„MÉG ITT VAGYOK”

Mindegyikünk riadt már fel álmából egy végtelennek tűnő zuhanás közben. Izmaink összerándulnak, kapaszkodunk a párnába vagy magunkba, és reméljük, hogy az ébredés pillanata felfogja majd becsapódásunkat. Michael West Szabadesés című álmát Göttinger Pál rendezésében élhetjük át a Bárka Színház deszkáin. Emlékképek, zajok és illatok szürreális kavalkádja helyett, logikus felépítésben tárul elénk színház, film és zene koherens egysége egyetlen felvonásban.

Kálid Artúr hipnotikus csíkozású pizsamája köszönt minket. Karaktere, Gerry, a becsapódó ajtóval közli ars poeticáját: „Kiviszem a szemetet.” És így is tesz. Az üres üvegekkel kezdené, de csakhamar azon kapja magát, hogy saját életét szorítja, ami éppen kicsúszni készül zsibbadt kezei közül – a szó minden értelmében. Álom húzza magába, amely kezdetben szórakoztató és könnyed, de csakhamar ráébreszti Gerry-t, hogy rögös az innen kivezető út, és a múlt és jelen szellemeivel van kikövezve.

Az eltérő idősíkok súrlódás nélkül mozognak egymással. Jó érzés, hogy tudjuk a Mit? Mikor? Hol? kérdésekre a válaszokat. A jól komponált párbeszédek mellé kapaszkodókat is kapunk ehhez (pl. dátumok kivetítve, remek zenei váltások Dinyés Dánieltől). A szereplők könnyedén libbentik magukra a különböző kísértetek fátylait, akik fáklyáikkal (félre)vezetik a főhőst. Kardos Róbert diagnosztizál, ugrat, könyvet ír. De többnyire megmarad Denis-nek, aki nyálas ujját mostohaöccse fülébe dugva szívatja őt egy életen át. Gerry felesége kissé gyenge láncszem a darabban. Karaktere elég kiforratlan – nem nagyon értjük, ismerjük őt, gyakorlatilag csak belehányt a főszereplő ölébe, majd hozzáment feleségül –, de ez csöppet sem az őt alakító Varga Anikó hibája. Sőt, anyai szavai, az emberi lét legmélyebb pontján elhangozva, valóban szívbe markolóak. Szoták Andrea rengeteget rohangál az unott ápolónő, Denis naiv szeretője valamint a nagynéni-mostohaanya hármas szerepe között. Hitelesen formálja őket – együttérzünk, nevetünk, szánunk, ha kell –, de végső soron mindegyik fő kvalitása az áldozatiság és a sodródás, így a cipő ugyanaz marad, csak a fűzőt kell másképp megkötnie. Ilyés Róbert talán a legösszetettebb, sokszínűbb „karakter-koktél” tulajdonosa. Egyik percben gyári munkás mostohaapa, azután paptanár, de leginkább mégiscsak a Szakember, aki azért jön, hogy eltüntesse a „Serpula lacrymans”, vagyis a könnyező gomba okozta száraz korhadást a lépcső alatt. Majd lélegzet visszafojtva figyeljük, ahogy kantáros gatyában Istenként(?) közli: „Ön végzett, készen van. Már csak mennie kell.”

Akad még egy fontos szereplő, egy láthatatlan kameraman, akinek hála a karakterek szemszögéből vagy egy-egy alternatív nézőpontból követhetjük nyomon a történetet. Ettől még álomszerűbb minden, hol kívülről, hol belülről szemlélhetjük az eseményeket. Különös párhuzam, hogy Gerry fia, Jack szintén egy videó projekten dolgozik. Véletlen egybeesés volna csupán? Nem tudom, de sokan azt mondják, álmunkban az összes szereplő mi magunk vagyunk. Így Gerry-vel együtt elindulunk, kapaszkodunk, reméljük, hogy még nem zuhanunk és csöndben suttogjuk: „Még itt vagyok.”


Takács Ármin
forrás: http://www.kikotoonline.hu/