Háy János – Lovasi András: A kéz
DESZKA Fesztivál – március 12.
Gesztelyi Hermina
Aki szereti a Lovasi-féle zenét, aki szeretné felidézni fiatalságát, aki szeretné újraélni a “retro” korszakot, pláne aki retroban töltött ifjúságát szeretné még egyszer megeleveníteni, annak jó szívvel tudom ajánlani A kéz című előadást. Ha a katarzis el is marad, azt nagymértékben pótolja a rengeteg nevetés, amely legtöbbször az ember magára ismeréséből fakad. A lecsupaszított történet alapján egy fiú élete tárul fel előttünk, amelyet csupán néhány évig követhetünk nyomon, de ez a rövid időszak éppen a legfontosabb változásokat hozhatja egy ember életében, ekkortájt szembesül a legtöbb olyan dologgal, amivel meg kell majd később is küzdenie.
Egy darabig nem is tájolható be pontosan a darab ideje, majd több utalásból (LGT, Jimi Hendrix, Zsiguli, hippi mozgalom stb.) is kiderül, hogy nagyjából a 70-es évekre tehetőek az események. De az elején sem zavaró ez az időbeli bizonytalanság, mert leszámítva a kor báját, és az ebből adódó poénokat, örök helyzetek bukkannak fel, és minden korszak embere magát látja újra a színpadon. A könnyed, zenés szórakoztatás mellett tehát vannak komoly téma felvetései is az előadásnak, túl az eddig említetteken, alapvető problémákat és szembenállásokat is rögzít. Ezek közül elsőként kerül szembe a város és falu ellentéte, amely ma is éppúgy aktuális. Az elmaradott falvakban konzervatív normák uralkodnak, amelyekkel szemben a fiatalok gyakran lázadnak, különösen a rock and roll-lal. A zene tehát nemcsak ténylegesen szövi át az egész előadást, hanem tematikájában is megjelenik.
A főszereplő Dávid, aki nem akar olyan lenni, mint amilyennek a családja szeretné, aki szeretne szabadon, mások elvárásaitól függetlenül élni és zenélni. Elmegy tehát a nagy, bűnös városba szerencsét próbálni. A mesei idill és a brutalitás egyaránt megjelenik, hiszen lesz zene, lesz szerelem, de lesz verés és lesz halál is. Így tehát az alaptörténet, amelyet Háy János A bogyósgyümölcskertész fiacímmel írt meg, nem veszti el tragikus hangoltságát, csupán a humor (amely olykor szintén keserédes), és a zene valamelyest el tudta fedni.
Sztereotípiák sokaságát is felvonultatta az előadás, legtöbbet a falusi és városi életből véve (jó levegő, nyugalom vs. bűnözés, zaj), de az NDK-s turisták sem maradtak ki, vagy a mindenki a Balatonba „engedi el magát” problémája (“Különben mitől volna olyan meleg?”). Nagyon erős azonban ezek mellett az idegenségtapasztalat, és ennek feldolgozása, lehetséges reakciói. Ez nemcsak a már említett oppozícióban nyilvánul meg, hanem Dávid esetében egy közösségbe új tagként való beilleszkedés is. Noha ez kevésbé tűnik markánsnak, egy 15-16 éves számára mégis létkérdés lehet, pláne hogy jelen esetben ahol a két helyzet ötvözetéről van szó. Persze a kezdeti nehézségek feloldódnak, lassan minden a helyére kerül.
A színpadi történéseket folyamatosan a zene kíséri, a zenekari árokba ugyanis elhelyeztek egy teljes bandát, akik néha csak átvezető, vagy háttérzenét játszanak, néha egy-egy dalhoz adják az alapot, sőt néha pedig maguk is szereplővé válnak a színpadon megjelenve. Az első felvonás alatt örül az ember, hogy noha dalra fakadnak néha a szereplők, nem megy át musicalbe az előadás, összhatásában nem lépi át a határt. A második felvonásban ez a biztonságérzet egyre csökken, majd végleg elszáll, amikor a darab a legvégén közös énekléssel zárul. A befejezés sosem könnyű, most sem az.
forrás: http://magyarjatekszin.hu/
