(Szabadesés próbanapló 4. – szeptember 19.)
Azaz csak robognánk, ha egy Action Man figura váratlan felbukkanása nem varázsolna rendezőből, színészből, asszisztensből egyaránt gyereket, és ezen még az sem változtat, hogy az az Action Man voltaképpen egy Transformers (vagy éppen Bolygó Kapitánya, Kardos Róbert szerint). Előkerül egy puzzle, egy Monopoly, egy sakktábla, jön hozzá egy kis szülői bűntudat, testvéri féltékenység, és jó adag szívatás. És már kész is az instant családi idill.
Ahogy haladunk előre a történetben, úgy halljuk egyre erősebben ketyegni az időzített bombát. Kint szakad az eső, lassan a faházba is beszivárog a víz. A tócsát nem látjuk, csak halljuk a cseppek földre érését a linóleumon. „Ha csak egyetlenegyszer is hibázik” - mondja a férj a feleségének az örökbefogadott fiúról, aki az előtérben hallgatózik, habár tudja ő enélkül is, hogy csak ez az egy esélye van, nem kell folyton a szemére vetni, főleg nem karácsony másnapján. Kálid Artúr kivert kutyaként somfordál el az egyik sarokba. Szívszorítóan hiteles. - Jó gyerek ő – mondja Göttinger Pál a fátyolos tekintetű Szoták Andreának, aki az ágyon ülve néz szomorúan Kálid Artúr felé. És tudjuk, mi is tudjuk, hogy jó gyerek, de nincs mit tenni, tudjuk mi lesz a vége ennek az egésznek.
Kardos Róbert egyszer Ilyés Róberttől, egyszer Szoták Andreától kap egy-egy fülest, taslit, hol csak szimplán tenyérrel, hol egy összegöngyölt Élet és irodalommal. Megérdemli, elvégre Denis ritka nagy görény (ezt írtam a jegyzetfüzetembe, és most sem találok rá jobb jelzőt, bármennyire is szeretnék). Ilyés Róbert néha igazi zsarnok, a következő jelenetben inkább humorosra veszi a figurát, ahol korábban ordított, később ugyanott az egészet elvicceli. Ettől a kettősségtől lesz Gus karaktere olyan amilyen: félelmetesen kiszámíthatatlan. Legalábbis egy gyerek számára.
„Most nyaralunk, úgyhogy jól fogjuk magunkat érezni.” – mondja később ellentmondást nem tűrően. Kényszerű családi üdülések emléke idéződik fel mindenkiben. Itt van ezt a négy embert összezárva egy szűkös lakókocsiban. Nincs hová menekülni, mindenki kiszolgáltatott a másik frusztrációjának, kénytelenek elviselni egymás lelki csömörét. A négy színész a terem négy különböző sarka felé tekint. Ki egy bögrét szorongat közben, és motyog, ki a szék támlájára támaszkodik, és az elektromos cigarettájába szippant mélyeket.
- Most megvárjuk mi lesz, mert ilyenkor jönnek a nagy dolgok – súgja oda Pali, és várunk, de nem történik csoda, csak mindenki újult lendülettel játszik tovább. Bár talán ez is csoda, így este kilenc tájban. Ha már újul az erő, akkor jöhet az iskolaudvaron játszódó jelenet. - Kicsit rosszalkodjunk, mert a múltkor olyan slendrihányra vettük – szól az instrukció, és a tizenéves fiúkká visszavedlett színészek dobálják egymást a babzsák labdával, stikában bagóznak, nagyzolnak, és előkerül az a bizonyos fotó is. Egy meztelen nő, egy bambusz, és az ellenfény, amiben olyan jól látszanak a részek (na meg a rések, a fordító brillírozásának köszönhetően).
Elő-elő fordul közben pár szövegtévesztés. Egy idő után Pali fel is lázad. - Az író szakszervezet nevében kérem, hogy ragaszkodjunk a leírtakhoz – majd Ilyés Róbert rákontráz, hogy jó, oké, de az azért nem szentírás. - De tudod mit – teszi hozzá nevetve, – legyen egyszer úgy, ahogy te akarod! És úgy is lesz azután, bár a kedélyes hangulatban zajló próbának ma viszonylag korán vége szakad. Pali még elmondja a heti penzumot, majd mindenki rohan, hogy két zápor között hazaérjen szárazon. A játszótérként funkcionáló faház ajtajára rákerül a lakat. Ennek ma itt vége, de csak, hogy holnap kipihenten folytathassák az utazást a főszereplő koponyája körül.
Sós Eszter
