„MERT TÚL SOKÁIG ÉLÜNK”
Háy János: Háromszögek / Magyar Színház
2011.03.21.
Szerelmi háromszögek helyett a gyűlölet háromszögei. Vagy csak a megszokás, a csöndes utálat, a viszolygás mértanian szerkesztett ábrái. Háy a lelki roncsolódás, az undor, a lassú erózió drámáit írja, sokféle alakváltozatban. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
A színen a férfi, a nő s egy tömött utazótáska. Ahogy a nagy könyvben meg van írva, a férfi az, aki kilép elszürkült, megunt házasságából. Az ok: a húsz évvel fiatalabb szerető, aki új életet és új családot ígér az ötvenéves, viszonylag jó karban lévő pasinak. Férj és feleség utoljára még egymásnak feszülnek, marják egymást szenvedélytelenül. A férfi nemcsak párjától távolodott el, de masszív utálattal gondol épp elhunyt anyósára. Azt vélelmezi, példának okáért, hogy már akkor ellene nevelte a lányát, amikor még nem is ismerték egymást. A feleség marasztalni próbálja férjét, s megjósolja a férfi közeli visszatérését a kiégett, megfakult házasságba. Aztán lassan földereng a háttér, a feleség szüleinek reménytelenné kérgesedett, csikorgó együttélése. Amelyben mindkét házasfél valamiképpen föladni kényszerült egyéniségét a sokszoros kompromisszumokban, míg végül a férjből megalázott pária, papucsférj nem vált.
De az új kapcsolat sem ígér semmi jót: bár a fiatal, harmincas lány látszólag rajongva szereti a meglett, tapasztalt férfit, összeköltözésük után rögtön csökken a szenvedély heve, megbomlik köztük a testi összhang. Másnap látogatóba mennek a lány anyjához, aki azonmód a felbukkant férjjelöltre zúdítja masszív freudi frusztrációját: szingli lánya, úgymond, a családjukat elhagyott (ugyancsak ötvenes) apa pótlékaként szeretett bele a házas férfiba. Felébred hát benne a bosszú régóta érlelődött szándéka, s orvosi szikét ragadva megöli a férfit. Azazhogy mégse, ez már csak rossz álom, amit a férfi vizionál a látogatóban töltött gyötrelmes éjszakán, amikor is a lány vérezni kezd s elvetél. Hősünk ekkor megfutamodik, mert ha nincs gyerek, akkor a megváltó, új kapcsolat se kell; villámsebesen szakít s visszakönyörgi magát az eldobott házasság akolmelegébe. A kipróbált rosszba, amit már megszokott.
Háy János gyors színváltásokkal, emlékképek, emlék-epizódok beiktatásával operálva meséli elfásult, boldogtalan hősei drámai összecsapásait, ügyelve arra, hogy feltárulkozó múltjuk, a nemzedékek tapasztalata, egymáshoz kapcsolódásuk épp olyan sivár és reménytelen legyen, mint vigasztalan jelenük. Mert a rossz, a romlás apoteózisa itt minden drámai fordulat, s minden emberi törekvés valamiképpen a balvégzet felé halad. Ha nem lennének Háy drámájában néhol könnyedebb, komédiai felhangok, akár a görög sorstragédiák komor vízióit festhetné az író a gyanútlan néző elé, ahol feltartóztathatatlanul érvényesül a végzet hatalma, s minden eleve elrendeltetett. Ugyanakkor a csődbe ment házasság vagy az összeroskadt szerelem problematikája nem először (s feltételezem, nem is utoljára) bukkan fel újabb drámáiban: a pár évvel ezelőtti Házasságon innen, házasságon túl éppúgy az erodálódott kapcsolatok semmibe hullását, lehetséges végkimeneteleit lajstromozza, mint az új mű (vagy az egyetlen férfihős sorsára koncentráló, nemrég bemutatott súlyos Nehéz).
A Háromszögek, bár elég sok pszichologizáló motívumot vonultat fel, elsősorban mégsem az árnyalt lélekábrázolásra törekszik, hanem az emberi kapcsolatok szerkezetének feltárására. Azaz annak a viszonyrendszernek már-már logicista módon precíz megrajzolására, amely a házasságban élés, illetve az abból való kilépés relációjában férj-feleség-szerető háromszögében (vagy egy pár s a szülők kapcsolatában) megtörténhet. Háy figurái csak kevéssé egyénítettek, ám erős drámai – ok-okozati – szövedékbe ágyazottak. Megszólalásaik hangneme a leghétköznapibb beszélt nyelvhez közelít.
Göttinger Pál szikár rendezése a Magyar Színház Sinkovits Imre Színpadán hűségesen követi és közvetíti a szerző dramaturgiai elgondolásait. Gondosan megtartja a jelenetek tagolását, felosztását jelenbeli és emlékképekre. Nem vesz el a darabból, és nem is nagyon tesz hozzá. S mivel a szereplőknek ugyanabban a szűken elnyúló intim térben, jórészt ugyanazokban a hétköznapi viseletekben kell eljátszaniuk a jelen és a múlt epizódjait, meglehetősen nagy teher hárul a színészi alakításokra. Kalmár Bence halványszürke alaptónusú, kockákkal, téglalap alakú dobozokkal tagolt variábilis teret tervezett a játékhoz: a hosszúkás, pástszerű asztallap könnyen alakítható nászi ággyá vagy ebédlővé, a könnyűszerkezetes bútorok elnyelik és előadják az ágyneműket, a levetett-felvett ruhákat. (A játszók, majdnem végig, maguk rakosgatják az idomokat.) Az emelvényt kétoldalt fogják közre a nézői széksorok, két végét kocka alakú fotelek zárják, amelyeken ücsörögve némán szemlélik az éppen háttérbe húzódott szereplők a színen zajló eseményeket. Érzelemmentes figyelemmel, esetleg halvány mosollyal a szájszögletben.
A házasságból kilépni próbáló férjet Horváth Lajos Ottó, az elhagyott feleséget Kubik Anna játssza. Horváth férfija robusztus és elszánt, szinte gépiesen és szenvedélymentesen sorolja elszenvedett sérelmeit; a sok rosszat, amiben része volt. Kissé cinikus, keménynek látszó férfi, aki persze nem tud (s talán a lelke mélyén már nem is akar) szabadulni begyakorolt szokásaitól, rigolyáitól. Macsósan rámenős, de sietősen és jólesően kapja kézbe a kofferjében lapuló házipapucsát, s hosszasan ráncigálja magára a közös takarót a vendégágyon. Férfiúi készülődése üdítően mulatságos. Kubik Anna árnyaltan, hajlékonyan, nem kevés drámai erővel formálja meg a megalázott, ám emberi tartását őrző asszony figuráját. Hangszínének finom váltásaival, apró, tétova gesztusokkal, az odaadás, az eltávolodás, a jeges dac széles érzelmi amplitúdóján mozogva adja a kisemmizett, megcsalt nő fájdalmát, s a sokat tűrt házastárs bölcs rezignációját. Inkább érzi, mint tudja, hogy nem történhetnek máshogy a dolgok, mint ahogy majd valóban megtörténnek. Ragaszkodik a férjéhez, mert föltette rá az életét, mert szereti is a maga módján, s mert nincs más választása. Igaz, nagy árat fizet érte: e sokféle eredőből táplálkozó ellentmondásos lelki folyamatot jeleníti meg plasztikusan Kubik Anna.
Hasonlóképpen erőteljes Császár Angela a feleség decens tartású anyjaként: nemcsak szilárd erkölcsi rendet közvetít rendületlenül, hanem a sokat tapasztalt nő magabiztosságát, kemény céltudatosságát is érzékenyen tárja elénk. (A szerető anyjának bőrébe bújva pedig némiképp idézőjelesen alakítja a bosszúszomjas, mindenre elszánt ős-gonoszt, aki gumikesztyűt húzva szakszerűen kész kivitelezni egy alkalmi horror-szcénát.) Fülöp Zsigmond megnyomorított, szoros házastársi függőségben tartott apája röpke, takarékos megszólalásaiban is teljes sorsképletet villant fel. Holecskó Orsolya lelkesen üde, naiv leányzóként ábrázolja a nős férfi szeretőjét, aki hamar vedlik vissza riadt, kiszolgáltatott, magányos nővé, amint partnere magára hagyja.
Háy darabjában, Göttinger rendezésében mindenki folyamatosan csak veszít. Az örömtelen életek permanens ismétlődéseibe jószerével csak a gyűlölet, a bosszú édes percei hoznak valamiféle igazi szenvedélyt. (Példa rá a férfi indulatos érzelmi kirobbanása, a lány riadalma a gyermek elveszítésekor.) Szerelmi lobogás távoli visszfénye sem szüremlik a játékba. Csak a kiüresedett kapcsolatok közhelyes-sivár hétköznapjai peregnek, illúziótlanul.
Szerző: Kovács Dezső
forrás: http://www.revizoronline.com/
2011.03.21.
Szerelmi háromszögek helyett a gyűlölet háromszögei. Vagy csak a megszokás, a csöndes utálat, a viszolygás mértanian szerkesztett ábrái. Háy a lelki roncsolódás, az undor, a lassú erózió drámáit írja, sokféle alakváltozatban. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.
A színen a férfi, a nő s egy tömött utazótáska. Ahogy a nagy könyvben meg van írva, a férfi az, aki kilép elszürkült, megunt házasságából. Az ok: a húsz évvel fiatalabb szerető, aki új életet és új családot ígér az ötvenéves, viszonylag jó karban lévő pasinak. Férj és feleség utoljára még egymásnak feszülnek, marják egymást szenvedélytelenül. A férfi nemcsak párjától távolodott el, de masszív utálattal gondol épp elhunyt anyósára. Azt vélelmezi, példának okáért, hogy már akkor ellene nevelte a lányát, amikor még nem is ismerték egymást. A feleség marasztalni próbálja férjét, s megjósolja a férfi közeli visszatérését a kiégett, megfakult házasságba. Aztán lassan földereng a háttér, a feleség szüleinek reménytelenné kérgesedett, csikorgó együttélése. Amelyben mindkét házasfél valamiképpen föladni kényszerült egyéniségét a sokszoros kompromisszumokban, míg végül a férjből megalázott pária, papucsférj nem vált.
De az új kapcsolat sem ígér semmi jót: bár a fiatal, harmincas lány látszólag rajongva szereti a meglett, tapasztalt férfit, összeköltözésük után rögtön csökken a szenvedély heve, megbomlik köztük a testi összhang. Másnap látogatóba mennek a lány anyjához, aki azonmód a felbukkant férjjelöltre zúdítja masszív freudi frusztrációját: szingli lánya, úgymond, a családjukat elhagyott (ugyancsak ötvenes) apa pótlékaként szeretett bele a házas férfiba. Felébred hát benne a bosszú régóta érlelődött szándéka, s orvosi szikét ragadva megöli a férfit. Azazhogy mégse, ez már csak rossz álom, amit a férfi vizionál a látogatóban töltött gyötrelmes éjszakán, amikor is a lány vérezni kezd s elvetél. Hősünk ekkor megfutamodik, mert ha nincs gyerek, akkor a megváltó, új kapcsolat se kell; villámsebesen szakít s visszakönyörgi magát az eldobott házasság akolmelegébe. A kipróbált rosszba, amit már megszokott.
Háy János gyors színváltásokkal, emlékképek, emlék-epizódok beiktatásával operálva meséli elfásult, boldogtalan hősei drámai összecsapásait, ügyelve arra, hogy feltárulkozó múltjuk, a nemzedékek tapasztalata, egymáshoz kapcsolódásuk épp olyan sivár és reménytelen legyen, mint vigasztalan jelenük. Mert a rossz, a romlás apoteózisa itt minden drámai fordulat, s minden emberi törekvés valamiképpen a balvégzet felé halad. Ha nem lennének Háy drámájában néhol könnyedebb, komédiai felhangok, akár a görög sorstragédiák komor vízióit festhetné az író a gyanútlan néző elé, ahol feltartóztathatatlanul érvényesül a végzet hatalma, s minden eleve elrendeltetett. Ugyanakkor a csődbe ment házasság vagy az összeroskadt szerelem problematikája nem először (s feltételezem, nem is utoljára) bukkan fel újabb drámáiban: a pár évvel ezelőtti Házasságon innen, házasságon túl éppúgy az erodálódott kapcsolatok semmibe hullását, lehetséges végkimeneteleit lajstromozza, mint az új mű (vagy az egyetlen férfihős sorsára koncentráló, nemrég bemutatott súlyos Nehéz).
A Háromszögek, bár elég sok pszichologizáló motívumot vonultat fel, elsősorban mégsem az árnyalt lélekábrázolásra törekszik, hanem az emberi kapcsolatok szerkezetének feltárására. Azaz annak a viszonyrendszernek már-már logicista módon precíz megrajzolására, amely a házasságban élés, illetve az abból való kilépés relációjában férj-feleség-szerető háromszögében (vagy egy pár s a szülők kapcsolatában) megtörténhet. Háy figurái csak kevéssé egyénítettek, ám erős drámai – ok-okozati – szövedékbe ágyazottak. Megszólalásaik hangneme a leghétköznapibb beszélt nyelvhez közelít.
Göttinger Pál szikár rendezése a Magyar Színház Sinkovits Imre Színpadán hűségesen követi és közvetíti a szerző dramaturgiai elgondolásait. Gondosan megtartja a jelenetek tagolását, felosztását jelenbeli és emlékképekre. Nem vesz el a darabból, és nem is nagyon tesz hozzá. S mivel a szereplőknek ugyanabban a szűken elnyúló intim térben, jórészt ugyanazokban a hétköznapi viseletekben kell eljátszaniuk a jelen és a múlt epizódjait, meglehetősen nagy teher hárul a színészi alakításokra. Kalmár Bence halványszürke alaptónusú, kockákkal, téglalap alakú dobozokkal tagolt variábilis teret tervezett a játékhoz: a hosszúkás, pástszerű asztallap könnyen alakítható nászi ággyá vagy ebédlővé, a könnyűszerkezetes bútorok elnyelik és előadják az ágyneműket, a levetett-felvett ruhákat. (A játszók, majdnem végig, maguk rakosgatják az idomokat.) Az emelvényt kétoldalt fogják közre a nézői széksorok, két végét kocka alakú fotelek zárják, amelyeken ücsörögve némán szemlélik az éppen háttérbe húzódott szereplők a színen zajló eseményeket. Érzelemmentes figyelemmel, esetleg halvány mosollyal a szájszögletben.
A házasságból kilépni próbáló férjet Horváth Lajos Ottó, az elhagyott feleséget Kubik Anna játssza. Horváth férfija robusztus és elszánt, szinte gépiesen és szenvedélymentesen sorolja elszenvedett sérelmeit; a sok rosszat, amiben része volt. Kissé cinikus, keménynek látszó férfi, aki persze nem tud (s talán a lelke mélyén már nem is akar) szabadulni begyakorolt szokásaitól, rigolyáitól. Macsósan rámenős, de sietősen és jólesően kapja kézbe a kofferjében lapuló házipapucsát, s hosszasan ráncigálja magára a közös takarót a vendégágyon. Férfiúi készülődése üdítően mulatságos. Kubik Anna árnyaltan, hajlékonyan, nem kevés drámai erővel formálja meg a megalázott, ám emberi tartását őrző asszony figuráját. Hangszínének finom váltásaival, apró, tétova gesztusokkal, az odaadás, az eltávolodás, a jeges dac széles érzelmi amplitúdóján mozogva adja a kisemmizett, megcsalt nő fájdalmát, s a sokat tűrt házastárs bölcs rezignációját. Inkább érzi, mint tudja, hogy nem történhetnek máshogy a dolgok, mint ahogy majd valóban megtörténnek. Ragaszkodik a férjéhez, mert föltette rá az életét, mert szereti is a maga módján, s mert nincs más választása. Igaz, nagy árat fizet érte: e sokféle eredőből táplálkozó ellentmondásos lelki folyamatot jeleníti meg plasztikusan Kubik Anna.
Hasonlóképpen erőteljes Császár Angela a feleség decens tartású anyjaként: nemcsak szilárd erkölcsi rendet közvetít rendületlenül, hanem a sokat tapasztalt nő magabiztosságát, kemény céltudatosságát is érzékenyen tárja elénk. (A szerető anyjának bőrébe bújva pedig némiképp idézőjelesen alakítja a bosszúszomjas, mindenre elszánt ős-gonoszt, aki gumikesztyűt húzva szakszerűen kész kivitelezni egy alkalmi horror-szcénát.) Fülöp Zsigmond megnyomorított, szoros házastársi függőségben tartott apája röpke, takarékos megszólalásaiban is teljes sorsképletet villant fel. Holecskó Orsolya lelkesen üde, naiv leányzóként ábrázolja a nős férfi szeretőjét, aki hamar vedlik vissza riadt, kiszolgáltatott, magányos nővé, amint partnere magára hagyja.
Háy darabjában, Göttinger rendezésében mindenki folyamatosan csak veszít. Az örömtelen életek permanens ismétlődéseibe jószerével csak a gyűlölet, a bosszú édes percei hoznak valamiféle igazi szenvedélyt. (Példa rá a férfi indulatos érzelmi kirobbanása, a lány riadalma a gyermek elveszítésekor.) Szerelmi lobogás távoli visszfénye sem szüremlik a játékba. Csak a kiüresedett kapcsolatok közhelyes-sivár hétköznapjai peregnek, illúziótlanul.
Szerző: Kovács Dezső
forrás: http://www.revizoronline.com/