Interjú Fullajtár Andreával
Szepesi Krisztina
Az osztrák Daniel Glattauer Gyógyír északi szélre című regényének sikerét az is bizonyítja, hogy 30 nyelvre fordították le, s a színházi adaptáció iránt is nagy volt az érdeklődés Ausztriában. Orlai Tibor producer is felfigyelt a darabra, melyet július 20-án az
Óbudai Társaskör kertjében mutatnak be Fullajtár Andrea és Őze Áron előadásában. A színésznő ugyan igyekszik távol tartani magát az internet világától, ami a darabbéli szereplőket összehozza, mégis sok olyan történet jut eszébe saját életéből, amik hitelesítik a darabot.
Mi volt az első reakciód, amikor megkaptad a színművet?
F. A.: Tibor először a regényt küldte el nekem, hogy mondjak róla véleményt. Nagyon tetszett. Erre ő azt mondta, lehet, hogy csinálnánk belőle egy előadást. S mivel akkor még színpadi verziója nem volt magyarul, megkereste a fordítót a feladattal. Aztán szép sorban jött hozzá Őze Áron, Göttinger Pál rendező és a helyszín.
Ezek szerint a te igened miatt kezdődött el a folyamat?
F. A.: Szerintem ezt Tibor mindenképpen nagyon szerette volna megcsinálni. Nekem pedig tetszett a regény, mert egy lélektanilag nagyon pontosan végigvitt dolog zajlik benne két ember között, akik teljesen véletlenül akadnak össze az interneten. Rengeteg igazságot fogalmaz meg arról, hogyan működnek az emberi kapcsolatok, hogyan lesz fontos egy olyan ember, akit azelőtt nem ismertél, aztán hirtelen mégis közelebb áll hozzád, mint az, akivel együtt élsz 15 éve.
Az eredeti művet „e-mail-regényként” aposztrofálták. Hogyan működik darabként?
F. A.: Nagyon nagy mennyiségű a szöveg, amit kettőnknek el kell mondani, így sokat próbálunk. Mivel maga a szerző írta a színpadi adaptációt, és ugyancsak Kajtár Mária fordította magyarra, aki a könyvet is, a kettő nem különbözik nagyon egymástól. De nyilván a próbákon azért egyszerűsödnek a túl bonyolultan megfogalmazott gondolatok.
Mivel ez egy kétszereplős történet, biztosan fokozottabban formálódik az egyéniségetekre.
F. A.: Muszáj, hogy így legyen. A kétszereplős daraboknál különösen fontos, hogy kik azok, akik találkoznak benne. És persze van olyan a szövegben, ami egyszerűen nem a szóhasználatom, ilyenkor megpróbálom meggyőzni a rendezőt és a partneremet is, hogy másik szót keressünk a helyére. Volt egy olyan meccsünk, hogy Emmi „puszival” köszön el, amit én soha nem mondanék a szerelmemnek.
Azért találtál hasonlóságot közted és a karakter között?
F. A.: Én soha nem éltem még 15 évig házasságban, így ezt a helyzetet csak elképzelni tudom. De a történet azon része, hogy a nő kapcsolatban él és hirtelen valaki teljesen marginálisan belép az életébe, aztán nagyon fontos lesz számára, s akár sokkal bizalmasabb viszonyba kerül vele, mint akivel együtt él, teljesen létező dolog, nekem is volt már ilyen tapasztalatom. A próbák során is sokszor meséltünk a saját életünkből hasonló történeteket, vagyis nagyon igazi ez a sztori.
Te hogy állsz az internettel?
F. A.: Azt érzem, hogy az internet megpróbál benyomulni az életembe akkor is, ha nem akarom. Például egyetlen Facebook-regisztráció után több mint ezer ember lepett el azzal, hogy ismerősöm akar lenni, aztán megsértődtek, amikor nem válaszoltam, mert nem gondolom, hogy nekem barátságban kell lennem minden nézővel. Vagyis az a fajta ember vagyok, aki megpróbálja távol tartani magát az internettől, mégis előfordult már, hogy interneten keresztül ismerkedtem meg valakivel. Pontosan úgy, mint a történetben: azt hittem, ismerem és tudom, kinek írok, aztán kiderült, hogy nem, végül mégis ismerősökké lettünk. Ma ez bevett formája az ismerkedésnek. Korábban először megláttad az illetőt, hallottad a hangját, ma pedig először kiderítesz róla mindent, és ha már teljesen lecsekkoltad, akkor esetleg hajlandó vagy vele találkozni.
Mennyire tud ez a történet mégis intim lenni?
F. A.: Nagyon is. Olyannyira, hogy egy idő után sokkal intimebb ez az internetes kapcsolat, mint amit a nő a házasságában megél. Amikor az Óbudai Társaskör sajtótájékoztatóján felolvastunk néhány részletet a darabból, az emberek nagyon értették, mi történik. Mintha már velük is történt volna hasonló. Az internet segítségével percre pontosan történnek a dolgok. Ott lehetsz egy másik ember életében akkor, amikor csak akarod. Éjjel kettőkor megihatsz egy pohár bort valakivel az internet segítségével. Azzal, hogy a férfi megírja a nőnek, megjelenik az otthonában azonnal a képernyőjén. A nő bezárja a szoba ajtaját, hogy a férje ne tudja megzavarni, s ő is kibont egy üveg bort. Az egyidejűség miatt ugyanabban a pillanatban tudják megélni egymás érzéseit a bor hatására.
Ez egy szerelem története?
F. A.: Abszolút. Nem akarom elárulni, hogy a férfi és a nő végül találkozik-e, de az sokat elmond, hogy e véletlen internetes találkozás, ami egy elírt „e” betű miatt jött létre, tönkreteszi a nő 15 éves házasságát.
forrás: http://www.pm.hu/
