"Olyan soha nem volt, hogy én"
Színház. Háy János új drámája egyetlen felvonásban, remek színészek tolmácsolásában meséli el egy szerelmi háromszög történetét
Háy János, akit immár kortárs irodalmunk legnagyobbjai között üdvözölhetünk, új darabbal jelentkezett: Háromszögek című „családi színjátéka” szerdán debütált a Magyar Színház színpadán. A magyar nyelvet sajátosan, senkivel össze nem téveszthető módon szövő szerző ismét a párkapcsolatok – induló és kifulladó házasságok s fellángoló majd ellobbanó szerelmek – útvesztőjében bolyong, válaszokat keresve arra, mivégre is az emberi élet, és hol lakik a boldogság. Ezúttal két kritikusunk – egy férfi és egy nő – vállalkozott arra, hogy alámerüljön a párkapcsolatok bugyraiba – Háy János vezetésével.
Apáti Miklós
Göttinger Pál rendező a Bárka Színházból érkezett vendégként a Magyar Színházba, Háy János Háromszögek című darabja a Bárka folyóiratból, annak egyik legutóbbi számából. Azért az mindenképpen elgondolkodtató, ha egy tehetséges vendégrendező, esetünkben Göttinger Pál, ilyeneket mond egy interjúban a Magyar Színházról: „A betonszarkofág mélyén remek színészeket, munkamegszállott, tűpontos, gyakorlott, a saját szakmájukról, a saját képességeikről rengeteget tudó embereket találtam.” Akármennyire is fiatal valaki, azért azt tudhatná, hogy Császár Angéla, Fülöp Zsigmond vagy Kubik Anna évtizedek óta egyenletesen magas szakmai színvonalon végzi színészi munkáját, azaz: játszik. Akinek elég hosszú élet adatik, s hozzá még sorsot is kapott, az már szinte minden mondattal találkozhatott a valódi életben, a saját életében. A férfiak férjek lesznek, majd apósok, a nők feleségek, majd anyósok, a fiatal nő, ha már nem elég fiatal, férjhez akar menni egy idősebb emberhez, aki mellett gyerek maradhat még egy kis ideig.
Háy darabjának főhőse az idősödő férfi, aki felesége mellett szeretőt tart, ami nem szép, de valós élethelyzet. Horváth Lajos Ottó adja ezt a férfit, együtt tudunk vele érezni, hiába nevetséges az igyekezete, hogy új életet kezdjen a húsz évvel fiatalabb nővel, akit Holecskó Orsolya alakít egy fiatal tragika szenvedélyességével. A feleség, akit nehéz elhagyni, Kubik Anna. Bravúrszám, ahogy húsz évet ugrál át eszköztelenül, smink, ruha, kellék nem segít neki, marad a színészi zsenialitás. A darabban előkerül egy másik pár is, az após (Fülöp Zsigmond) és egy anyós (Császár Angéla). Fülöp Zsigmondé a hálátlanabb szerep, engedelmes báb, egy jó ember, akinek az oldalán akár meg is öregedhet egy nő. Császár Angéla messze túlfut az ismert anyósviccek figuráján, valódi, eleven, túlfűtött karaktert hoz, olyan alakot ismerünk meg benne, aki egész elrontott életét kéri számon azokon, akik legközelebb állnak hozzá. A darabot egy hosszú vívópáston adják elő, centiméterekkel a szemünk előtt, minden félbemaradt mondatot be tudunk fejezni, komikum és tragikum csap össze ezen a páston, komoly, szép viadalokban. (Kalmár Bence munkája.) Hogy mi várt ránk az életben, csak utólag tudhatjuk meg, ha az önismeret bizonyos szintjéig képesek vagyunk eljutni. Háy sorsképleteit, „háromszögék” családi játszmáit nézve akár optimisták is lehetünk, hiszen egyszer-egyszer életünk egy-egy szakasza akár jobbra is fordulhat. Csak az esélyszámok ismeretlenek.
Zsigmond Nóra
Ezek még házasok, azok már szeretők. A közös férfi feleséggé akarja tenni a már három éve szerető szeretőt. Mert ő még megteheti, mert ő még fiatal, legalábbis annak néz ki. A feleség viszont már nem, azért, mert a nők biológiailag nem úgy vannak kitalálva. Az élet viszont hosszú, valamit kezdeni kell vele, belefér két-három újrakezdés is. De vajon érdemes felrúgni a biztos rosszat a bizonytalanért, ami még a mostani rossznál is rosszabb lehet? Nem lesz-e a fiatal feleségből is az utált anyós által irányított, szeretni izikailag és lelkileg is képtelen fúria? A férfi nem kíván sokat, csak boldog akar lenni. Itt már nem az, de ott még lehet. Vajon megtalálja-e azt, amit egyszer már igen, de elveszített? Hogy miért? Mert a boldogság már csak ilyen: ha megszilárdul, elillan. Szublimálódik. Tudjuk ezt, mégis belevágunk újra meg újra, hátha most sikerül kalitkába zárni az édes madarat…
Háy János boldogságkereső, az élet útvesztőiben bolyongó hősével legutóbb a Bárka színpadán találkozhattunk a Nehéz című novella dramatizált változatában. Akkor a válása után összeomló, Mucsi Zoltán alakította férfi sakkozott a végzettel, most az éppen válni készülő, a szeretőjét választó Horváth Lajos Ottó által játszott férj teszi ugyanezt. A különbség a hősünket szerető nők mennyiségében és minőségében van, s a tényben, hogy emberünk itt még dönthet. Legalábbis azt hiszi. Elsőre úgy tűnik, ő irányít: az élet császára, a soha meg nem öregedő és nemzeni örökké képes hím, akit a feleség és a szerető is magáénak akar, a kérdés csak az, mire. Erre keresi a választ a férfi, és végül szomorú következtetésre jut. Az oda vezető út neki kínkeserves, számunkra azonban felemelő és lenyűgöző. Mint Háy János művei általában.
Háy új darabjával a Bárka folyóiratban találkozhatott először a közönség, a Magyar Színház színpadára a Bárka fiatal rendezője, Göttinger Pál alkalmazta. Egyetlen felvonásban csorog le előttünk az emberi élet, nagyszerű színészek tolmácsolásában. A feleséget játszó Kubik Anna magával ragadó, mint mindig, kellékek és smink nélkül hiteti el velünk, hogy éppen fiatal lány, gyászoló gyermek, elhagyott nő vagy kiégett anya. A férjet alakító Horváth Lajos Ottó hasonlóan erős: remek partnere feleségnek, szeretőnek egyaránt. Az új szerelem lehetőségeként felcsillanó Holecskó Orsolya egyszerre kacér, bájos és szánnivaló, mint a szerelmi háromszögek harmadikjai általában. Császár Angéla és Fülöp Zsigmond pedig nagyszerűen hozzák a szülők szerepét: egyik a kegyetlen anyáét és anyósét, a másik a megértő papucsot apaként és apósként.
Klasszikus szerelmi háromszög bonyolódik előttünk tipikusnak mondható helyzetek művészien kidolgozott sorában, amolyan Háy János-módon hangolva: kegyetlen őszinteséggel, mégis szeretnivalóan, minden pillanatban magunkra ismerve a befejezetlen mondatokban.
Apáti Miklós, Zsigmond Nóra
forrás: http://www.magyarhirlap.hu/