadást is. Mit mondjak – kedvcsináló volt.

► A Háromszögek – talán nem meglepően – egy szerelmi háromszög történetét meséli el. Ez klasszikus konfliktus, mindig erős anyag. Mitől lesz ez mégis más, mint megannyi egyéb szerelmi háromszög?

A darab címe Háromszögek, ebből a szerelmi csak az egyik. Valójában a drámaírás alapjairól van szó: az volt a forradalom annak idején, mikor már hárman váltak ki a karból, létrehozva a drámai szituációt – háromból egynek okvetlenül döntenie kell, a másik kettő ellenében/mellett/között. Férj-feleség-szerető, apa-anya-lány, férj-feleség-anyós, lány-apa-szerető, férj-szerető-anyós, és aztán fölfelé: férj-feleség-szerető-szerető anyja-anyós, és így tovább, végtelenül, kiadva ezt a háromszög-mintázatát a viszonyoknak… tudjátok, ami egy nagy háromszöggé összeáll a sok kicsiből.

► Okozott-e könnyebbséget, vagy éppen ellenkezőleg, nehézséget, hogy a Magyar Színház felkérésére íródott a dráma? Egyáltalán mennyiben tekinthető „magyarszínházinak” ez dráma, és a létrejött előadás?

GP: Érzékeny téma. De azért van válaszom: én idegen vagyok a Magyar Színházban, semmi közöm semmihez, ami ott korábban (bármikor) történt. A megkeresés is ez volt: jöjjön olyan rendező, akinek az ottléte nem értetődik magától. Ez: jó dolog – külső pozíció, rálátás. És pont az lett, amire számítottam, vagy még jobb is: a színháznak látszó betonszarkofág mélyén remek színészeket, munkamegszállott, tűpontos, gyakorlott, a saját szakmájukról, a saját képességeikről rengeteget tudó embereket, és mellettük jónéhány remek szakembert találtam. És, ami nagyon korrekt volt mindenki részéről: sosem hoztak olyan helyzetbe, hogy gondolkoznom kelljen azon, mi a magyarszínházi, és ahhoz képest a mi munkánk mi.

► Az első munkád ez a Hevesi Sándor téren. Mennyiben volt más itt dolgozni, mint a Bárkán?

GP: A Bárkán: otthon vagyok. Annak minden előnyével és hátrányával együtt. A vendégrendezőség hálás pozíció, mert előre nem terheli semmi (kósza szóbeszédeket leszámítva), vagyis az ember esszenciálisabb dolgokat próbálhat ki, korábban eltervezett, részletesen kitalált dolgokat hajthat végig. Otthon, a Bárkán mindenki ismer mindenkit, vannak tapasztalások már, ott nincs meg ez a könnyebbség, hogy kezdhetsz nulláról. Ugyanakkor meg: a vendégeskedés kiszolgáltatottság – ha elbarmoltam volna nagyon a Háromszögek próbafolyamatát, hideg lenne körülöttem. A Bárkán biztonságban érzem magam, szabad hibázni. Igazából ezek a fontos dolgok. Persze nem mondom, jó dolog jelzésdíszletben próbálni az első naptól (mint tudvalevő, a Bárkán nincs próbaterem, ezért ezt nem lehet megcsinálni, ott a próbadíszlet a szigszalagminta a földön). Hogy a végleges díszlet egy héttel a főpróbahét előtt már a végleges helyén áll, és használható. Ezek jó dolgok, és a Bárkán álomnak számítanak. Persze a Magyar Színház mammutjellegével meg kellett újra tanulni bánni – dolgoztam már nagyszínházban, tudom, hogy munkarendileg, egyeztetésileg, belső harcilag, pozícióféltésileg komplikáltabb képlet, mint a Bárka, ahol kb. mindenki elfér egyszerre egy ötször négy méteres büfében. A bárkás közösség a nehéz idők ellenére rendkívül erős továbbra is, az emberek sokat köszönhetnek egymásnak. Legénység. A Magyar Színházban divíziók, részlegek, munkaórák, tulik, érdekek, egymás számára is néha ismeretlen emberek vannak, egy tervelfogadáson harminc ember beszéli meg az elkölthető huszonnégyezer forintnyi kellékpénz sorsát – ez nem rossz vagy jó, csak meg kell tanulni használni. De: aztán végül mégiscsak ránkcsukják az ajtót, és kezdődik a lényeg: a színészek dolgozni kezdenek. Onnantól már csak az számít.

forrás: http://7ora7.hu/