KRITIKA: VÉNY NÉLKÜL AJÁNLOTT

A tökéletes recept titka valószínűleg emberi fantáziánk határmezsgyéjén helyezkedik el, ahol agyunk és szervezetünk már éppen igyekszik kiküszöbölni fájdalomérzetünket, de mégis visszakacsint gyarlóságunk hétkönapi csataterére. Kapcsolatok, melyekből távozunk és amelyek felé tartunk. Néha talán meg sem tudjuk különböztetni egymástól az összemosódó arcokat, hangokat; csupán annyit érzünk, hogy valaha, valamikor hozzánk tartoztak és egyszer talán tartozhatnak még ... Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre című darabjának akár így is kezdődhetnének a legelső sorai. A könyv sikerén felbuzdulva az Orlai Produkció elkészítette a történet színpadi változatát, melynek rendezője Göttinger Pál lett. "Pali" már régóta mozog a szakmában, nemcsak tapasztalattal és rutinnal rendelkezik a színház, a színészek és maga, a játék kapcsán, hanem évei gyarapodásával is mindig tud újabb és újabb értéket hozzáadni egy-egy rendezéséhez. A történet két emberről szól, akik nem ismerik egymást, és tulajdonképpen nem is szeretnék megismerni. Na jó, tudatalatt talán mégis, de ezt gondosan igyekeznek palástolni önmaguk és a másik előtt, míg saját szerepjátékuk csapdájába bele nem esnek. A játék és időtöltés komolyabbra fordul, mint azt szerették volna, bár az is lehet, hogy éppen ezt szerették volna. Persze nem éppen így, de ... Leo Leike magányos professzor, aki az e-mailek nyelvezetével és érzelmekre gyakorolt hatásával foglalkozik, bár valószínűleg ő sem nagyon tudja ennek mi is a jelentősége, legalábbis a sajt életében. Emmi Rothner, aki tulajdonképpen szigorúan csak Emma, egy cinikus, saját játékszabályai szerint élő harmincas évei fölött járó hölgy, akinek némi problémája akad a modern kor csodájával, egy szép, fekete laptoppal, melynek betűkombinációi nem igazán akarnak neki engedelmeskedni. Az ujjgyakorlat eredményeképpen levelei Leo Leike postafiókjában landolnak, a férfi legnagyobb bánatára. Kezdetét veszi a férfi-női párharc, mely szépen-lassan egyre gyakoribbá válik, s a két idegen felfedi egymás előtt szinte legmélyebb titkait is. A természet törvényei szerint mi más lehetne a befejezés, mint egy romantikus találkozás, andalgás a holdfényben, hosszú, forró csók és egymásra találás, aztán függöny. A helyzet itt azonban egészen más. Végülis mégsem annyira más, legalábbis nem kifejezetten, de egy apróság igencsak beárnyékolja Leo és Emmi románcát. Bár Emmi ugyan független személyiség, ezt azonban Emma korántsem mondhatja el magáról, s persze ezt mindketten tudják. Mármint nem Emmi és Emma ugyebár, hanem Leo és Emmi, aki tulajdonképpen nem más mint Emma ... Annyira talán mégsem lényeges, csak a férj ugyebár. ... A két főhőst alakító Fullajtár Andrea és Őze Áron hibátlanul játszák el szerepeiket, melyek folyamatos aktivitásra késztetik őket a színpadon és a színpad mögött egyaránt. A szereplők változása, formálódása végig nyomon követhető, tulajdonképpen a szemünk előtt bontakozik ki egy szerelem, amiben megtalálunk minden sérülést, minden boldogságot, minden fájdalmat és örömöt, minden ki nem mondott vallomást és találkozást. Fullajtár Andrea és Őze Áron valósághűen szemléltetik a meglévő és a kialakuló kapcsolatok buktatóit, s az érem másik oldalán megtartó erejüket is, melyekről gyakran nem is lehet eldönteni, átok vagy áldás. Göttinger Pál rendezői instrukciói mentén egy igazán különleges előadást láthat a közönség, ha ellátogat a Belvárosi Színházba, s talán saját életének néhány kérdésére is választ kaphat. Persze, csak ha fel meri tenni magának, s persze, csak ha meg is meri válaszolni. Hogy is énekelte Louis Armstrong, talán éppen egy zsúfolt, füstös bár kellős közepén? Igen, azt hiszem éppen így: "Dream a little dream of me ..." Leo, Emmi, meg a "Pali", Andi, Áron, na jó, talán Emma is, és végül, nos, végül Bernhard, a férj. A fenébe, pocsék dolog ez az internetes ismerkedés.

forrás: http://www.szinhazkolonia.hu/