Furnitur és kadarka
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház ősbemutatója, Vinnai András Furnitur című darabja a laikus, és borszerető néző számára leginkább egy jófajta újbor megkóstolásának élményéhez hasonlítható. Az idei ritka jó érésnek köszönhetően eléggé fűszeres és zamatos a kadarka, viszonylag testes is, ízvilágában nincs meg még a kellő összhang, de felfedezhető az érlelést követő majdani harmónia, valamennyire letisztult, megcsillapodott, de még mindig hetvenkedő.
Furnitur és kadarka, amint a továbbiakban látható, jóízű élmények kavalkádja.
Mindjárt az elején “tiszta lappal” indul a produkció: a zenés vígjáték – a végére megkérdőjelezhető a víg jelző – főszereplőjének, Shivak Shurmannak története általában tőle függetlenül játszódik. Magától. A rendező nyomatékosan érzékelteti, hogy valahogy Shurman nélkül folynak az események, bár megtudjuk, hogy Shurman gyermekvállalás tekintetében látszólag mindenre felkészült, ám mégsem rendelkezik az események befolyásolásának eszközeivel, sőt a lehetőségével sem. Amint Shurman bekerült a Furnitur áruház falai közé, egyben kilép a valóságos életének keretei közül, és a Moderátor (Tokai Andrea, ismét remek alakításában) könyörtelen kezei közé kerül, elindul egy lavinaszerű eseménysorozat – találóan érzékelteti ezt a jelenséget a nagyerejű, óriás porszívó, amely mindent beszippant, és amelyet alig-alig ural a három technikus Gideon (Aszalos Géza), Gavril (Páll Gecse Ákos) és Günter (Vass Richárd), mindhárom robotszerű, akarat nélküli, szerepkörüket tökéletesen betöltő, ideális alkalmazott, dicséretes a három színművész alakítása a korlátozott művészi megnyilvánulási lehetőséget nyújtó szerep megformálásáért –, szóval elindul egy örvény, amely elragadja a gyámoltalan, félszeg főszereplőt, és bolyongását követhetjük végig egy olyan belső és külső utazás során, amelyben egyszerre van jelen a valóság és a fikció, a humor és a drámaiság, az irónia és az önirónia.
A legtöbb mai emberhez hasonlóan Shurman is (ha akarjuk, többszörösen) frusztrált, a környezete, családtagjainak nyomása, a gyermekvállalással járó felelősség, és az ezzel járó félelmek, a megfelelési kényszer rányomják bélyegét a lelkivilágára, és mindennapjaira is. A fürdőszobában-gyermekszobában-hálószobában-nappaliban-irodában, Albert Alpár zseniális díszletei között lezajló, kiváló humorral, és Cári Tibor zeneszerzőnek köszönhetően, jól hangzó betétdalokkal fűszerezett jelenetek közül (innen a vígjáték jelleg!) a legtöbb bárkivel előfordulhat, és a Shurmanéhoz hasonló mókuskerékben taposó néző számtalanszor magára ismerhet a feszültségekkel, néha gorombaságokkal is telített jelenetekben, de a szerző-rendező páros által mégis kiadós nevetésre ítéltetetik. Sokszor a szavak mellékessé válnak – Katona Gábor koreográfusi munkáját dicséri – a mozgás hatványozottan beszédesebb a kimondott szónál, máskor a létfontosságú kérdések boncolgatása, a leghétköznapibb történet keretei közé kerül. Ha nem lenne enyhén groteszk, akár felemelő is lehetne például az apaság tudatosítása, büszke felvállalása – ám ez a tudatosítás rövid ideig tart, Shurman képtelen példaképpé válni fiúgyermeke számára. Ez fájdalmasan visszaüt a fináléban, amikor ráeszmél arra, hogy apaként csődöt mondott, azáltal is, hogy fia – Molnos András Csaba alakításában a Csecsemő, a Gyermek és a felnőtt Férfi egyaránt meggyőző – hangsúlyosan sivár lelkivilágú felnőtté vált. Krízishelyzetek, agreszszió, hisztéria, kétségek és feloldozások követik egymást, amíg Shurman munkahelyén, Reklamációs Irodában, válaszként a Lány reklamálására megfogalmazódik a darab egyik súlyos üzenete, egyben napjaink egyik alapigazságának tűnő kinyilatkozása: felesleges a megromlott kapcsolatot megkísérelni kijavítani. A fogyasztói társadalomban célszerűbb le- vagy kicserélni, esetenként eldobni a “meghibásodott” társat, vagy megválni a terhessé váló kapcsolattól! A fenti jelenet üzenetét egészséges felháborodással ízlelgetve, a néző úgy érzi magát, mint amikor jókedvű, kicsit hetvenkedő kadarka helyett, ecetes borral kínálják, majd a sanda kocsmáros csodálkozik legjobban a kedves fogyasztó fancsali ábrázatán!
A pergő ritmusú előadás során a szerző a görbe-tükörrel is meg-megkínálja a nézőt, aki a képletes sípcsonton rúgást a vége felé kapja, az apa-fiú késői, félresikerült, keserű találkozása következtében, amikor a perifériára került fiúgyermek és a zátonyra futott élet terhével élő apa megkísérli menteni a menthetőt, ám a menteni való elvész valahol az eltelt élet közepette. Sajnos, nem egyértelmű, hogy a Nő, Tasnádi-Sáhy Noémi által precíz művészi érzékkel életre keltett harsány, ugyanakkor kellően csábító figuráját, esetleg a társaséletbe, gyermekgondozásba, a menetrendszerűen csörömpölésbe (figyelemre méltó hangeffektusok!) torkolló családi perpatvarba belecsömörlött Shurman megkísértőjeként értelmezhetjük-e, avagy a Nőt meghódítva jut-e révbe a Lánytól és a “kellmetlenségektől” menekülő Shurman? A darab végére mégis fellélegez(het) és eszmél(het) a néző, hiszen a látott események a “valóságban” nem történtek meg, csupán Shurman belső szemei előtt peregtek le! Hála Istennek nincs is Furnitur áruház, a fiatal pár, Shurman és a Lány, akiknek nincs is neve, de miért is kellene nevesíteni, behelyettesíthető a világ bármely lányával (Kiss Attila és Magyari Etelka mindketten gyönyörűen alakítják a helyenként az érzelmek felső regiszterét megszólaltató szituációkban, máskor mélységekben céltalanul bolyongó szereplők figuráját), Anyóssal (Éder Enikő, aki brilliáns módon formálja meg az elnyomott, az agresszív férj által örökös hallgatásra ítéltetett, a háttérben meghúzódó, bólogató háziasszony szerepét) és Apóssal (Bandi András Zsolt, szintén nagyszerűen alakítja a parancsoláshoz szokott, életvitelében és megnyilatkozásaiban határtalanul harsány, kioktató, ezzel nevetségessé váló, mindent tudni vélő férfi szerepét) az éppen időszerű bevásárlást intézi. Banális a képsor: két szép fiatal, minden jóval megrakott bevásárlókosár … majd kigyúlnak a fények, taps, újra taps, tovább tartó taps, még mindig taps … Ezután már csupán a nézőben esetleg felmerülő kérdések, például, hogy a Kocsárdi Levente által életre keltett Furnitur kabala-figura, a Fürj, elhelyezése a darabban. A helyzeti humor kedvéért, vagy egyfajta művészi fricska ez a minden eszközzel a fogyasztásra buzdító “multik” számlájára?
Az esetleges mellékhatásokra és kérdésekre a válaszok nem az orvosnál, gyógyszerésznél, hanem bizonyosan valahol a Furnitur-ban keresendők.
Érdemes befáradni!
Makkai Zoltán
Furnitur és kadarka, amint a továbbiakban látható, jóízű élmények kavalkádja.
Mindjárt az elején “tiszta lappal” indul a produkció: a zenés vígjáték – a végére megkérdőjelezhető a víg jelző – főszereplőjének, Shivak Shurmannak története általában tőle függetlenül játszódik. Magától. A rendező nyomatékosan érzékelteti, hogy valahogy Shurman nélkül folynak az események, bár megtudjuk, hogy Shurman gyermekvállalás tekintetében látszólag mindenre felkészült, ám mégsem rendelkezik az események befolyásolásának eszközeivel, sőt a lehetőségével sem. Amint Shurman bekerült a Furnitur áruház falai közé, egyben kilép a valóságos életének keretei közül, és a Moderátor (Tokai Andrea, ismét remek alakításában) könyörtelen kezei közé kerül, elindul egy lavinaszerű eseménysorozat – találóan érzékelteti ezt a jelenséget a nagyerejű, óriás porszívó, amely mindent beszippant, és amelyet alig-alig ural a három technikus Gideon (Aszalos Géza), Gavril (Páll Gecse Ákos) és Günter (Vass Richárd), mindhárom robotszerű, akarat nélküli, szerepkörüket tökéletesen betöltő, ideális alkalmazott, dicséretes a három színművész alakítása a korlátozott művészi megnyilvánulási lehetőséget nyújtó szerep megformálásáért –, szóval elindul egy örvény, amely elragadja a gyámoltalan, félszeg főszereplőt, és bolyongását követhetjük végig egy olyan belső és külső utazás során, amelyben egyszerre van jelen a valóság és a fikció, a humor és a drámaiság, az irónia és az önirónia.
A legtöbb mai emberhez hasonlóan Shurman is (ha akarjuk, többszörösen) frusztrált, a környezete, családtagjainak nyomása, a gyermekvállalással járó felelősség, és az ezzel járó félelmek, a megfelelési kényszer rányomják bélyegét a lelkivilágára, és mindennapjaira is. A fürdőszobában-gyermekszobában-hálószobában-nappaliban-irodában, Albert Alpár zseniális díszletei között lezajló, kiváló humorral, és Cári Tibor zeneszerzőnek köszönhetően, jól hangzó betétdalokkal fűszerezett jelenetek közül (innen a vígjáték jelleg!) a legtöbb bárkivel előfordulhat, és a Shurmanéhoz hasonló mókuskerékben taposó néző számtalanszor magára ismerhet a feszültségekkel, néha gorombaságokkal is telített jelenetekben, de a szerző-rendező páros által mégis kiadós nevetésre ítéltetetik. Sokszor a szavak mellékessé válnak – Katona Gábor koreográfusi munkáját dicséri – a mozgás hatványozottan beszédesebb a kimondott szónál, máskor a létfontosságú kérdések boncolgatása, a leghétköznapibb történet keretei közé kerül. Ha nem lenne enyhén groteszk, akár felemelő is lehetne például az apaság tudatosítása, büszke felvállalása – ám ez a tudatosítás rövid ideig tart, Shurman képtelen példaképpé válni fiúgyermeke számára. Ez fájdalmasan visszaüt a fináléban, amikor ráeszmél arra, hogy apaként csődöt mondott, azáltal is, hogy fia – Molnos András Csaba alakításában a Csecsemő, a Gyermek és a felnőtt Férfi egyaránt meggyőző – hangsúlyosan sivár lelkivilágú felnőtté vált. Krízishelyzetek, agreszszió, hisztéria, kétségek és feloldozások követik egymást, amíg Shurman munkahelyén, Reklamációs Irodában, válaszként a Lány reklamálására megfogalmazódik a darab egyik súlyos üzenete, egyben napjaink egyik alapigazságának tűnő kinyilatkozása: felesleges a megromlott kapcsolatot megkísérelni kijavítani. A fogyasztói társadalomban célszerűbb le- vagy kicserélni, esetenként eldobni a “meghibásodott” társat, vagy megválni a terhessé váló kapcsolattól! A fenti jelenet üzenetét egészséges felháborodással ízlelgetve, a néző úgy érzi magát, mint amikor jókedvű, kicsit hetvenkedő kadarka helyett, ecetes borral kínálják, majd a sanda kocsmáros csodálkozik legjobban a kedves fogyasztó fancsali ábrázatán!
A pergő ritmusú előadás során a szerző a görbe-tükörrel is meg-megkínálja a nézőt, aki a képletes sípcsonton rúgást a vége felé kapja, az apa-fiú késői, félresikerült, keserű találkozása következtében, amikor a perifériára került fiúgyermek és a zátonyra futott élet terhével élő apa megkísérli menteni a menthetőt, ám a menteni való elvész valahol az eltelt élet közepette. Sajnos, nem egyértelmű, hogy a Nő, Tasnádi-Sáhy Noémi által precíz művészi érzékkel életre keltett harsány, ugyanakkor kellően csábító figuráját, esetleg a társaséletbe, gyermekgondozásba, a menetrendszerűen csörömpölésbe (figyelemre méltó hangeffektusok!) torkolló családi perpatvarba belecsömörlött Shurman megkísértőjeként értelmezhetjük-e, avagy a Nőt meghódítva jut-e révbe a Lánytól és a “kellmetlenségektől” menekülő Shurman? A darab végére mégis fellélegez(het) és eszmél(het) a néző, hiszen a látott események a “valóságban” nem történtek meg, csupán Shurman belső szemei előtt peregtek le! Hála Istennek nincs is Furnitur áruház, a fiatal pár, Shurman és a Lány, akiknek nincs is neve, de miért is kellene nevesíteni, behelyettesíthető a világ bármely lányával (Kiss Attila és Magyari Etelka mindketten gyönyörűen alakítják a helyenként az érzelmek felső regiszterét megszólaltató szituációkban, máskor mélységekben céltalanul bolyongó szereplők figuráját), Anyóssal (Éder Enikő, aki brilliáns módon formálja meg az elnyomott, az agresszív férj által örökös hallgatásra ítéltetett, a háttérben meghúzódó, bólogató háziasszony szerepét) és Apóssal (Bandi András Zsolt, szintén nagyszerűen alakítja a parancsoláshoz szokott, életvitelében és megnyilatkozásaiban határtalanul harsány, kioktató, ezzel nevetségessé váló, mindent tudni vélő férfi szerepét) az éppen időszerű bevásárlást intézi. Banális a képsor: két szép fiatal, minden jóval megrakott bevásárlókosár … majd kigyúlnak a fények, taps, újra taps, tovább tartó taps, még mindig taps … Ezután már csupán a nézőben esetleg felmerülő kérdések, például, hogy a Kocsárdi Levente által életre keltett Furnitur kabala-figura, a Fürj, elhelyezése a darabban. A helyzeti humor kedvéért, vagy egyfajta művészi fricska ez a minden eszközzel a fogyasztásra buzdító “multik” számlájára?
Az esetleges mellékhatásokra és kérdésekre a válaszok nem az orvosnál, gyógyszerésznél, hanem bizonyosan valahol a Furnitur-ban keresendők.
Érdemes befáradni!
Makkai Zoltán
forrás: http://hetiujszo.hhrf.org/