Rántotta a kézben

Két és fél héttel a bemutató előtt, próba a színpadon, jelzés-díszlet-kellékkel. Meg a hang, a tánchoz. Igen, ez táncos előadás lesz, bizony. De nem úgy ám, csak úgy. Göttinger Pál (valóban ő, a friss Junior Príma-díjas) az a rendező, aki nem nagy, érthetetlen hűbelebancokat puffogtat a színésznek, ha meg akarja értetni vele a szerepe mélységét, adott helyzetben szándékolt mondanivalójának lélektani tartalmát, hanem egészen egyszerűen, a saját életéből, tapasztalataiból nyert élményeket osztja meg az épp küszködő színésszel. Merthogy lehet azt is egy azon hangsúllyal, és mélységgel elmondani, hogy éppen én hol tartok a pályámon, meg hogy egyébként van egy hajszál a reggeli tojásrántottámban. Mert a kettő igazából nem is különbözik. A kézben legalábbis biztos, hogy nem. Épp úgy nem, ahogy nem különbözik adott esetben a vidék magányossága a nagyvárosi egyedülléttől. Mert ha úgy van, akkor nincsen vége egyiknek sem. 

Mert mindig van két-három srác az osztályból, aki gáz, és pedig, meg de, mit tudjuk:

No, és mi van akkor, ha ott vagyunk, ahol, és amikor akartunk? Igen, akkor jön a határtalannak hitt elégedettség utáni szottyos, üres, a levegő kiszorítása által összetöppedt műanyagflakon-érzés. És olyankor már:

mcs


forrás: http://www.csiky.hu/