(Szabadesés próbanapló 2. - szeptember 7.)
Az Orczy Park lépteimmel felkavart avarának illata nem hagy kétséget afelől, hogy ősz van, méghozzá visszavonhatatlanul. Tizennyolc óra. A délutáni próba kezdési időpontja, így a koffeinbevitel esetemben elkerülhetetlen. A külső próbahelyként funkcionáló faház ablaka még nyitva, de a levegő már nem frissít, inkább diderget. Érezhető, hogy ez ma már a második, kemény munkával töltött etap, ám a fáradtság egy idő után mindenkit felvillanyoz. Finomhangolás, újragondolás, átstrukturálás, amibe persze némi komolytalankodás is belefér: így bontakoznak ki lassan az újabb rétegei a darabnak.
- Csak próbapoénnak gondoltam – mondja egy helyütt Kálid Artúr, de Pali egyből rákontráz, hogy megvette, maradjon csak benne, majd nem sokkal később jön is az újabb instrukció: - El tudnád játszani, hogy kigyúl egy kis lámpa a fejed fölött?
Kálid Artúr megpróbálja, és lőn világosság, és Pali mondá, hogy ez jó.
Jelen van a látványért felelős csapat egyik tagja, Kovalcsik Anikó is, aki a próba folyamán végig jegyzetel: honnan kerüljön majd elő egy teli borosüveg helyett egy üres, vagy például milyen legyen Kálid Artúr Közgáz könyve, amelyből szerepe szerint az egyik jelenetben éppen tanulni szeretne, amikor megzavarja őt a testvérét alakító Kardos Róbert, két tizenéves lánnyal (Varga Anikó és Szoták Andrea) karöltve.
- Részeget játszani rendkívül komplikált feladat – ezt maga Göttinger Pál is elismeri, amikor Varga Anikó a berúgott tinédzser gesztusait gyakorolja. A rendező végül saját életéből ragad példát: másodikos főiskolás korában el kellett játszania egy olyan részeg karaktert, akiből visszajönne, aminek kell, de mégis bennmarad, majd az alakítás nagyságát alátámasztandó egy rövid, ám a szemlélőben annál mélyebb nyomot hagyó rögtönzéssel be is mutatja, mitől volt annyira hiteles.
Jön a férj és a feleség „ágyjelenete”, amikor minden borul, amikor egyetlen mondat hatására értékelődik át egy „nem túl boldog házasság”, és egy nőben a maga nőisége, illetve ami után a minden rendben van látszatához már nem lesz elég havonta egyszer az az „unalomig ismételt otthonos izé”, amely a feleség szerint inkább vérfertőzés, hiszen ez a kapcsolat már olyan, mintha ők ketten voltaképpen testvérek lennének.
- Hallgatod a csendet az Üllői úton, és egyszer csak rájössz, hogy ez a legrosszabb házasság a világon, és te már évek óta nem érzel semmit – mondja halkan Pali a valóban az Üllői út irányába révedő tekintetű Varga Anikónak, aki keresi a megfelelő hangsúlyt az egyik mondathoz. A pillanat varázsa, ahogyan végre megtalálja, és előbújik a végtelen cinizmus védőburka alól az immár soha be nem gyógyulón megsebzett, esendő ember.
Lassan az összes szereplő megérkezik, ezért visszatérnek egy korábbi részhez. Pali közben magához ragadja az egyik jelenetben Ilyés Róbert által használt nádpálcát (Nem baj, ha ezt fogom?), majd azzal hadonászva instruálja végig a próba további részét. Mint egy karmester, nagy ívű kézmozdulatokkal, néha túljátszva kicsit a dolgot, parancsszerűen kiabálva, ám végtelenül finoman vezényel.
Kardos Róbert következetesen mindig „Luizének” ejti az egyik szereplő nevét. Pali azt mondja, ezt a beidegződést, ami még a Harminchárom változat Haydn-koponyára előadásból származtatható (ahol Kardos Róbert karakterének feleségét „Terézének” hívják), nagyon gyorsan ki kell irtani. Tanácsot is ad: egészen egyszerűen egy spanyol férfira kell gondolni. Sikerül is, legközelebb már valóban „Luíz” lesz Louise-ból.
- Remélem mindenki szereti az indiait – mondja el Kálid Artúr körülbelül tizenötödszörre este tízkor, és már az ő arcán is megjelenik egy halvány mosoly, amely szerepe szerint nem lenne indokolt. A kimerültség immár óriási röhögéseket szül, úgyhogy végül tovább nem odázva az Orczy Parkba amúgy is megállíthatatlanul begyűrűző elmúlást, Pali leinti a próbát a varázspálcájával.
Egyébként biztosan ért valamit a mágiához, mert hazafelé sétálva az Üllői úton mintha én is meghallani vélném azt a bizonyos csöndet.
Sós Eszter
