Háy János, Lovasi András és Göttinger Pál egy lázadó kamasz életét fésülte össze a beatzenével, hogy a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című, immár klasszikus musicalhez hasonló mű szülessen.
Háy János gyakran dolgozza át novelláit drámává azt kutatva, vajon a prózában megfogalmazott probléma megjeleníthető-e színpadon. A huszonöt történetet tartalmazó, A bogyósgyümölcskertész fia című kötetét Lovasi András zenésítette meg, Göttinger Pál alkalmazta színpadra A KÉZ címmel, és a kaposvári Csiky Gergely Színházban mutatták be 2011. december 9-én.
Ezúttal korántsem volt könnyű feladat a színrevitel. A könyv egy falusi kisgyerek útját írja le a fővárosi gimnáziumon át a főiskolás évekig. Rengeteg élmény, sok cselekmény, számos szereplő. Háy a drámaváltozatban a könyvet két részre osztotta, s most az elsőt formálta át, melyben falusi általános iskolásból városi gimnazistává lesz Dávid, a főszereplő. Az így kialakított váz huszonhét hosszabb-rövidebb jelenetre oszlik. Az egyes epizódok nemcsak a regény világát, hanem szerkezetét is követik. A színpadon megelevenedő szituációkat a kamasz álmai és próbálkozásai fűzik össze, valamint a zene, amelyért Dávid is rajong. Néha csak gitárdallamot hallani illusztrációként a dialógusok alatt, máskor a cselekmény részét képezi a zene, de néhol a főszerepet is átveszi, maga dramatizálja-irányítja a szereplőket. A darab a hetvenes évek első felében játszódik, és ehhez mindvégig hű marad az egyszerű, nyers, a korszellemet idéző rockzene.
A darab első harmada a faluban játszódik, ahol a vidék-város ellentét tematizálódik a fokhagymaszagú diákokkal, majd a kollektív emlékezetre támaszkodva szép sorban megidéződik a kor összes jellemzője a téeszelnöktől a vajsárga Zsigulin át a Balaton parti kempingezésig tábortüzes gitározással, lengyel egyetemistákkal, hippikorszakkal és farmernadrággal. Az elvágyódás, a vidék-város ellentét, a popzene és irodalom kapcsolatára történő utalás egyre erősebbé válik, például a középiskolai felvételit bemutató részben:
„Peti: Na, mi volt a felvételin.
Dávid: Semmi különös.
Peti: Jó, azért valami csak volt.
Dávid: Csak kérdezgettek.
Peti: Jó, de mit?
Dávid: Hogy mit olvastam.
Peti: És mit mondtál?
Dávid: A Popfesztivált.
Peti: Tiszta hülye vagy. A Bánk Bánt kellett volna.
Dávid: Itt a faluban azt kéne mondani, de ott nem. Ott pont ezt kellett. Mondta az a tanárnő, aki kérdezett, hogy ha rajta múlik, én már fel is vagyok véve.
Peti: Bazmeg, ez nem igaz, itt ezzel a hülye kötelezővel szarakszunk, Pesten meg még az irodalomórán is rokendroll van, leszakad a pofám! Ekkora a különbség.
Dávid: Ekkora. Ott olyan lehetsz, amilyen vagy, nem úgy, mint itt, hogy itt csak olyan lehetsz, amilyennek lehet lenni, amilyennek a szüleid akarják. Ott nem az van, hogy megfelelni a felnőtteknek, ott eleve olyan felnőttek vannak, akik értik a gyerekeket. Nem csókolomot kell otthon köszönni, hanem hellót, érted!”
Ez a kamasz által megfestett, a valóságtól igen távol eső kép Budapestről. Háy, rá jellemzően, a kollégiumi beköltözéskor az otthoniaktól való búcsúzást Dávid szüleinek szemszögéből is láttatja, még erősebbé téve a különbséget generációk és életformák között.
A második részben a fővároshoz, a szabadsághoz fűződő remények először a kollégiumban törnek meg a beavatási szertartás során, majd egy félresiklott udvarlás után a betegszobába kísérjük Dávidot. Itt a matektanár bokszolóvá vetkőzik, agresszív rockzene szól, a fektető ringgé változik, az ezt követő álomjelenetben pedig New York tűnik szemünk elé, szabad emberekkel, zenészekkel, marihuánás cigivel és az FBI-jal. Azaz újabb eszmények, mert a budapesti álom addigra már összeomlott:
„Dávid: Nem azért jöttem ide, hogy az ő hülye szabályaik szerint éljek, hogy az összes fasz felnőtt elvárásának eleget tegyek. Én azért jöttem ide, mert szabad akarok lenni, ahogyan azok is, akik Woodstockban voltak. Szabad élet, szabad szerelem.”
A főszereplő sikertelenül nyújtogatja kezét a lányok, és nem az apja felé, aki eközben a halálos ágyán fekszik. Ez a darab legmeghatóbb jelenete, amikor a kórházi látogatást is a folyton zenéről, a lányokról és a jövőről ábrándozó fiatal szemén keresztül látjuk, majd a zenekari árokból a színpadra fellépő gitáros az apát magával viszi a háttérben álló koncertszínpadra, aki itt fia szemében átalakul a téeszelnökből koncertező idollá, metaforikus példaképpé.
Az apa átváltozása után a fiú szerez magának egy gitárt, és kedvesen ironikus jeleneteken keresztül gyakorol a nézők előtt, miközben komoly vita folyik a magyar és az angol slágerek népszerűségéről:
„Laci: Figyelj, ez rokendroll érted, ez nem nyelvi kérdés, ennek nincs olyan nyelve, hogy angol, itt tisztára a lélek számít.
Dávid: De akkor mi a faszt énekeljek?
Laci: Énekeld azt, hogy vájdömájdö nyúolliknsz fájdömájdö szan.”
A darab végére a gitározás meghozza a gyümölcsét: Dávid és Anna keze összekulcsolódik, kész a happy end.
Az előadás remek humorral használja a hetvenes évek sztereotípiáit, a Kádár-korszakra jellemző toposzokat. A beatzenével keresztezett produkció nem csap át unalmas retró-darabba.
A díszletek is figyelemreméltók, végig összhangban a Háy-dráma eseményeivel. Praktikus mozgatásuk szintén nagy teljesítmény, hiszen a huszonhét jelenet alatt egyszer sem volt zavaró pakolászás a színpadon, amelyen hol parasztház, hol iskola, hol kórház, hol panellakás a helyszín. Még a felemelkedő Zsiguli is zökkenőmentesen repül. Az előadás a maga nemében hiánypótló, hiszen a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című darab óta kevés ehhez hasonló kísérlet volt.
A KÉZ Háy János könyvének első és egyben vidámabbik fele. A második részben a főszereplő bukása elevenedik meg: öngyilkos akar lenni egy lány miatt; a gimnáziumból kikerülve zenekart alapít, amely még az első koncert előtt feloszlik; elveszíti a barátait; az utcán találja magát, majd félúton Párizs felé Bécsben, ahová a barátnője után ment, és ahol ugyanez a lány kidobja. Reméljük, ez is színpadra kerül.
Almádi Róbert
forrás: http://www.irodalmijelen.hu/
