Háromszögből háromszögbe
A darab címe pontos. Öt színész hét szerepben valóban sok különféle háromszöget alkot. Családi-szerelmi háromszögeket. Előbb az anyós a mértani ábra harmadik csúcsa, élve vagy halva, mindegy, aztán a szerető, aztán a szerető apja, anyja. És akkor még csak a főszereplő házaspár szemszögéből néztük a konstrukciót. A háttérben más háromszögek is megjelennek vagy sejlenek. Az előző generációnak is megvoltak vagy lehettek a maga háromszögei.
Háy János szellemesen, ügyesen töri bele ebbe a jól kiszámított struktúrába az élet, főképp a mai élet szinte minden hétköznapi problémáját. A párkapcsolati bajok valóságos leltárát dolgozza bele okos és kiokoskodott, értelmiségi módon szenvedélyes dialógusokba és hármas jelenetekbe. A harmadik természetesen mindig jelen van, legalábbis beszélnek róla. És mindig eldönthetetlen, hogy ok-e vagy okozat. Ki tudja, két ember miért nem jön ki egymással, a harmadik miatt, legyen az anyós vagy szerető, vagy fordítva, azért bukkan föl mindig a harmadik, mert a párosnak eleve baja van egymással. Az író szakértelemmel és életismerettel háromszögel jelenben és múltban, miközben a szorosan vett cselekmény mindössze egy ötvenéves férfi kétnapos kiruccanása, megfutamodással végződő próbálkozása, hogy feleannyi idős szeretőjével új életet kezdjen, a régiből új háromszögbe lépjen.
A szöveg éppoly okosan kiszámított, mint a konstrukció. Precízen egyensúlyoz átgondolt, logikus érvelés és érzelmektől átfűtött beszédmód között. A darab főhőseit nem vakítja el a szenvedély, folyton refl ektálnak magukra, intelligensen átlátják helyzetüket, érzéseiket, hiányzik belőlük a felszínes öncsalás, önbecsapás. Nem vesznek el pitiáner ürügyekben, a lényegről beszélnek, arról, ami a lelküket nyomja. Nem mintha ettől bármiféle megoldáshoz közelebb jutnának. Legfeljebb arra a bölcs belátásra, hogy a szokott rosszat felesleges ismeretlen rosszra cserélni.
A darab és az előadás hatásának titka a részletekben rejlik. Az író a közkeletű sablonra épülő életvázat maradéktalanul kitölti mindenki számára ismerős motívumokkal. Aligha akad a nézőtéren ember, aki nem ismer magára nagyjából kétpercenként. Akár került olyan helyzetbe, amilyent a játéktéren láthat, akár nem. Az érzelmek, a problémák, a válságok, a lelki hullámzások, hányódások alighanem mindenki számára ismerősek – legalábbis felnőttebb korban. S az író arra is ügyel, hogy mindez ne fájjon túlzottan. A helyzet amilyen reménytelen, éppoly mulatságos is.
Kalmár Bence díszlete illik a darabhoz, szándékoltan ronda, ridegen stilizált. A Sinkovits Imre színpadot hosszában pástszerű fehér dobogó szeli ketté a nézők között, a családi-szerelmi küzdelmek terepe, két végén két-két szögletes, kényelmetlen fotel áll a kívülről érkezők vagy éppen a kiszorulók számára. Praktikusan elővehető, eltehető ládák, dobozok szolgálnak ágyként, asztalként, no meg a szükséges ruhák, kellékek tárolására. Ezeket többnyire a színészek maguk teszik-veszik, díszítőmunkások talán csak egyetlen alkalommal bukkannak fel. Göttinger Pál rendezése éppoly kiszámítottan egyensúlyoz stilizálás és átélés, gondolatiság és érzelmesség között, mint a szöveg. Horváth Lajos Ottó és Kubik Anna okos szenvedélylyel vívja a középkorú értelmiségi házaspár szellemi-érzelmi csörtéit, Császár Angela pontos mind a katonásan öntudatos anyós, mind az érzelmileg kifosztott anyósjelölt szerepében, Fülöp Zsigmond biztos színészi ösztönnel alakít öreg, elnyomott, félénken meghunyászkodó vagy éppen félénken menekülő férjeket. Holecskó Orsolya sem marad adós az idős szeretőjében valójában rég elvesztett apját kereső lány érzelmi zűrzavarával.
Kubik Anna az elhagyott feleség szerepében bölcs szeretettel, okos elnézéssel mosolyogja végig a férj kiruccanását. Ennyit ér ez a történet. Ennyit megér.
ZAPPE LÁSZLÓ
ZAPPE LÁSZLÓ